Nemrég olvastam egy érdekes cikket „A két pápa című” filmről. A cikk nagy része nagyon tetszett, viszont van egy rész, amit sehogy sem tudok helyre rakni magamban:

Nemrég olvastam egy érdekes cikket „A két pápa című” filmről. A cikk nagy része nagyon tetszett, viszont van egy rész, amit sehogy sem tudok helyre rakni magamban:

A fiatalokat érintő problémákról és a szülők felelősségéről adott szókimondó interjút a HírTV „Credo” című műsorának Bese Gergő atya – a 777 csapatának tagja – és Kőházy Ferenc, azaz FankaDeli.

Az ünnepi időszak sokaknál nemcsak a szeretetről, hanem a stresszről, a rohanásról, az elvárásoknak való megfelelésről is szól. Kovács Janka, az Aurum Életműhely pszichológusa szerint azonban sokkal szabadabban is megélhetjük a karácsonyt, ha odafigyelünk például arra, hogy konkrét igényeket fejezzünk ki a családunknak, és merjünk nemet mondani, ha kell.

Nem hiába mondta Jézus, hogy legyetek olyanok mint a kisgyermekek, hiszen olyan őszintén, nyitottan és feltételek nélkül tudnak szeretni, ahogyan az Isten is szereti az ő gyermekeit. Hála a közösségi oldalaknak az ezt igazoló történetek nem maradnak meg családi anekdotáknak, hanem szélesebb körökben is el tudnak terjedni. Egy ilyen kis történetet osztott meg egy anyuka is a Pesten Hallottam csoportban.

Az egyik legizgalmasabb kérdéscsokrot tartalmazza A Papp válaszol e heti része: a karácsony igazi megünneplésétől kezdve az anyós-após kapcsolaton át egészen a katolikus egyházba való áttérésig!

Akik régóta követnek bennünket, azok tudják, hogy szeretünk őszintén beszélni a saját nehézségeinkről, és azokról a tapasztalatokról, amikkel különféle élethelyzeteinkben gazdagodtunk. Ebben az interjúban nem egy, hanem rögtön három szerkesztőségi tagunkat kérdeztük a házasélet örömeiről és nehézségeiről. Lábánné Hollai Katalin, Kunszabó Anna és Kunszabó Eszter őszinte válaszait olvashatjátok.

Habár még csak most jön a Tízezren a 777-ért kampány második fele, – hiszen december 31-ig gyűjtjük az adományokat, hogy 2020-ban is biztosított legyen a működésünk – már most rengeteg olyan megható élményben részesültünk, amely messze túlmutat az adakozáson.

A Gyulai Hírlap szerkesztője még 2010-ben gyűjtött össze néhány egészen zseniális idézetet gyerekektől, akiknek azt a nehéz kérdést tették fel, hogy „Mi a szeretet?”!
