Saját bevallása szerint a londoni Szent Pál-székesegyházat akarta felrobbantani egy brit öngyilkosmerénylő-jelölt. A 36 éves Safiyya Shaikh, aki Michelle Ramsden névben született Londonban, pénteken állt a londoni központi büntetőbíróság elé.

Saját bevallása szerint a londoni Szent Pál-székesegyházat akarta felrobbantani egy brit öngyilkosmerénylő-jelölt. A 36 éves Safiyya Shaikh, aki Michelle Ramsden névben született Londonban, pénteken állt a londoni központi büntetőbíróság elé.

Bár közvéleménykutatást nem végeztünk, de ha megkérdeznénk a többséget, hogy mi jut eszébe az apácákról, akkor valószínűleg két véglet lenne. Az egyik egésznap imádkozó nővéreket említene, akik Istennek szentelték az életüket, míg a másik az Apáca show című filmet mondaná. A Képmás két miskolci apáca életét mutatta be, amelyből kiderül, hogy ők is hasonlóan élik szabadidejüket, mint mi.

Igazán különleges vendégünk lesz a 777 OFFLINE következő rendezvényén: Holló András most már generációkat tanít táncolni – annak ellenére, hogy kerekesszékbe kényszerült motorbalesetét követően. De nem csak táncot tanít, hanem az élet nagy igazságairól is őszintén beszél: Istenről, boldogságról, hivatásról!

Szent Patrik reggeli imája nem egy szomorú és félénk keresztény sóhajtozása, hanem egy olyan ember szavai, aki tudja, hogy az ő Istene a leghatalmasabb! Érdemes ima után elmélkednünk is ezeken a sorokon.

Manapság számos „challenge”, azaz kihívás terjed a közösségi média különböző oldalain. Februárban van a Házasság hete és a szerelmesek napja, így Stephanie Weinert kihívása különösen is passzol ezekhez az eseményekhez, számolt be róla az Aleteia keresztény portál. De mit is takar pontosan ez a „challenge”?

Sokan talán úgy vagyunk a nagyböjttel, hogy a hátunk közepére se kívánjuk, hisz lemondásokkal, áldozatokkal jár, ráadásul automatikus hozzákapcsolódik egy szomorú hangulat. Hogyan lehet ez idő alatt lelkileg fejlődni és közelebb kerülni Istenhez?

Újabb három kérdéssel folytatódik A Papp válaszol rovatunk, miközben a novemberben kiadott könyvünk már a második kiadását éli meg. Ezúttal is izgalmasak a témák: házasság előtti szexualitás, paphiány, hitét meg nem élő anyós és após! Aki válaszol: Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa!

Egy nyugalmazott katolikus püspök a legidősebb ember, aki legyőzte a koronavírust: a 98 éves Zhu Baoyu a kínai Nanyang nyugalmazott főpapja – számolt be a hírről az Aleteia.
