2020. 06. 23.

Hogyan gyónjál, ha szégyelled a bűnödet?

Igazi hagyományt sikerült teremtenünk, amikor létrehoztuk “KV” néven a kérdés-válasz rovatunkat, hiszen Hodász András után Fábry Kornél is ezen a néven indított ilyen jellegű kezdeményezést. A fiatalokhoz mindig is nyitott szívvel közeledő papot arról kérdezték, hogy mit lehet tenni abban az esetben, ha a gyónás előtt szégyelljük magunkat a bűnienk miatt. Íme Kornél atya válasza!

“Teljesen megértem a kérdezőt, hiszen a gyónás során elhangzottak legnagyobb részét szégyelljük. Itt kell szembesülnünk bűneinkkel, itt tesszük le Isten elé mindazt, amit elrontottunk, elhibáztunk. De itt kapunk Istentől feloldozást, innentől kezdhetünk tiszta lappal –  ha őszinte a bánatunk. Hadd buzdítsalak arra, hogy merd letenni mindazt, amit leginkább szégyellsz. Számomra nagy öröm, ha gyóntató papként olyannal találkozom, aki felkészülten jön a szentgyónásra, őszintén megbánja a bűneit és nem akar semmit sem eltusolni. Ez feltétele is az érvényes gyónásnak.

hirdetés

Akkor sem szabad megijedni, ha mindig ugyanazokat a bűnöket gyónod meg – hála Istennek, hogy nincsenek újak. Ugyanakkor mindig küzdeni kell a bűnök ellen. Meglepetést nem tudsz okozni, újat nem tudsz mondani, nem te vagy az egyetlen, aki ezeket a bűnöket elkövette. De Isten kegyelmével tudsz küzdeni ellenük: ha őszinte a bánatod, akkor a gyónás utáni időszakban sokkal könnyebb elkerülni a bűnöket. Ez valódi kegyelemmel jár, a Jóisten a te oldaladon áll és segít a bűnök elleni harcban.”

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás