Majdnem egymillióan nézték meg már Facebookon azt a videót, amelyen a karanténba szoruló olaszok az ablakukból kihajolva éneklik a „Mily nagy Istenünk” című dícsőitő dalt.

Majdnem egymillióan nézték meg már Facebookon azt a videót, amelyen a karanténba szoruló olaszok az ablakukból kihajolva éneklik a „Mily nagy Istenünk” című dícsőitő dalt.

Ma ünnepli egyházunk a férfiak, édesapák példaképét, Szent Józsefet. Bár Olaszországban nem volt lehetőség a jelenlegi helyzetben nagy ünnep tartására, de az imádság az nem maradhatott el. Bese Gergő atya gondolatai.

A ProLife Hungary egy új kezdeményezést hirdetett meg, amelynek a neve #LOVELIFECHALLENGE, azaz életszeretet kihívás.

Mára egyértelművé vált, hogy a COVID-19 egy nagyon komoly globális méretű járvány és minden szükséges óvintézkedést meg kell tennünk, hogy lelassítsuk a terjedését. Mégis, C. S. Lewis, a Narnia könyvsorozat szerzője – 72 évvel ezelőtt írt – szavai jelentőségteljesen csengenek ma is.

Bár a koronavírus-járvány miatt a tokiói olimpia rendezése is veszélybe került, tehetünk róla, hogy idén ne maradjunk ötkarikás játékok nélkül. Placid atya beszámolóiból tudjuk, hogy a Gulagon örömolimpiát rendeztek a rabok. Használjuk ki ezeket a napokat és családjainkkal, barátainkkal versenyezve, gyűjtsük össze a napi örömeinket!

Több száz külföldi csatlakozott már az első napon a „Pánik helyett ima” elnevezésű imalánchoz, a mai naptól pedig már arab testvéreink számára is elérhető a kezdeményezés! Továbbra is az a célunk, hogy a koronavírus terjedése kapcsán felismerjük az ima erejét és átérezzük keresztény felelősségünket.

Ingyen pizzával segíti a kórházak dolgozóit Kásás Tamás vízilabdázó, háromszoros olimpiai bajnok, aki mindemellett egy étterem tulajdonosa is. A Tommy di Napoli pizzázó a járvány időszakára zárva tart és online sem fogad rendelésket, de ez nem állította meg őket abban, hogy ne gondoljanak a járvány legnagyobb hőseire.

A rendkívüli időszak ellenére is folytatódik a Papp válaszol, sőt talán most van igazán nagy szükség Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa hiteles válaszaira. A kísértés, a karantén és rengeteg ajánlott könyv a terítéken!
