Lelkész és cserkész. Még csak 31 éves, de már tizenöt éve fiatalokkal foglalkozik: remekül megérti magát a középiskolásokkal és az egyetemistákkal is, nem véletlen hogy a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze is. Tavaly óta ő a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke, aki szerint a fiatalokhoz egyszerű az út: csak meg kell hallgatni őket. Nagyinterjú Bedekovics Péterrel bizalomról, egyetemi lelkészségről, ökumenéről – és arról, hogy Jézust követni vagányság!
Mennyire van pánik a “Károlin”a koronavírus kapcsán?
Nem tapasztalok pánikot, de kétségtelenül foglalkoztatja a hallgatókat, az egyetem is kiadott egy közleményt a tudnivalókról. Fontosnak tartom, hogy továbbra se legyen pánikhangulat.
Az egyetemi lelkésznek van lehetősége arra, hogy csökkentse az esélyét a pániknak?
Természetesen, hiszen mindenféle vélt vagy valós problémával lehet fordulni egy egyetemi lelkészhez. Nekem az a hitvallásom, hogy az én szempontomból nézve teljesen irreleváns, hogy a hozzám forduló egyetemista problémáját kicsinek vagy nagynak tartom. Hiszen, attól hogy nekem nem fontos a kérdés, a másiknak még lehet életbevágóan az. Sokszor kérdezik tőlem, hogy hogyan lehet megszólítani a fiatalokat, a válasz egyszerű: úgy,
hirdetésha meghallgatjuk őket, és fontosnak tartjuk azt, amit mondanak.
Ha például egy 15 éves fiatalnak az a nagy fájdalma, hogy szerelmes és a szíve választottja rá se néz, akkor a lehető legkomolyabban kell vennem a fájdalmát. Nem söpörhetem le azzal, hogy ez még csak gyerekszerelem, hiszen neki ez egy kínszenvedés.
Mit tudsz mondani ennek a 15 éves fiatalnak?
A legfontosabb, hogy meghallgasd őket, és hogy utána arra reflektálj. Mert utána már lehet beszélni nekik Istenről, a szerelemről, azt hogy egyáltalán mit jelent megtalálni a párodat. Hogy ez egy milyen hosszú folyamat. De beszélünk arról is, hogy mi gátolja meg őt abban, hogy megszólítsa azt, akiért dobog a szíve. Hogy mit kell tennie, hogy egyáltalán olyan helyzetbe kerüljenek, hogy meg tudja szólítani.
Ez azért is izgalmas kérdés, mert kutatások alapján egyre kevésbé kommunikálnak a fiatalok személyesen egymással.
Az biztos, hogy nehezebben tudnak egymás felé nyitni a digitális – és okostelefonok által uralt – világban. Mintha nem lenne eszköztáruk arra, hogy megszólítsák egymást, nincsenek egyszerűen bejáratott eszközeik rá. Ez a harmincas korosztálynak meglehetősen furcsán hangozhat, talán nem is értik, pedig ez egy fennálló probléma. Ennek az oka a közösségeknek a hiánya, azzal kell szembenéznünk, hogy a virtuális közösségek szaporodnak, míg a fizikailag is létezők fogynak el folyamatosan. Az iskolában a diákok annyira túl vannak terhelve, hogy az osztályközösség mint fogalom lassan megszűnik. A teljesítmény annyira fókuszba került az élet minden területén, hogy minden más hátrányba került. Az egyházi közösségek szerencsére még tartják magukat, illetve egy-egy karizmatikus személyiségű tanár mellett ki tudnak alakulni ilyen csoportok. Sok fiatal ezért online tud csak megnyílni, élőben viszont nem mernek, ezen segíteni kell.
Ezt te is tapasztalod a velük való beszélgetés során?
Feltűnően sokan írnak a neten, még akkor is ha előtte személyesen találkoztunk például egy istentiszteleten. Szívesen beszélgetnek, de inkább a Messengeren akarják megbeszélni a problémáikat. Mindig a személyes találkozókra terelem ezeket a kéréseket, az online teret csak időpont egyeztetésre használom. Nagyon fontos, hogy elérhető legyek a számukra, és hogy komolyan vegyem őket. Ezt konkrétan le is csekkolják az első beszélgetéskor, olyankor kóstolgatnak kicsit, néha akár provokatív dolgokat is kérdeznek. Azt akarják megtudni, hogy mennyire vagyok tuti megmondóember.
Attól félnek, hogy ítélettel szembesülnek, hogy rögtön megbélyegzem őket. Tegnap Szegeden voltam, ahol egy fiatal mesélt nekem az életéről. Én kérdeztem valamit, amire úgy kezdte a választ, hogy “Hú, biztos el fogsz ítélni….”. Egyből azt feltételezte, hogy ítéletet fogok mondani felette.
Hogyan tudod megvalósítani ilyenkor, hogy a bűnt ítéld el, de a bűnöst ne?
Ez a kereszténység kulcskérdése szerintem. Vannak kilengések mindkét irányba, amikor mindent bűnnek ítélek meg és bűnösnek kiáltom ki az embert, és a másik, amikor maszatolok, és az egyértelmű bűnre is azt mondom, hogy nem az. Én mindig úgy csinálom – és ez egy nem tudatos döntés, hanem egy ösztönös reakció – hogy elmondom a saját tökéletlenségemet, a botlásaimat, a saját példámon keresztül próbálok segíteni. Maga Pál apostol is azt mondja, hogy ő az első a bűnösök között. Azt láthatják rajtam, hogy nem egy két lábon járó szent vagyok, hanem egy csetlő-botló ember, aki kicsit talán előttük jár, és aki vallja, hogy van megbocsátás, de csak akkor, ha a bűnt bűnnek tartjuk.
Mennyire nehéz egy fiatal számára megbízni egy egyházi személyben?
Hogy meg tudjál bízni valakiben, ahhoz idő és gyakorlat kell. Ha előtte éveken át azt tapasztaltad, hogy nem lehet megbízni valakiben, vagy például otthon a családod össze van törve, akkor nem magától értetődő, hogy megnyíljál valakinek. Kellenek ezek a bizalmi csoportok, közösségek, ahol meg tudod ezt tenni.
Mi foglalkoztat egy mai fiatalt, amivel megkeres egy lelkészt?
Több csoportra lehet őket osztani, például vannak, akik elkötelezett hívők, ők a hitükben szeretnének növekedni, az imaéletüket fejleszteni. Vagy például nem hívőbe szerettek bele, és tipródnak a helyzeten….
Ez slágertéma! Mit mondasz nekik?
Mindig elmondom, hogy Istennek a kegyelme határtalan, és bármire képes.
Ilyenkor szokott jönni egy “de”…
Pontosan. Mert ha egy kapcsolatban úgy vagy benne, hogy meg akarsz változtatni valamit a másikban, akkor az valószínűleg nem fog működni. Ha az életed legfontosabb oszlopai nem egyeznek a másikéval, akkor abból nem sül ki sok jó dolog, akármilyen szerelmes az ember. Végig kell gondolni, hogy a te életedben mik ezek az oszlopok, és ha különbözik a másikéval, akkor bármilyen fájdalmas, de nem lesz valószínűleg jövője.
Egy párkapcsolat nem misszió.
Visszalépve pár lépést: hogyan lett belőled egyetemi lelkész?
Van olyan, aki alapból egyetemi lelkész szeretett volna lenni, másnál előfordul, hogy nem akart de megszerette ezt a munkát, és olyan is akad, aki nem akarta és nem is tudta megszeretni.
Te melyik vagy?
Én nem akartam ez lenni de megszerettem. Nagyon régóta foglalkozom fiatalokkal, tizenöt éve vagyok ifjúsági és cserkészvezető, ebben nőttem fel. Mindig a középiskolás korosztállyal foglalkoztam, velük értettem meg magamat igazán. Éppen ezért ezzel a korosztállyal szerettem volna foglalkozni, hiszen sok sikerélményem volt velük. Így eredetileg az ifjúsági irodát vezettem, de mellé megkért az egyházkerület, hogy az egyetemi missziót is vállaljam el. Olyan jól működött, hogy egyetemi lelkész vált belőlem.
Ha már középiskola: nem ott fordulnak el a fiatalok Istentől?
Az biztos, hogy a középiskolai időszak során kérdőjeleződik meg az otthonról kapott vallási indíttatás. Felteszik a kérdést, hogy van-e értelme ennek? Viszont én nem ennek a veszélyét látom, hanem épp az érem másik oldalát, ami hatalmas lehetőség: a nem hívő fiatal pont fordítva gondolkodik és azt a kérdést teszi fel, hogy mi van ha mégis van Isten? Ez egy óriási lehetőség – amely az egyetemistáknál is megvan.
Milyen a megítélésed az egyetemisták között?
Az a tapasztalatom, hogy az egyetemisták nem tudják, hogy van külön egyetemi lelkész, ezért ha most megkérdeznéd őket, lehet azt mondanák, hogy nem létezem. De csak két hónapja vagyok ott, ez nyolcezer diáknál nem könnyű feladat. A Károlin egyáltalán nem fontos, hogy milyen felekezetű vagy, az egyetem elkötelezett abba az irányba, hogy a hallgatói és az oktatói gárda is vegyes ebből a szempontból. Akikkel kapcsolatba kerültem, azokkal nagyon pozitív a tapasztalatom: több eseményre meghívtak már, kirándulástól kezdve a buliig.
Ha már említetted, hogy vegyes az oktatók és a hallgatók felekezeti aránya: gyakran néznek ki úgy a keresztény hívők, mint a homokozóban verekedő gyerekek, ahelyett hogy felismernék a közös misszió lehetőségét. Hodász András atya mesélte talán, hogy amikor leült sörözni egy református lelkésszel, akkor kölcsönösen rácsodálkoztak, hogy mennyi valótlanságot tanultak a másik hitéről…
Nem én voltam, pedig már régóta érik vele egy sörözés! Nekem nagyon sokat segítettek a közös beszélgetések, én elsősorban a cserkészetben ismertem meg sok katolikust. Ennek kapcsán eszembe is jutott egy történet Hodász Andrásról, aki ugye maga is híres cserkész: közösen voltunk a magyar csapat lelki vezetői a 2015-ös világtalálkozón, amely Japánban volt, az indulás előtt pedig megkértek minket, hogy adjunk egy kis lelki indíttatást a fiataloknak. Én kezdtem, mondtam néhány gondolatot, majd jött András, aki előhúzott a zsebéből száz dollárt, meglobogtatta a levegőben és azt mondta: “Aki meggyőz engem arról, hogy a házasság előtti szex rendben van, az megkapja tőlem!”. Hát mondanom sem kell, egész úton csüngtek rajta a fiatalok, bombázták a kérdéseikkel, rengeteg más témáról is beszélt velük. Egyszerűen zseniális volt ahogyan csinálta.
A kérdésre visszatérve: teljesen elkötelezett vagyok amellett, hogy nem lehet úgy missziót csinálni, hogy közben a különböző felekezeti egyetemi lelkészek utálják egymást. Persze fontosak a felekezeti határok, én református lelkészként a Heidelbergi Kátét vallom a hozzám legközelebbinek, de attól még tudom, hogy Jézusnak az örömhírét kell elvinnünk a lehető legtöbb emberhez. A szeretet evangéliumát nem lehet ugyanazt más felekezetek szidásával hitelesen képviselni, akik ráadásul ugyanúgy Jézust hirdetik.
Patetikusnak tűnik a zárókérdés, pedig a legfontosabb: mit üzen Jézus egy fiatalnak?
Az igazi, hiteles kereszténység mindig kisebbségben van, még egy “keresztény többségű“országban is.
A fiatalok mindig forradalmárok akarnak lenni, itt van a lehetőségük: merjenek szembeszállni azzal az árral, amely rájuk zúdul.
A fiatalok vagányságra vágynak: aki Jézust követi, az feltűnő jelenség! Nem azért, mert exhibicionista, hanem mert az embereknek feltűnik, hogy “fura”: segít másoknak, nem önző, szeretettel van tele. Krisztusnak az az üzenete, hogy merjél kitűnni a tömegből!
Martí Zoltán
A fotókat Bedekovics Pétertől kaptuk, Csillagpont 2019, Ifi Vezető Képzés,
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás