Mindig fontos a hálaadás, de születésünk napján különösen is. Bonifert Rita foglalta össze egy imában, hogy ő miért ad hálát születésnapján.

Mindig fontos a hálaadás, de születésünk napján különösen is. Bonifert Rita foglalta össze egy imában, hogy ő miért ad hálát születésnapján.
Három újabb kérdéssel folytatódik A Papp válaszol rovatunk, ahol Papp Miklós válaszol a ti kérdéseitekre: szabad-e pofont adni a gyereknek, az evangélium és az üzlet összeegyeztethető-e, valamint egy hívő és nem hívő közötti házasság is a kérdések között!
Megható tanúságtételt kaptunk egy olvasónktól, aki tizenöt év pornófüggőség után döntött úgy, hogy Isten segítségét kéri. Küzdelmei erőt adhatnak másoknak is, akik hasonló nehézségeket élnek meg.
Ferenc pápa nem engedélyezte a nős férfiak részleges papi felszentelését, amit az Amazonas térségben fellépő súlyos paphiány miatt vettek fontolóra.
Február 11-én ünnepelte a francia André szerzetesnővér 116. (!) születésnapját, aki 1904-ben Avignon közelében, Alès kisvárosában született. Európa legidősebb és a világ második legkorosabb lakosának életéről P. Vértesaljai László emlékezett meg a Vatican News oldalán.
Miért van az, hogy vannak imák, amelyekre évek óta nem kapunk választ? Ez azt jelentené, hogy nem elég a hitünk? Vannak imák, amelyeket Isten meghallgat, másokat pedig nem? Ehhez hasonló kérdéseket tesz fel Bolyki László zenész, lelkigondozó. Előadásából szemlézünk most nyolc kiemelkedő gondolatot, de érdemes a teljes videót megnézni.
A címben szereplő kérdést tettem fel, mikor Pfárer Elizabet: Szövetségben az Istennel című romantikus családregényét olvastam. A Házasság hetében talán különösen is aktuális elővenni ezt a kedves kis történetet, és megnézni, ténylegesen mit is közvetít nekünk.
Ezt az írásomat, az előző írásom alatt született kommentek inspirálták. Nem rég volt egy filmvetítés a Párbeszéd Házában, ahova egy ismerősöm vitt el. Egy meggyilkolt vértanú pap életéről szólt, akit nem ismertem. Ahogyan azt a boldoggá avatott püspököt sem, akiről a kommentelő írt. Két név: Kucsera Ferenc, Boldog Scheffler János.
Harmadéves egyetemista vagyok, közelebb a mérnöki oklevélhez, mint a középiskola végéhez. Azt hiszem, nagyjából ez az az időpont, mire az ember elkezdi legalább sejteni, hogy jól döntött-e, amikor ikszelt a Felviben. Legalábbis középiskolásként teljes zsákbamacskának éreztem. Hiába vettem részt a különböző nyíltnapokon, csodáltam a fényes szórólapokat, és kérdezgettem az idősebb barátaimat.
Sok minden eszünkbe jut a Betegek világnapja szavak hallatán, elsősorban talán a betegség maga, amit valamilyen képhez, érzéshez, sokan élményhez kötünk. A betegség, sérülés, fogyaték ma már nem szorul a négyfal közé, ha más nem is, az információ kibújik a küszöb alatt. Jelzi, hogy itt Valaki másképp létezik, s feltételezi, hogy az emberség átviszi az ajtón az embert is. Aki megélt komolyabb betegséget, vagy abban él, tudja, hogy mit jelent, aki került már a közelségébe, szintén.