2020. 05. 10.

“Milyen jó nekem, hogy vagy nekem” – zseniális módon dolgozták át cserkészek Presser slágerét

Egészen megható és találó flashmobbal rukkolt elő a 914. számú “ENDRE” szentendrei cserkészcsapat, amely Presser Gábor “Te majd kézen fogsz és hazavezetsz” című dalát dolgozta át. A videóra egyik olvasónk hívta fel a 777 figyelmét, külön köszönjük neki!

Presser Gábor 2007-ben írta meg kiemelkedő pályafutásának egyik legkülönlegesebb dalát, amelynek címe “Te majd kézen fogsz és hazavezetsz”. Ezt a gyönyörű szerzeményt dolgozta most át egy szentendrei cserkészcsapat, egészen megható flashmob lett az eredmény!

A felvételek vállaltan teljesen amatőr eszközökkel készültek, mindenki a saját otthonában, a mobiljával és a laptopjával rögzítette a produkciót. A 914. számú cserkészcsapat úgy érzi, hogy a jelenlegi időszakban ez a különleges küldetése: a lelki életre fókuszálni, mindezt úgy, hogy ezzzel másoknak is erőt adjanak. Így készülnek a videók, amelynek célja, hogy tanúságot tegyenek arrók, hogy vannak gyermekek, akik hittel és bizakodással, ugyanakkor vidáman tűrik a jelenlegi bezártságot. 

Maga az előadásmód is rendkívül kedves, sugárzik róla a gyermekek szeretete, de ami a leginkább különleges az a dalszöveg átírása, amely Selmeczi Cs. Rita remek munkáját dícséri. 

Íme a dalszöveg zseniális átdolgozása:

“Mikor elfogyott az utolsó szó,
amit érzek, ahhoz nincs most hasonló,
és a lelkem olyan üres lett,
De te kézen fogsz, és hazavezetsz.

Mikor négy fal közé zárt a kovid,
és a tanár online órán rámlegyint,
mikor senkim nincs, és nem is lesz,
Kezem összeteszem hogy te vezess!

Na, na, na na
… milyen jó nekem, hogy vagy nekem …

Mikor úgy tűnik céltalan hajóm,
mikor szembe jön velem a valóm,
és a szorongás úgy elővesz,
Te fogod a kezem, s tovább vezetsz.

Mikor tudom hogy te itt vagy velem
és erős leszek, hogy tovább tegyem,
Mikor jól tudom azt, hogy szeretsz,
És te belém karolsz, s hozzád-vezetsz.

Na, na, na na
… milyen jó nekem, hogy vagy nekem …
Na, na, na na
… milyen jó nekem, hogy vagy nekem …

Mikor elmondom a saját imám,
és én bizton tudom, most is figyelsz rám,
és a sirámokból elég már
Mert mi tudjuk azt, hogy valaki vár.

Tudjuk hallasz minket s itt vagy velünk
és egyesével ismered nevünk
És ez mindörökre feléd visz
ez a mi csapatunk, Te benned hisz.

Na, na, na na
… milyen jó nekem, hogy vagy nekem …
Na, na, na na
… milyen jó nekem, hogy vagy nekem …

Videók

Még nem érkezett hozzászólás