• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Perfekcionizmus, korunk népbetegsége

A perfekcionizmus mára rengeteg embert érint, mert olyan társadalomban élünk, ahol valóban nagy hangsúly helyeződik a teljesítményre, versengésre. Bár elsőre még talán vonzó tulajdonságnak is tűnhet, valójában egy mély hiányból fakad, és abból a téves hiedelemből, hogy csak akkor vagyunk szeretethetők, ha jól teljesítünk. A jelenségről Kovács Janka pszichológust is kérdeztük.  

7 inspiráló idézet Weöres Sándortól

Weöres Sándor, a XX. század egyik legnagyszerűbb magyar költője néhány elgondolkodtató idézetét hoztuk el nektek. Érdemes nemcsak olvasni, hanem továbbgondolni is őket!

A komolyzene az ember érzelmi húrjait pengeti – interjú a ZeneMűvek alapítóival

Talán mindannyiunkkal előfordult már, hogy a komolyzenei rádiót átkapcsoltuk egy mai slágereket játszó állomásra, vagy hogy egy klasszikus zenei koncerten kicsit elkalandozott a figyelmünk. Két fiatal zenész: Dénes-Worowski Marcell karmester és Seidl Dénes a MÁV Szimfonikus Zenekar trombitaművésze arra vállalkoztak, hogy a komolyzenét minden korosztály számára érthetően és fogyaszthatóan mutassák be. A komolyzene értékéről, mindenkori aktualitásáról, és benne rejlő spiritualitásról beszélgettünk.  

Milyen érzés szabad embernek lenni? – Egy pap írása Szilágyi Liliána történetének margójára

Kovács Zsolt római katolikus pap vendégírással tisztelte meg a 777 szerkesztőségét, amelyben Szilágyi Liliána úszó felkavaró története kapcsán osztja meg értékes gondolatait.

Eddig egyetlen finn bíróságnak sem kellett döntenie arról, bűn-e idézni a Bibliát – történelmi per zajlik Finnországban

Kezdetét vette hétfőn Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter pere, aki bibliai idézetet posztolt a homoszexualitásról. Räsänen, aki 2004-2015 között a kereszténydemokrata párt elnöke is volt, még 2019-ben posztolt a Twitteren egy részletet Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből. A poszttal saját egyházát, a finn lutheránusokat szerette volna kérdőre vonni, amiért támogattak egy LMBT -rendezvényt.

Valójában mit irányíthatunk?

John Roedel író, humorista „Hey God. Hey John.” nevű Facebook-oldalát több tízezren követik, itt olyan rövid, képzeletbeli párbeszédeket oszt meg Istennel, amelyek mindannyiunkat elgondolkodtathatnak az életen. Egy ilyen posztot fordítottunk most le nektek.

Minden egyértelművé válik, ha a családod teszed az első helyre – Bedő Imre

A család az első! Ez mindent meg fog határozni, olyan erős alap tud lenni az életben. Erről a témáról szól Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítójának legújabb videója.

Döntés és cselekvés – Papp Miklós gondolatai

Miért fontos a döntéshozatal és hogyan éljünk jól a lehetőségeinkkel? Milyen értelemben lesz gazdagabb az életünk keresztényként, mik azok az értékek, amelyeket ezen szemléletmód mentén újraértelmezhetünk? Papp Miklós görögkatolikus pap ilyen és ehhez hasonló érdekfeszítő kérdésekre ad választ előadásában.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • keresztény
  • imádság
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére