• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Az önismeret is főparancsolat – Bellovics Gábor atya gondolatai

Bellovics Gábor jezsuita szerzetes YouTube-videós elmélkedésével erősítette meg és öntött új köntöst a keresztény vallás főparancsaira. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” (Márk 12,30) Bár ismerjük ezt az igét, ritkán állunk meg elgondolkozni rajta, hogy formálódhasson bennünk.

„A papi hivatáshoz kell egy adag vagányság” – interjú a Központi Papnevelő Intézet rektorával

Dr. Martos Levente Balázs atyával, a Központi Papnevelő Intézet rektorával eddigi pályájáról, a 21. századi papképzés aktuális kihívásairól, valamint az Egyetemi templomhoz fűződő viszonyáról beszélgetünk.

Ki legyen a szex középpontjában?

A napokban hallgattam egy podcast adást, aminek a szexualitás volt a témája. Fel voltam készülve rá, hogy nem éppen az én értékrendem szerint való lesz a beszélgetés, hiszen egyáltalán nem vallásos műsor volt. Ennek ellenére sok hasonló következtetésre jutottak, mint én, de egy gondolatra nagyon felkaptam a fejem.

5 ok, amiért érdemes kipróbálni a száraz novembert

Egy hónap alholfogyasztás nélkül. Évről évre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Te kipróbálnád? Íme öt ok, ami miatt szerintünk érdemes.

Az Isteni Taco – Avagy hogyan válik a lehetetlen lehetségessé?

Isten arra szólít fel, hogy minden cselekedetünket Jézus nevében vigyük véghez. De mindez hogyan lehetséges a gyakorlatban? 

,,Légy te is sikeres!” – a legnagyobb fake news

„Légy te is sikeres! Ha te is tudni akarod, hogyan tudod megváltoztatni az életed és milliókat keresni, akkor ez a videó neked szól” – ezzel megegyező és ehhez rendkívül hasonló reklámok árasztották el az internetet az elmúlt hónapokban, amelyeken tökéletes fogsorú, húszas éveikben járó srácok próbálnak meggyőzni arról, hogy igazából semmit nem kell csinálnom ahhoz, hogy sikeres és gazdag legyek, csak előfizetni a tanácsaikra.

Szép Ernő remek verse – Imádság

Szép Ernő magyar költő gyönyörű verse nem más, mint egy imádság Istenhez, a magyarok jövöjéért és a bűneink megbocsátásáért. Nem véletlen, hogy Reviczky Gábor színművész is felhívta a költeményre a figyelmet!

„Vádak helyett vágyak” – Mihalec Gábor párterapeuta a konfliktuskezelésről

A házasság szentsége földi életünk egyik legnagyobb ajándéka Istentől, hiszen alapot adhat egy életre szóló szeretetkapcsolat, a család létrejöttének. Ám, mint minden emberi kötelékünkben, a házas- és családi életben is meg kell tanulnunk, hogyan kommunikáljunk tiszta szívvel.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

    „Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

    2026. 09. 24.
  • „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    2026. 09. 23.
  • „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

    „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére