Három újabb kérdésre válaszolt Papp Miklós: ezúttal a papok által „túltolt” szenvedésről, az esetleges önámításról és az életcél megtalálásáról kérdeztétek a görögkatolikus papot és családapát!
Egy hétköznapi jelenet, amit mindnyájan átéltünk már, ismerünk, most új kontextusba kerül. Egy történet arról, hogyan is kell(ene) Isten elé állnunk az imáinkban.
Ahogyan azt már tegnap bejelentetttük, „Egy Miatyánk a magyarokért” néven imaláncot indítunk, amely során arra buzdítunk Titeket, hogy június 4-én, 16 óra 30 perckor csendesedjünk el és mondjuk el külön-külön, de lélekben mégis együtt a „legszentebb imádságot”, azaz a Miatyánkot.
Bizonyára sokan láttátok már azt a kedves történetet, ami Budapest legrövidebb utcájáról, a Miatyánk utcáról szól. Számunkra ez az apró történet azonban dupla jelentőséggel bír.
Elkerülhetetlen, hogy az életben kereszteket hordozzunk, amelyek gyakran olyan nehezek, hogy úgy érezzük összeroskadunk. Ez az írás arra buzdít minket, hogy a legnehezebb időkben is tartsunk ki!
Vajon hogyan kell egy kereszténynek részt vennie a politikai vitákban? Ebben a nehéz és fontos témában érkezett vendégírás a 777 virtuális postaládájába: Bakos Marcell nemzetközi kapcsolatokat hallgató egyetemistaként öt szempontot ajánl a figyelmünkbe!
Az óvoda az a hely, ahol az apró lábnyomok óriási szívekkel párosulnak. Egy különleges olvasói írásban egy óvóbácsi osztja meg velünk tapasztalatait, és azt, miért is igaz Jézus következő mondata: „mert ilyeneké az Isten országa.”
Vajon hova lett Jézus mellől az a sokaság, akik követték mindenhová, és akik ujjongva köszöntötték Virágvasárnapon? Ahogyan Jézus a kereszt felé közeledett, az emberek szépen lassan lemaradoztak. Kiderült, hogy a lelkesedés, a tömegpszichózis kevés Jézus követéséhez.