A következő pontok szemezgetését elsősorban azoknak ajánlom, akiknek nyakába szakad a rég várt (vagy rettegett?) otthonlét, és egyedül kell megbirkóznia azzal, hogy szabad kapacitásával, idejével bölcsen gazdálkodjon.

A következő pontok szemezgetését elsősorban azoknak ajánlom, akiknek nyakába szakad a rég várt (vagy rettegett?) otthonlét, és egyedül kell megbirkóznia azzal, hogy szabad kapacitásával, idejével bölcsen gazdálkodjon.

A napokban már több híres dalból született átirat a #maradjotthon jegyében. Most ezek közül hoztunk egy gyöngyszemet, ami a híres „Neked írom a dalt” című LGT számból készült.

„Kínában az elmúlt napokban enyhítettek az eddigi szigorú karanténszabályokon és ennek eredményeként az emberek tömegesen kezdik benyújtani a válási keresetet. Az is kiderült, hogy a bezártság alatt az átlagosnál jóval magasabb volt a családon belüli bántalmazás aránya” – írja Facebook-oldalán a híres párterapeuta, lelkipásztor Mihalec Gábor. Az új, feszültséggel átitatott helyzet kihívás elé állíthatja a párokat.

Bese Gergő atya gondolatai a keresztútról és arról a történelmi helyzetről, amely körülvesz bennünket és megváltoztatta életünket.

Csodálatos látványt nyújt az imalánc térképe, hiszen immáron negyvenezernél is többen csatlakoztak hozzá. A kezdeményezésre egyre több médium is felfigyel, többek között a Kossuth Rádió is.

A brazíliai Megváltó Krisztus szobra ikonikus jelképe Rio de Janeirónak. Ezen a héten a karjait a város felé kitáró hatalmas szoborra fényfestéssel vetítették ki több nemzet zászlaját is, megemlékezve a koronavírusban elhunyt áldozatokról. Brazíliában az első elhunytat Sau Paolóból jelentették.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk hamarosan megjelenik a 777 történetének második saját kiadású könyve, amelyben Lábánné Hollai Katalin munkatársunk a Biblia meddő asszonyait mutatja be – miközben személyes történetét is megismerhetjük. A „Megszabadítottál szégyenemtől” című könyv egyáltalán nem csak a meddőknek szól, mivel egy olyan tabutémát dolgoz fel igényesen és őszintén, amellyel valamilyen formában a nem meddők is találkoznak életük során. Beszélgetés az íróval a könyv születéséről, a meddőség tabujáról, a férj szerepéről – valamint a Biblia meddő asszonyairól.

Járványügyi intézkedés miatt ingyenesen letölthető a katolikus Adoremus liturgikus kiadvány. A döntést a Magyar Kurír oldalán kedden jelentették be.
