• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

“A hiteles kereszténység mindig kisebbségben van” – Bedekovics Péter

Lelkész és cserkész. Még csak 31 éves, de már tizenöt éve fiatalokkal foglalkozik: remekül megérti magát a középiskolásokkal és az egyetemistákkal is, nem véletlen hogy a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze is.  Tavaly óta ő a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke, aki szerint a fiatalokhoz egyszerű az út: csak meg kell hallgatni őket. Nagyinterjú Bedekovics Péterrel bizalomról, egyetemi lelkészségről, ökumenéről – és arról, hogy Jézust követni vagányság!

A papok misézhetnek, de hívők nélkül – helyszíni jelentés Olaszországból

Derült égből misestop! Megrökönyödve fogadtuk a hírt tegnap délelőtt: április 3-ig, nagyjából a Nagyhetet nyitó Virágvasárnapig az Olasz Püspöki Konferencia elrendelte egész Itália területén a nyilvános szentmisék bemutatásának és a temetéseknek a felfüggesztését. Ilyen súlyos a helyzet? – lehetne kérdezni – és kérdezi is Vértesaljai László jezsuita atya, a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztője.

Zsoltár a kétségbeesés idején

Nem hibáztatunk senkit, aki pánikba esik a hírek hallatán, könnyű átengedni az irányítást a félelmeinknek. De tudnunk kell, hogy Isten a világ ura és semmi sem történik a tudta és az engedélye nélkül. Keresztényként hatalmas megkönyebbülés tudni, hogy a világot teremtő Istent Atyánknak szólíthatjuk és a halállal nem ér véget az életünk. A 27. zsoltárt olvasva tegyük le a félelmeinket és a kétségbeesést Isten kezébe.

„A hitem segített megszabadulni az alkoholizmusból” – Ben Affleck

A korábbi Batman sztár új filmjében (The Way Back) egy alkoholista baseball edzőt alakít, aki azért küzd, hogy visszakapja a régi életét. Nemrég Ben Affleck a Mosaic Chruch vendége volt, ahol új filmjéről beszélgetett Erwin McManus lelkésszel, de beszélt saját karrierjéről is, örökségéről, életének jó és rossz periódusairól, és arról, hogyan játszott ebben a hite is szerepet.

#csakegygondolat – Ideje lenne felébredni

Szükségünk van az egyenes beszédre, főleg most, amikor mások érzékenysége sokkal fontosabb lett az igazság kimondásánál. Szeverényi János evangélikus lelkész kijózanítóan ír Facebook-bejegyzésében a kultúránkat átjáró hamisságról, csúsztatásról.

#wifetalk – Így éltem meg a jegyességemet

Folytatódik a #wifetalk! A mai részben a jegyességről kérdeztük három szerkesztőnket.
Milyen tippeket adnának a jegyeseknek? Hogyan lehet a legjobban megélni ezt az időszakot? Számukra mi adott a legtöbbet ebben a pár évben vagy hónapban?

„Őszintének lenni mindenféle színház nélkül” – Bellovics Gábor

A fiatalokkal való őszinte párbeszédről és a lelkivezetésről is beszélt Bellovics Gábor jezsuita szerzetes a közmédia „Katolikus krónika” című műsorában.

Misestop – egész Olaszországban felfüggesztették a szentmiséket

Az Olasz Püspöki Konferencia március 9-től április 3-ig felfüggesztette a szentmisék bemutatását, együttműködve az olasz kormánnyal a koronavírus terjedésének megállításában – számolt be a hírről az Agensir cikke alapján a Magyar Kurír.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    2026. 04. 10.
  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére