Ahelyett, hogy a kereszténységet helyi vagy akár nemzeti perspektíva alapján értékelnénk, egy globális nézőpont jobb képet adhat a vallás helyzetéről.

Ahelyett, hogy a kereszténységet helyi vagy akár nemzeti perspektíva alapján értékelnénk, egy globális nézőpont jobb képet adhat a vallás helyzetéről.

Darázsfészekbe nyúlok, ebben biztos vagyok. Rengetegen nem fognak velem egyetérteni, de ezt nem is várom el. Alábbi soraimnak nem célja bárkit meggyőzni, megbélyegezni és főleg elítélni. Tökéletesen megértem azt, aki a mélyről jövő vágyaira hallgat és hosszú évek reménytelennek tűnő várakozása után a lombikprogram mellett dönt. Akkor is megértem, ha katolikus. De szeretném elmondani, hogy én miért nem választom ezt az utat. Csupa énközlés következik: az ÉN utam.

Feminista mozgalmak által szervezett tüntetések és templomok elleni támadások kezdődtek Lengyelországban, miután múlt héten az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a beteg, akár több hónapos magzatok művi vetélését lehetővé tevő előírást. A témával a 777 több írással is foglalkozott, többek között Varsóban élő kollégánk is beszámolt a történtekről. Ezúttal a krakkói érsek szavait idézzük, akit megdöbbentett a példátlan agresszió.

Megjelent a 777 PODCAST első epizódja, ahol Harmati Dóra és Szilágyi Anna olyan izgalmas témákról beszélgetett, minthogy mi tehet minket igazán teljessé, hogyan érdemes megélni az egyedüllétet és milyen buktatókat rejtenek a romantikus filmek.

A közéletben ismét fellángolt a lombikeljárás körüli vita, miután Veres András római katolikus püspök negatívan nyilatkozott róla. Szerettük volna jobban megérteni, milyen etikai problémák merülnek fel az eljárás miatt, illetve milyen más lehetőségei vannak egy meddőnek nyilvánított párnak. A témában dr. Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász főorvost kérdeztük, akinek a nevével már korábban találkozhattak olvasóink az Egy-házban vagyunk rovatunkban.

Közeleg október 31., a reformáció emléknapja. Unalomig ismerjük a hozzá tartozó szöveget: Luther Márton 1517-ben ezen a napon függesztette ki tanait a wittenbergi vár kapujára. Oké, bátor volt Luthertől, és a mai napig érezzük a tettének következményeit, de hogyan éljük meg a hitünket mi, reformátusok? És én mint protestáns újságíró a túlnyomórészt katolikus szerkesztőségben?

Mit jelent, hogy a sötétség hatalmából megszabadulva a világosságban járhatunk? Érdemes ezen elgondolkodunk. Minden nap egy új lehetőség, hogy közvetítsük a világnak Isten jóságát.

Dr. Csókay András neve akkor vált igazán ismertté az országban, amikor a műtét egyik vezető orvosaként részt vett a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztásában. A mélyen hívő orvos vallja, hogy legjobb ötleteit imádságai során kapja. Új kötetünkben dr. Csókay András mesél őszintén életútjáról, fiatalkori bűneiről és megtéréséről is. Az „Istennel a műtőben” legjobb idézeteiből olvashattok egy válogatást.
