Ezekben a hetekbenn a világ feszülten figyeli Olaszországot, amely a koronavírus legfőbb gócpontjává vált: sokan imádkoznak az olasz népért – így tesznek a szíriai keresztények is, akik maguk is kilátástalan helyzetben vannak.

Ezekben a hetekbenn a világ feszülten figyeli Olaszországot, amely a koronavírus legfőbb gócpontjává vált: sokan imádkoznak az olasz népért – így tesznek a szíriai keresztények is, akik maguk is kilátástalan helyzetben vannak.
Facebook-oldalán kéri Böjte Csaba ferences testvér az erdélyi gyermekeket, hogy az iskolák bezárásától függetlenül folytassák tanulmányaikat – otthon, az internet segítségével. Mint ismert, Romániában két hétre bezárt valamennyi oktatásügyi intézmény a koronavírus terjedése miatt.
Nagy örömmel jelentjük be Nektek, hogy a 777 történetének második könyve is megjelenik: Lábánné Hollai Katalin munkatársunk a Biblia meddő asszonyait mutatja be – s közben személyes történetét is az olvasó elé tárja! A könyv heteken belül megjelenik, de már most előrendelhető!
Fontos intézkedéseket vezettek be szerdán hazánkban is a koronavírus-járvány idejére, amelyek visszavonásig érvényesek. Így előfordulhat, hogy a következő hónapokra át kell terveznünk saját programjainkat is, vagy akár több időt kell otthon lennünk. Összeszedtünk pár ötletet, hogy mivel is tölthetjük el ezt az időszakot!
“Kevesebb pánik – több ima” – szerepelt azon a képen, amelyet tegnap osztottunk meg a közösségi oldalainkon. Valóban szeretnénk arra buzdítani Titeket, hogy ezeket a nehéz napokat használjuk fel arra, hogy imáinkban, gondolatainkban hordozzuk a bajbajutottakat és családjaikat, valamint azokat a hősöket, akik őket ápolják. Ne engedjük, hogy a pánik eluralkodjon rajtunk, helyette ismerjük fel újra az ima erejét!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata arról a tájékoztatta a 777-et, hogy a templomi liturgikus eseményeket továbbra is meg lehet tartani, de felelősséget kérnek a hívőktől.
Mostanában nagyon zsúfoltak a napjaim, így leginkább a munkába menet tudok időt tölteni Istennel. Ilyenkor mindig meglep a figyelmességével, a szeretete apró jeleivel. Nálam ezek a jelei többek között, ha valóban sikerült Istennel indítanom a napomat.
Különösen is fontos és nagyon nehéz témák gyűltek össze a Papp válaszol legújabb részében: Papp Miklós görögkatolikus papot és családapát ezúttal a koronavírusról, a marihuána legalizációjáról, valamint egy házasság összedőlése kapcsán megfogalmazott rágalomról kérdeztétek.
Reagált a veszélyhelyzet kihirdetésére a Magyarországi Református Egyház Zsinati elnöksége: az istentiszteleteket megtartják, de a létszám nem haladhatja meg a száz főt.
Habár szóba került, de még nincsen döntés arról, hogy mi legyen a szentmisék és az istentiszteletek sorsa Magyarországon, miután a kormány veszélyhelyzetet rendelt el.