Néha olyan jó csak azért Istennel lenni, hogy vele legyünk. Nem kérések végtelen sorával elé menni, hanem a kettőnk közötti kapcsolatra gondolni. Ebben segít ez a gyönyörű ima, amit Henri M. Nouwen holland pap írt.

Néha olyan jó csak azért Istennel lenni, hogy vele legyünk. Nem kérések végtelen sorával elé menni, hanem a kettőnk közötti kapcsolatra gondolni. Ebben segít ez a gyönyörű ima, amit Henri M. Nouwen holland pap írt.
Nemrég megkérdeztünk titeket az Insta-oldalunkon, hogy ha egy dolgot kérdezhetnétek egy lelkésztől/paptól, akkor mi lenne az. Mondanom sem kell, remek kérdéseket kaptunk!
Nem ismerek olyan embert, aki ne várná a nyarat, azon belül is a szabadság időszakát. De épp emiatt rengeteg elvárást is támasztunk magunkkal és a vakációval szemben, ami megakadályozhatja, hogy valóban feltöltődés legyen a nyaralás. Az itt leírt öt tipp és persze Isten ebben is tud segíteni, ha kérjük.
Rendkívül szomorú hír jelent a Veszprémi Érsekség hivatalos honlapján: olyan kevés kispap jelentkezik a Boldog Gizella Szemináriumba, hogy felfüggesztik a működését.
Keresztény újságíróként számtalan kihívással szembesülünk. Ezért is fontos megfogadnunk Ferenc pápa tanácsát, amelyben felhívja a figyelmünket arra, hogy segítsünk másoknak is, hogy az adott helyzeteket és személyeket a Szentlélek szemével lássák.
Nem először mutatkozott meg Lackfi János verseiben a zsenialitás és a hit együttese. Alábbi verse is elgondolkodtató tükröt tart nekünk a megváltásról és a saját érdemeinkről.
Bő egy héttel XVI. Benedek emeritus pápa Regensburgban tett látogatása után elhunyt testvére, Georg Ratzinger.
Házat venni, jó iskolát választani, elköteleződni…. Döntéseink között akadnak kisebb jelentőségűek, de vannak olyanok, amelyek megváltoztathatják az életünket. Hogyan tudjuk ezeket a döntéseket jól meghozni? Az Aleteia írásának szemléjét ajánljuk.