2020. 06. 21.

„Az irányítószám változik, de az örömhír marad” – Bese Gergő

Bese Gergő atya pannonhalmi küldetése hamarosan véget ér, az ország másik szegletében folytatja papi szolgálatát. A fiatal atya a nehéz búcsúról is ír szokásos vasárnap esti írásában!

A mai vasárnap Jézus tovább erősít bennünket a missziós munkánkban. Folyamatosan bátorít, hogy még ha szenvednünk is kell a ránk váró támadások miatt, az Atya megvallása mindenek fölött való. Szükségünk van Jézus megerősítésre, különösen az elkövetkező hetekben, hiszen a napokban érkeznek a borítékok a papságnak, benne pedig az áthelyezésekről szóló püspöki döntések.

Gyakran váltanak ki méltatlankodást, értetlenséget a hívek körében az előljárók döntése, mégis tudomásul kell venni, hogy a papság életének része a folyamatos úton levés, az, hogy bármikor meg kell tudni válni azoktól, akik közel állnak a szívünkhöz, hátra hagyni folyamatban lévő ügyeket (építkezés, felújítás, oktatás, lelki vezetés, közösség szervezés stb..). Az irányítószám változik, de az Örömhír tovább adása örökérvényű kötelesség marad! Hirdetni kell a világosságban, a háztetőkről, a falvakban, városokban, a főváros kerületeiben szintúgy, mint az Alföld tanyavilágában.

Ha a verebeket számon tartja az Úr, mennyire inkább gondoskodik meghívott szolgáiról. A bizonytalanba való indulás, persze aggodalommal tölt el, félelem szállja meg a lelket, de ilyenkor felvillan az elménkben a következő mondat: Isten nem küld oda, ahová kegyelme nem kísér el! Velem lesz az elbúcsúzás szomorú óráiban és a megérkezés izgalmában is. A feladat pedig az, hogy megmaradjunk annak, akit kiválasztott, megtartott, felszentelt és a pályára küldött.

Most vasárnap az édesapákról is megemlékezünk. Fontos, hogy kiemeljük a férfiak szerepét a családban. De nem az egzisztencia megteremtésére, az erős férfi kéz jelenlétére gondolok, hanem arra, hogy a test, a szellem és a lélek formálásában is ott kell lennie az apáknak. A fogantatás pillanatától kezdve! Ők nem a család perifériáján, a futottak még kategóriában vannak, hanem az origóban, az édesanyával együtt. A házasságkötés szertartásában mondjuk: és ketten egy test lesznek. (Mk. 10, 8) Ezt egészíteném ki azzal, hogy egy család, egy szülőpár, akik egy irányba tekintenek és egyformán húzzák a szekeret. Együtt kulcsolják imára a kezeiket és törlik le egymás könnyeit, mosolyognak és a jövőbe tekintenek.

Isten éltesse az édesapákat!

Bese Gergő atya

Bese Gergő Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás