Túl vagyunk már a szent háromnap szertartásain, a feltámadás ünneplésén és már talán a húsvéti ebédeket is kipihentük. Ez az időszak számomra lelki feltöltődéssel is jár, idén viszont két tragédia is beárnyékolta ezt az ünnepi hetet.
A nagyhét a Notre-Dame-i tűzvésszel kezdődött. Szörnyű volt látni a több platformon is élőben közvetített képsorokat a párizsi katedrális tetőszerkezetének leégéséről. Történelem szakosként elszomorító volt tehetetlenül nézni, ahogy a régi idők emlékei (legalábbis egy részük) hamuvá válik, még akkor is, ha tudjuk jól, hogy nem először érte súlyos veszteség Párizs egyik jelképét. Mégis, hétfő éjszaka felemelő volt látni, ahogy a főváros utcáin az emberek térdre ereszkednek és szent énekeket énekelnek. Majd másnap láthattuk azt a fotót, amelyen a törmelékek között az épségben maradt kereszt mintha Isten dicsőségét jelképezné a romok között. Mintha azt mutatná nekem, hogy rá mindig támaszkodhatok.
Aztán húsvétvasárnap egy újabb szörnyű tragédia zárta a múlt hetet. Sajnos ezúttal már nem „csak” egy műemlék volt a szenvedő fél, hanem a Srí Lanka-i robbantások következtében a legfrissebb hírek szerint már több, mint 300-an haltak meg és legalább 500-an megsebesültek. A robbantásos merényletek ráadásul három helyen templomokban történtek, ahol épp a húsvétvasárnapi ünnepi misén vettek részt az emberek.
A két tragédia össze sem hasonlítható, hiszen míg az első esetben egy épületet ért kár, amit évek alatt újjáépítenek majd, a második esetben rengeteg család szenvedett, soha ki nem javítható károkat. Ahogy az utóbbi héten olvasgattam a két eseményről, feltűnő volt számomra, hogy a Notre-Dame esetében pillanatok alatt euró milliókat ajánlottak fel milliárdosok (ami abszolút szép gesztus), és a Srí Lanka-i merényletek után is érkeztek adományok. Ebben az esetben is nagy összefogás tapasztalható, de ezúttal inkább a kisebb anyagi lehetőségekkel rendelkező emberek adományaira hívnám fel a figyelmet. Mint például Kiss Ágoston, a Haladás labdarúgócsapatának utánpótlás-válogatott játékosának felajánlása, aki egyhavi jövedelmét adja az érintett családoknak. Vagy éppen a Magyarországi Evangélikus Egyház felhívása, amiben arra kérik iskoláik végzős diákjait és rokonait, hogy a ballagási ajándékokra és virágokra szánt pénzt ajánlják fel a Srí Lanka-i robbantások miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére.
Egyik oldalról jó látni, hogy az emberek milyen gyorsan össze tudnak fogni nemes célok érdekében bármiről is legyen szó. Másrészt viszont kevésbé olvastam milliárdosok euró millióiról a Srí Lanka-i esetben, mint ahogy volt a Notre-Dame-gyűjtés során. Ami számomra kicsit elgondolkodtató abban a tekintetben, hogy
hirdetésott valóban az európai kereszténységet támogatták?
Vagy inkább a több platformon a „keresztény Európa egyik jelképeként” emlegetetett épületet? Tudni kell, hogy a Notre-Dame állami kézben van, így akaratlanul is felmerül bennem, hogy hiába emlegették a múlt héten a „keresztény Európa egyik jelképeként”, valójában inkább egy turistalátványosságként tekintenek rá sokan.
Pedig a hitünk, a kereszténység nem turistalátványosság. Szerencsére nem is lehet azt tűzzel, sőt még robbantásokkal sem eltüntetni. Imával viszont erősíthetjük egymás között az egységet. A Srí Lanka-i események során sokan hitük gyakorlása közben haltak meg. Sajnos így sokakon már nem is segíthetnek a beérkező adományok, de az imáink mindenki számára elérhetőek lesznek…
Hortobágyi Tibor
Kép: LongRoom.com
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás