Tízezren a 777-ért kampány
Lelkiség

Gyerekszáj – Karácsonyi kedvesség

Nem hiába mondta Jézus, hogy legyetek olyanok mint a kisgyermekek, hiszen olyan őszintén, nyitottan és feltételek nélkül tudnak szeretni, ahogyan az Isten is szereti az ő gyermekeit. Hála a közösségi oldalaknak az ezt igazoló történetek nem maradnak meg családi anekdotáknak, hanem szélesebb körökben is el tudnak terjedni. Egy ilyen kis történetet osztott meg egy anyuka is a Pesten Hallottam csoportban.

Ennek a kislánynak az önzetlen cselekedetét büszke édesanyja osztotta meg a népszerű csoportban. Az ilyen történetek nemcsak mosolyt csalnak az ember arcára, hanem önvizsgálatra is késztetnek. Lehet, hogy felnőttként azt hisszük, hogy már olyan sokat tudunk a világról, de valójában nincs sokra szükségünk. Reméljük nektek is olyan sokat fognak jelenteni a következő sorok, mint nekünk!

“Állok a boltban Lillával és azt mondja:
– Anya vegyünk szaloncukrot.
Mondom de van otthon. Ő sok embernek szeretne Boldog Karácsonyt kívánni és ajándékot adni. 
Így történt, hogy egy pici lány sok ember arcára csalt tegnap mosolyt a XX. Kerület Kossuthiba sétálva.
Osztotta és mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánt. Egy cseppnyi szeretet idegen emberek felé. Volt olyan néni, aki sírva fakadt. Csodálatos érzés volt, hogy a gyerekem ilyen tüneményes és önzetlen.

hirdetés

Ui: Anya holnap is jöjjünk mert nagyon örültek neki a bácsik meg a nénik.”

Forrás: Facebook/Pesten Hallottam

Fotó: Unsplash

Még nem érkezett hozzászólás