Egy sors szívfacsaró szimfóniája csendül fel Vincze Zita szociális munkás novellájában.

Egy sors szívfacsaró szimfóniája csendül fel Vincze Zita szociális munkás novellájában.

Már a jelzők is elfogytak arra, amit a bulvár az utóbbi napokban művel egy szomorú tragédia kapcsán. Rajtunk múlik, hogy az újságírás ezen szégyenfoltja tovább nő-e, vagy végre észhez térünk.

Hiába indult el az élet – habár nagyon óvatosan – Franciaországban, Edouard Philippe miniszterelnök úgy döntött, hogy június 2-ig nem lehet az országban vallási szertartásokat tartani. A katolikus püspökök szerint egyszerűen lemosták őket a színről és teljes értetlenségüket fejezték ki.

Egészen megható és találó flashmobbal rukkolt elő a 914. számú „ENDRE” szentendrei cserkészcsapat, amely Presser Gábor „Te majd kézen fogsz és hazavezetsz” című dalát dolgozta át. A videóra egyik olvasónk hívta fel a 777 figyelmét, külön köszönjük neki!

A mostani időszak sok tekintetben okoz nehézséget a pároknak. Az utóbbi időben egyre több cikk születik arról, hogy mit kéne azoknak a jegyespároknak csinálnia, akik erre az évre tervezték az esküvőjüket. Nos, mi is ezek közé a párok közé tartozunk.

Ahogy közeledik a nyár, egyre több fiatal pár ébred gyomorgörccsel és igyekszik megjósolni az aktuális hírek alapján, hogy augusztusban, szeptemberben lehet-e majd lagzit tartani. Kétségtelenül mérföldkő ez a nap minden pár számára, amit a lehető legtökéletesebben szeretne mindenki megélni. De kérdem én, tényleg a lagzi miatt házasodunk?

Bár több helyszínen már a hét folyamán tartottak nyilvános szentmiséket, míg sok helyen továbbra is online misékkel kell beérniük a híveknek, mégis ez lesz az első vasárnap, hogy az ország egy részén újra megtelhetnek a templomok. Ez azonban más lesz, mint a járvány előtt volt, így kettős érzések kavarognak most bennem.

Határon átívelő, mintegy 800 kilométeres kerékpárút-hálózat jön létre, melynek fejlesztése Komárom-Esztergom megyében most kezdődött el.
