• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Mező Misi legnagyobb vágya: találkozni Jézussal

Idén harmadszor rendezték meg a Szabad-Napokat a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (Mekdsz) szervezésében. A négy napos sorozat keretében az élet értelméről gondolkodtak közösen hívő és nem hívő egyetemisták. Ráadásul több ismert ember is mesélt az életéről, köztük a Magna Cum Laude énekese, Mező Misi is.

Ilyen erőteljesen dicsőítenek az amerikai katonák – Videó

Hatalmas lendülettel és intenzitással vetették bele magukat az éneklésbe azok az amerikai katonák, akik meglátogatták a kifejezetten számukra szervezett vasárnapi szertartást.

Laura nővér: „Kősziklára épít az Istennel élő, Istenre hagyatkozó vállalkozó”

Baritz Sarolta Laura 1983-ban közgazdasági diplomát szerzett és több magyar nagyvállalatnál is dolgozott (a rendszerváltáskor menedzserként pl. a Pepsi hazai leányvállalatánál). De új utat választott és 1994-ben Domonkos-nővér lett. Eredeti szakmáját viszont nem hagyta ott, írásaiban és az egyetemi katedrákon a közgazdaságtan megújításáról, az emberközpontúságról és a fenntartható fejlődésről beszél.

Barack Obama és Hillary Clinton szerint „húsvéthívőket” gyilkoltak Srí Lankán

Az előző amerikai elnök Barack Obama és első külügyminisztere, Hillary Clinton – véletlenül vagy szándékosan, nem tudhatjuk – kínosan kerülték bejegyzésükben a keresztény jelzőt. 

Te változtatod meg a világot, vagy a világ változtat meg téged?

A világ megváltoztatása nagy feladat. Olyan nagy, hogy azt gondolhatod: „Minek?”.

Hát ezért.

A magyar evangélikus egyház is segít a Srí Lanka-i terror áldozatainak

Gyűjtést hirdet a Magyarországi Evangélikus Egyház a Srí Lanka-i terrortámadások áldozatai és családtagjai javára. Az egyház vezetése azt kéri az evangélikus iskolák végzős diákjaitól és rokonaiktól, hogy a ballagási ajándékokra és virágra szánt pénzt ajánlják fel a Srí Lanka-i robbantások miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére.

Ünnepi hét, a tragédiák árnyékában

Túl vagyunk már a szent háromnap szertartásain, a feltámadás ünneplésén és már talán a húsvéti ebédeket is kipihentük. Ez az időszak számomra lelki feltöltődéssel is jár, idén viszont két tragédia is beárnyékolta ezt az ünnepi hetet.

Fel-támadás

Egy novella a feltámadásról. Kicsit másként, mint megszoktuk, de Princzinger Anna vendégszerzőnk írásából az is kiderül, hogy miért sírhat egy ember, ha találkozik egy kislánnyal és egy galambbal.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    2026. 04. 10.
  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére