Blog

Rajtunk is múlik, hogyan folytatjuk tovább

Trianon századik évfordulójára emlékezünk ma. Oldalunk is kiemelten foglalkozik ezen a napon nemzetünk tragédiájával. Ez a levél minden magyarnak szól.

Kedves Ismeretlen Barátom!

Engedd meg, hogy így szólítsalak! E sorok írásakor bízom abban, hogy mindaz, ami bennem kavarog most, talán ebben a formában könnyebben ,,papírra” kerül.

Eltelt száz év…

Sok idő. Mennyit változott a világ ezalatt. Hány ember nőtt fel, vált csöpp kis gyermekből ifjúvá, alapított családot, lettek unokái, dédunokái, kik közül sokan már a Teremtőnél vannak. 

Kevés idő. Mert mindaz, amire a mai nap emlékezünk, úgy él bennünk, mintha tegnap történt volna. Mintha velünk tették volna mindezt, mintha mi is ott lettünk volna, mintha a mi sorsunkról döntöttek volna ott. Trianonban.

Hány és hány ima szállt fel akkor az égbe, kérve Istent, változtassa meg azt, ami történt. És hány ima száll fel ma is. 

Eszembe jutott a Miatyánkból egy mondat:

,,Legyen meg a Te akaratod!”

Én csak azt próbálom leírni (miközben gyötör a gondolat, hogy miért kellett ennek így lennie, miért, miért?!), hogy meg kell állnunk! Nekem is és Neked is. Most! Mert gyűlik a düh, meg a harag, a keserűség, és nincs ez így jól! Hidd el!

Vedd számba, amid van. A családod; hogy magyar vagy, légy bárhol is a világban, magyar vagy. Akkor is, ha akaratod ellenére választottak el hazádtól.

Magyarul beszélsz, magyarul álmodsz, magyarul énekelsz és magyarul adsz hálát Istennek a nap végén.

Itt vagyunk egymásnak. Van internet, telefon és talán kicsit könnyebb utazni is, mint a 100 év bizonyos időszakaiban, amikor nem lehetett beszélni arról, hogy mi történt ezen a napon. 

Határok nem választhatnak el bennünket egymástól. Sem ország, sem nézet, sem politikai, sem ideológiai, sem vallási határok. Mindannyian ugyanannak az Istennek a teremtményei vagyunk és az élet túl rövid ahhoz, hogy időt pazaroljunk olyan dolgokra, amelyek nem az egység felé vezetnek minket, hanem a széthúzás felé visznek.

Rajtad, rajtam és rajtunk múlik, hogy a tűz, amely bennünk van, fáklyaként világít és megvilágosítja értelmünket, rávilágít felelősségünkre, hogy erről beszélnünk kell gyermekeinknek, és össze kell fognunk határainkon innen és túl. Vagy indulattal lángba borít mindent: más nézeteket valló ismerősöket, szétszakít barátságokat, megbélyegez más nemzeteket.

Ha a döntést megváltoztatni nem is tudjuk, de te, én, mi…ha összeszedjük magunkat, odafigyelünk egymásra, tudunk még ebből a szomorú helyzetből egy boldogabb, békésebb világot létrehozni.

,,Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve míg a Föld tart.
Paradicsom hazájában,
Éljen mint a hal Dunában.
Éljen mint a hal Dunában!

Töltse békében napjait,
Egyezve lássa fiait.
Tatár, török, s más ellenség,
Minket meg ne rendíthessék.
Minket meg ne rendíthessék!

Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve míg a Föld tart.
Isten áldjon meg bennünket,
Minden igaz magyar embert.
Minden igaz magyar embert!”

(Budai Ilona dalszövege) 

Szerző: Tóth Robi

 

 

Borítókép: Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás