Tegnap volt anyák napja, ami egy csodás ünnep, hiszen az életünket köszönhetjük az édesanyánknak. Persze illendő felköszönteni a nagymamákat, dédiket, keresztanyákat és a bérmaanyákat is, de mi a helyzet a „majdnemanyákkal”?

Tegnap volt anyák napja, ami egy csodás ünnep, hiszen az életünket köszönhetjük az édesanyánknak. Persze illendő felköszönteni a nagymamákat, dédiket, keresztanyákat és a bérmaanyákat is, de mi a helyzet a „majdnemanyákkal”?

Húsvét negyedik vasárnapján a római katolikus egyház a papi hivatások fontosságára hívja fel a figyelmet. Bese Gergő atya – aki egy fiatal pap – azonban fontos dologra hívja fel a figyelmet blogjában: őket sem kerülheti el a kiégés, főleg ha olyan szolgálatot kell végezniük, amely nem illik a személyiségükhöz.

Különleges módon dolgozta fel egy dunakeszi plébánia énekkara a Hillsong „Oceans” című dalát: egy kis közösség nagy ajándéka lett belőle!

Rengeteg hívő és nem hívő ember mond köszönetet annak a fiatal spanyol illusztrátornak, aki rajzokkal ad reményt az embereknek. Az ábrák legfontosabb üzenete, hogy ebben a nehéz időszakban Isten nemhogy elfordult az emberektől, hanem pont fordítva: ott van velünk a bajban is!

Olvasónk lelkes bátorítását olvashatjátok az Istennel való kapcsolat megéléséről.

Anyák napja alkalmából újabb ajándékötleteket gyűjtöttünk össze, hogy igazán szívhez szóló, egyedi és különleges meglepetéssel lephessétek meg az anyukákat és nagymamákat!

Hol vannak a határok a mások életében való “vájkálásban”? Határhúzásról és a határok betartásáról szól vendégszerzőnk, Pócsi Ági írása.

Nagyjából másfél hónap után jövő héten újból lehetnek nyilvános szentmisék, amelyről már több egyházmegye is döntött. Van, ahol ezekre a szertartásokra csak szabadtéren kerülhet sor, míg máshol maradnak az online misék.
