2020. 05. 26.

Te komolyan veszed az ígéreteidet?

Vajon hova lett Jézus mellől az a sokaság, akik követték mindenhová, és akik ujjongva köszöntötték Virágvasárnapon? Ahogyan Jézus a kereszt felé közeledett, az emberek szépen lassan lemaradoztak. Kiderült, hogy a lelkesedés, a tömegpszichózis kevés Jézus követéséhez.

Te meddig maradnál Jézus mellett? Amíg be tudod illeszteni a saját elképzeléseidbe? Amíg rá nem eszmélsz, hogy az ígéreteidért számon lehet kérni téged? Egy elgondolkodtató igehirdetés részletét hoztuk nektek a témában, Cseri Kálmán református lelkésztől, aki Virágvasárnaptól kezdve vizsgálja a Jézust ünneplő tömeg viselkedését, egészen a keresztig.

,,Addig, amíg másokat lehet ítélgetni, amíg élvezettel lehet sorolni, hogy kinek milyen bűne miatt jutottunk oda, ahol vagyunk, addig szívesen benne vagyunk. De amikor Jézus a te pénzváltó asztalodat borítja föl és a te galambocskáidat engedi ki a kalitkából, akkor megbotránkozol.

Nem ezt vártuk tőle. Nem ilyen Messiásra számítottunk.

Mutassa meg, hogy kit kell ütni. De amikor az ostor esetleg minket ér, és ő a templomba úgy lép be, mint sajátjába – komolyan veszi azt, amit mondtak neki, hogy király, és elkezdi az uralmát gyakorolni -, akkor sokan visszahőkölnek. Neki ugyan ne parancsoljon. Igaz, ő harsogta előtte, hogy király, na de hát azt nem úgy gondolta. Vagy nem vette komolyan, vagy maga se tudja, hogy miért harsogta.

hirdetés

Mert sok mindent mondunk mi, amit nem veszünk komolyan.

Ezért mondta azt Jézus a hegyi beszédben, hogy „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Mondani könnyű. Hozsannázni az utcán könnyű, főleg, ha sokan kiabálják. Itt az Úr asztalánál szép ruhában elmondani, hogy holtomig, holtáig hűséges leszek hozzá, ez könnyű. De amikor néhány év múlva azt mondja valaki, hogy szakíts a szeretőddel, és csak azt szeresd, akinek megígérted, hogy holtomig, holtáig, akkor megsértődsz. Mint ahogy többen megsértődtek már, amikor effélét mondtam nekik. Egy keresztelőn elmondani, hogy úgy nevelem, hogy megismerhesse Jézust, az könnyű. De amikor tíz éves koráig nem hallja tőled a gyereked Jézus nevét, és sose látott téged imádkozni, és ismeretlen az, hogy elővennétek a Bibliát és Istent dicsőítő éneket énekelnétek, akkor hogy számolsz el Istennek ezzel a fogadalmaddal?

Könnyű az élet ünnepi pillanataiban szépeket és nagyokat mondani.

De aztán nehezebb azokhoz konzekvensen, következetesen ragaszkodva, az engedelmesség keskeny útján járni. Márpedig a mi életünk is nagyon sokszor hasonlít ahhoz, amilyen a jeruzsálemi templom volt ezen a Virágvasárnapon.” 

A teljes igehirdetést az alábbi videóban tudod megnézni:

Kép: unsplash.com/Marcos Mayer

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás