Blog, Gájer László

Az elfogadás csendes szava – George Floyd emlékére

Az elmúlt hetekben az egész világ az Amerikai Egyesült Államokra figyel, ahol egy rendőri túlkapás következtében elhunyt egy fekete férfi, George Floyd. Az eset után heves tüntetések kezdődtek az egész országban, amelyek gyakran erőszakba torkolltak. A 777 az elkövetkező napokban több oldalról is foglalkozik a társadalmi jelenséggel – elsőként Gájer László atya írását osztjuk meg veletek!

Jakab apostol levele 3. fejezetében a nyelv erejére emlékeztet – „a nyelv kicsiny testrész, amely nagy dolgokat visz végbe” – és óva int attól, hogy illetéktelenek és fecsegők tanítókká váljanak. Tisztában vagyok a beszéd és a vélemény erejével, és azzal, hogy egy olyan vitában, mint amely a napokban George Floyd ügye kapcsán kirobbant, könnyen megosztó lehet egy-egy, az enyémhez hasonló hozzászólás. Az emberek már napok óta az utcán vannak, mi magunk pedig Amerikától távol is megosztottakká váltunk az eseményeket figyelve. Mindennek tudatában a kérdéshez a béke és a kiengesztelődés melletti érvekkel szeretnék hozzászólni, egy nem mindenre kiterjedő, sokkal inkább egy az evangéliumból fakadó választ megfogalmazva. A megbékélés céljából kell szólnom, mert ha nem, akkor az evangélium néma marad miattam, és csak viták eszközévé válok.

Pünkösdkor a sajtó leginkább a szerencsétlenül járt George Floyd halálától és az azt követő tüntetéssorozattól volt hangos. Május 25-én Minneapolisban ez az afroamerikai férfi az őt előállító rendőrök beavatkozásának halálos áldozata lett. Az enyhén ittas állapotban lévő Floyd egy doboz cigarettát akart vásárolni, magatartása miatt azonban a pénztáros kihívta a rendőrséget. Miután az őt földre teperő – egyébként fehér – rendőr majd’ kilenc percig térdelt a nyakán, a levegőért hiába könyörgő bivalyerős, 46 éves családapa életét vesztette a túlkapás következtében. A közvélemény általában nem szereti az olyan két- vagy többértelmű jelenségeket és ellentmondásos erkölcsi helyzeteket, mint amilyen a mostani. Úgy vélem azonban, hogy ennek ellenére fel kell tárnunk az egész eseménysor értelmezésének egy olyan rétegét, amely már rég nem arról szól, hogy az áldozat büntetett előéletű volt-e vagy sem, hogy az Egyesült Államokban magasabb-e a bűnözési arány a feketék, mint a fehérek között vagy sem, illetve, hogy vannak-e fehérek vagy éppen rendőrök is, akik hasonló esetekben áldozatokká váltak.

Ezek a kérdések legfeljebb arra jók, hogy elhárítsák az erkölcsi felelősségünket, és így megnyugtassuk magunkat, hogy miért volt jogunk újra és újra egymás ellen fordulni. Különösen nehézzé teszi a jelenlegi vitát az amerikai választási kampány érezhető hatása, melynek tudatában még óvatosabbaknak kell lennünk a tömegek hangulatát figyelve. Mielőtt tehát bizonyos kifogásokkal terelnénk el a figyelmet a lényeges kérdésekről, tegyük fel ezeket a kérdéseket! Jelen esetben, úgy vélem, nem az az érdekes, hogy ki volt a hibás. Nem az a kérdés, hogy Floyd előélete, illetve a halála napján tanúsított viselkedése makulátlan volt-e. De még az sem érdekes, hogy minden tekintetben helyesen járt-e el Trump elnök. Az evangélium szempontjából most az sem fontos, hogy mi módon sérült meg a washingtoni Szent János episzkopális templom, vagy, hogy helyes volt-e a Bibliával kampányoló elnök látogatása itt, illetve Szent II. János Pál pápa washingtoni szentélyében. Ebből a szempontból az e látogatásokat követő egyházi bírálatok sem fontosak. Releváns kérdés lehet azonban az, hogy miért vannak még mindig marginalizálódó csoportok az amerikai társadalomban, illetve az, hogy megengedhető-e a rendőri, illetve az utcai erőszak bármilyen formája.

Rasszizmus – mint por a levegőben

Az ismert NBA-legenda, Kareem Abdul-Jabbar a Los Angeles Timesban május 30-án közölt véleménycikkében úgy nyilatkozott, hogy a rasszizmus Amerikában olyan, mint a por a levegőben: láthatatlan akkor is, ha már fuldoklik tőle az ember, egészen addig, amíg rá nem süt a nap, mert akkor jól látszik, hogy mindenütt ott van. Ferenc pápa június 3-án a szerdai általános kihallgatás végén az amerikai zavargásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem csukhatjuk be a szemünket semmifajta rasszizmus és kirekesztés láttán, hanem ki kell állnunk minden egyes emberi élet szentségének védelme mellett.

A lényeges kérdés ebben az esetben tehát ez: jelen van-e bennünk és közöttünk a megbélyegzés, az elutasítás vagy az előítélet bizonyos, gyakran kisebbségben lévő társadalmi csoportokkal szemben? Az előítéleteinkre mindig tudunk indokokat találni, azonban azok attól még előítéletek maradnak. Az ilyen előítéleteink természetének megértésében sok mindent feltártak például Székely János püspök legutóbbi, a magyarországi romák helyzetét értékelő sajtónyilatkozatai. Gyakran megalapozott, ám igaztalan előítéletek határozzák meg a társadalmi együttélésünket, amelyek nem engedik, hogy a megbékélés útjára lépjünk. Amerika – a Ku Klux Klan országa – pedig régtől sebzett ezen a téren. A polgárháború 19. századi emléke annak minden egyéb vonatkozásánál hangsúlyosabban kötődik a feketék helyzetének megítéléséhez. Olyannyira, hogy Robert Lee, az amúgy remek hadvezér és becsületes politikus szobrai a rasszizmus és a kirekesztés szimbólumává váltak ma, több mint 150 évvel a polgárháború után. Az ’50-es évektől a feketék jogainak védelmében kibontakozó mozgalmak talán még mindig, Obama elnöksége után sem érték el a céljukat. Olyan a feketék jogaiért küzdő aktivisták örökösei vagyunk, mint Rosa Parks, Malcolm X vagy Martin Luther King Jr., miközben ma, legalábbis az indulatokat és a nézetek polarizáltságát tekintve, egészen közel kerültünk egy második amerikai polgárháborúhoz. Van feladatunk, hiszen az indulatok mélyen megosztják a társadalmat, és legtöbbször öntudatlanul a zsigeri cselekvés alapjaivá váltak. Feladatunk, hogy elsősorban magunkban és magunk körül legyőzzük a más bőrszínű, származású vagy gondolkodású emberekre vonatkozó kirekesztő előítéletek minden formáját, akkor is, ha látszólag jogos érvekkel tudjuk igazolni magunk számára azokat.

A béke szava

Sokszor gondolkodom azon, hogy virágvasárnap és nagypéntek népe nem ugyanaz a tömeg volt. Virágvasárnap egy ünneplő tömeg hozsannát kiáltott a Mesternek, míg nagypénteken egy átkozódó tömeg halálra ítélte őt. Virágvasárnap népe, jóllehet hallatta a hangját, csendesnek, halknak mutatkozott nagypéntek halált hozó, erőszakos népéhez képest. A béke szava mindig csendes, míg a harag és az erőszak szava mindig harsány és elnyomó. Nagypénteken a harag túlkiabálta a békét. Talán az utcai tüntetéseken, illetve a sajtóban és az interneten kialakuló véleményharcok zajában is így van ez. A béke szava túl csendes ma. George Floyd ügyében a béke szavát kell szóhoz juttatnunk: a társadalmi megbékélésről, az erőszak elutasításáról és a kirekesztettek befogadásáról kell beszélnünk. Mert „az igaz élet magját békében vetik el a békességszerzők” (Jak 3,18). 

Ferenc pápa június 3-án mondott beszédének másik fontos része az erőszak elfogadhatatlanságáról szólt. El kell utasítanunk a rendőri erőszakot éppen úgy, mint az utcai erőszak túlkapásait, és az ember érdekében a béke csendes fegyverét kell a kezünkbe vennünk. A polgári engedetlenség hiteles képviselői békés ellenállók voltak. Martin Luther King ezt a békés ellenállást Thoreau-tól és éppen Mahatma Gandhitól tanulta, akit egyszer „India szentjének” is nevezett. Az amerikai katolikus Dorothy Day a Catholic Worker Movement vezetőjeként soha nem ragadott volna fegyvert, amikor a munkások jogaiért a börtönt is vállalva küzdött. King – a My Pilgrimage to Nonviolence szerzője! –  egy helyen úgy fogalmazott, hogy azért áll ki következetesen az erőszakmentesség mellett, mert az egy olyan életfilozófia, amely nemcsak a faji igazságosság terén folytatott küzdelmeinek ad helyes irányt, hanem a másokhoz és önmagához való viszonyát is helyes mederbe tereli. Az ő örökösei nem lehetnek vandálok vagy randalírozók.

Az idősödő Tolsztoj az Isten országa bennetek van című radikális evangéliumi ihletettségű és gyötrő erkölcsi következtetéseket tartalmazó írásában hagyta ránk a fegyveres és minden erőszakos ellenállás elutasításának olyan alapelveit, amelyeket még az anarchizmusra hajló szerzőtől is komolyan kell vennünk. Aki Jézus tanítása alapján szeretne a másik felé fordulni, az soha nem alkalmazhat erőszakot, és soha nem engedhet mások nyomásának, akik erőszakra akarják kényszeríteni őt. Feladatunk tehát, hogy a békétlenség eszközeivel szemben felfegyverezzük magunkat a béke evangéliumának hirdetésére (vö. Ef 6,16), és elutasítsunk minden rendőri és egyben utcai erőszakot is.

 Ennek érdekében csendes imára hívlak mindannyiótokat!

Gájer Lászó atya

(A szerző római katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának 2-es számú Keresztény Bölcseleti Tanszékének megbízott vezetője)

Borítókép - Fotó: Munshots/Dreamstime.com
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Németh Rezső 2020. 06. 06. 00:02

    Az a kérdés hogy egy békés jó szeretetteljes viszonyt alakitunk ki a nem fehér embertársainkkal addig amig az elkerülhetetlen kritikus többségük ki nem alakul. Akkor aztán eljön a fehérek Trianonja. Vajjon mért állt fenn a Római Birodalomnak jogfolytonos állama még Krisztus után másfélezer évvel is. Mert nem Latin Birodalomnak hivták hanem Szent Római Birodalomnak . Nem faji alapon hanem a római jog és a szeretet vallása alapján állt fenn. Minden európai nemzet valamilyen módon részt vett, vehetett. benne