• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

A megyéspüspökök döntenek a nyilvános misék bevezetéséről

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia reagált az új járványügyi szabályokra. A nyilvános misék bevezetéséről a megyéspüspökök fognak dönteni a helyi körülményeket mérlegelve. Alább az MKPK közleményét olvashatják teljes terjedelmében.

Talán kevés ehhez Isten?

Olyan könnyen bele tudunk süppedni a kétségbeesésbe, az önsajnálatba, a kilátástalanságba. Még azok után is, hogy Isten csodái végig kísérték eddigi életünket. Még Mózes is állandóan kételkedett, azonban Isten keményen figyelmeztette arra, hogy ki is ő valójában.

Az egyházak maguk fognak dönteni a szertartások bevezetéséről

Május 4-től újraindul vidéken az ország, ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be szerdán Facebook-oldalán, majd Gulyás Gergely miniszter is megerősítette a csütörtöki Kormányinfón, aki kihangsúlyozta, hogy a szabályok betartásával továbbra is lehet szentmiséket és istentiszteleket bemutatni. Azonban a szertartások újra bevezetéséről a végső döntést az egyházak vezetőségei fogják meghozni. 

Ne csak maradj otthon, gyere haza! – Pintér Béla írása

„Itt volt rám szükség, hát jöttem” – amikor az emberek azt kérdezgetik, hova lett az orvos ebben a krízisben, Ő így válaszol. Pintér Béla dalszerző-énekes blogbejegyzését szemlézzük.

A történelmi egyházak vizsgálják a lehetőségét a nyilvános szertartásoknak

Május 4-től újraindul vidéken az ország, de egyelőre arra még várni kell, hogy a szertartások nyilvánosak legyenek. A katolikus, a református és az evangélikus egyház is kivár és vizsgálja a lehetőségeket.

#csakegygondolat – Most nem ballagunk

Rengeteg szó esik az érettségiről, de talán kevesebb az érettségizőkről. Akik tizenkét évet készültek erre, akik eddig mások kedvéért öltöztették virágba az iskolát és remélték, hogy egy nap értük fog díszbe borulni az épület. Ők most nem ballagnak sehová.

A Papp válaszol – válás után, ima egy muszlimért, Jézus félelmei

Talán még a szokottnál is izgalmasabb kérdésekre válaszol Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa a „Papp válaszol” rovat e heti részében!

Tanulj és fejlődj – így használd ki a karantént!

Immáron másfél hónapja van az emberek nagy többsége karanténban – de vajon mire használjuk ezt az időszakot az életünkben?

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • 13 évesen lefejezték – megőrizte  tisztaságát, ma a gyermekre vágyók közbenjárója

    13 évesen lefejezték – megőrizte tisztaságát, ma a gyermekre vágyók közbenjárója

    2026. 07. 03.
  • A tiszta szerelem, amely Istentől ered – 3 pont, ami segíthet a tisztaságban

    A tiszta szerelem, amely Istentől ered – 3 pont, ami segíthet a tisztaságban

    2026. 07. 02.
  • „Lásd hitemet, de sokkal inkább hitetlenségemet” – ezért vesd papírra az imáid

    „Lásd hitemet, de sokkal inkább hitetlenségemet” – ezért vesd papírra az imáid

    2026. 07. 01.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • interjú
  • kereszténység
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • életvédelem
  • koronavírus
  • katolikus
  • advent
  • fiatalok
  • bizalom
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • hivatás
  • A Papp válaszol!
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére