Ismételten egy népszerű dalt dolgozott át az a szentendrei cserkészcsapat, amelyik májusban Presser Gábor “Te majd kézenfogsz és hazavezetsz” slágerét alakította át. Ezúttal Demjén Ferenc talán leghíresebb alkotását aktualizálták Trianon 100. évfordulójára, avagy így született meg a “Várj, mert felkel még nap!”. Az eredmény ismételten megható és emberi lett!
Májusban a megosztásunkat követően sokezer emberhez jutott el a 914. számú “ENDRE” szentendrei cserkészcsapat flashmobja, ahol a “Te majd kézenfogsz és hazavezetsz” című dalt alakították át – így teremtettek értékből értéket.
A cserkészek ismét szervezkedtek, mégpedig a Nemzeti Összefogás Napja – azaz június negyedike – apropóján: ezúttal a “Várj, míg felkel majd a nap” című örökslágerét aktualizálták Trianon kapcsán. A szöveg bravúros átalakítása ezúttal is Selmeczi Cs. Rita nevéhez kötődik, a cserkészek célja egy határokat átívelő imádságos dal létrehozása volt. A külső felvételek az utolsó pillanatokban készültek el – a járványhelyzet enyhülése után – míg a többi részét a dalnak egyenként rögzítették.
Magyar várj, mert felkel még a nap!
Mi most is várjuk még, álmunk szép ígéretét
Várj, mert felkel még a nap.
Ha el nem felednéd, amit Trianon zúzott szét
Várj, mert felkel még a nap
Egy új nap mindig új reményt ígér
A reményvesztettséget tépve szét
A félelem helyébe imánk lép
Te is várj, mert felkel még a nap.
Minket oltalmaz az Ég, de a múltunk felkavar
Várj, mert felkel még a nap.
Kell, hogy hittel élj, mint gyermek önmagad
Várj, mert felkel még a nap
Több száz évet is vártunk mi itt már
Egy magyar szívet határ be nem zár
Szűz Máriánk szent oltalma a fény
Te is várj, mert felkel még a nap
Országunk, Szűz Anyánk, oltalmazd!
Sosem vagy egymagad, és ha erős s tiszta vagy
Várj, mert felkel még a nap
Tudjuk van mennyország, csak igazságtalan a világ
Várj mert felkel még a nap
Egyszer együtt leszünk, s imánk az égig ér
Együtt, míg a nap utoljára kél
Együtt mondjuk, mert összeköt a vér
Magyar várj, mert felkel még a nap.
Országunk, Szűz Anyánk, oltalmazd.
Még nem érkezett hozzászólás