2022.02.07.

,,Menj hát, és ne félj” – így talált be Dosztojevszkij zseniális gondolatmenete a téli olimpián

Ezeket a heteket Kínában töltöm, ahol az olimpiai játékokat rendezik – és én abban a hálás helyzetben lehetek, hogy tudósíthatok az eseményről. Rengeteg impulzus, felemelő pillanat éri az újságírót egy olimpián, most mégis egy váratlan pillanatot osztok meg Veletek. Sok mindenre számítottam, de hogy Zhangjiakouban épp Dosztojevszkij fog betalálni egy fantasztikus gondolattal – erre nem gondoltam!

Amikor a téli olimpiára készülve betettem a hátizsákomba Dosztojevszkijnek a Karamazov testvérek című könyvét, akkor elsősorban az járt a fejemben, hogy szükségem lesz a rengeteg feladat közepette is egy kis szellemi és lelki feltöltődésre is. Úgyis fogalmazhatnék, hogy tudtam, néha ki kell majd szakadnom abból a megtisztelő és nagyon felelősségteljes munkából, amelynek során Kínába vezetett utam, hogy a magyar és nemzetközi sportolókkal interjúkat készítsek, tudósítsak az M4 Sport nézőinek. A reggeltől estig -20 fokban(!) lévő munka nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is hatalmas kihívás elé állítja az embert, ezért fontos, hogy ne csak a testét, hanem a lelkét is regenerálni tudja az alatt a rövid idő alatt, amelyet nem munkával tölt. Bevallom őszintén, hogy nem tudom, hányan utaztak Dosztojevszkij-könyvvel a táskájukban az ötkarikás játékokra – bár talán az oroszoknál akadt erre is példa –, de utólag is hálás lehetek ezért a döntésért.

A könyvben szerepel egy olyan gondolatmenet, amelyet Dosztojevszkij egy sztarec, azaz egy idősebb, példás életű szerzetes „szájába ad” és amelynek

hirdetés

olvasásakor egy olyan lelki buzdítást érez az ember, amely szinte váratlanul emeli fel a szívét.

Egy asszony keresi fel a szerzetest, aki három éve nagy vétket követett el, amelyet hiába gyónt meg kétszer is, félelemben él. A sztarec az asszony félelmére így reagál:

,,Ne félj semmitől, és ne félj soha, és ne búsulj. Csak a bűnbánat ne apadjon ki belőled – akkor az Isten mindent megbocsát. Nincs és nem is lehet olyan bűn az egész világon, amelyet meg ne bocsátana az Úr, hogyha szívből megbánják. És emberfia nem is követhet el olyan bűnt, amely kimerítené Isten végtelen szeretetét. Vagy lehetséges olyan bűn, amely túlhaladná az isteni szeretetet? Csak a bűnbánattal törődj szakadatlanul, a félelmet pedig űzd el. Hidd el, hogy az Isten úgy szeret, ahogy el sem tudod képzelni: hogy bűnöddel együtt és bűnödben is szeret. Régen megmondatott, hogy az égben jobban örülnek egy megtérő bűnösnek, mint tíz igaznak. Menj hát, és ne félj. Ne keseredj el az emberek miatt, és ne haragudj a sérelmekért. Ha megbánod a bűnödet, akkor szeretni is tudsz.

Ha pedig szeretsz, akkor már az Istené vagy.

Szeretettel mindent meg lehet váltani, meg lehet menteni. Ha egyszer én, egy ugyanolyan bűnös ember, mint te vagy, meghatódtam sorsodon és megsajnáltalak, mennyivel inkább megszán az Isten. A szeretet olyan drága kincs, hogy azon az egész világot megveheted, és nemcsak a saját bűneidet válthatod meg vele, hanem a másokét is. Eredj hát, és ne félj.”

Már ezért a pár sorért megérte elutaznom a világ másik felére! 

Borítókép - Fotó: Kritchanut | Dreamstime.com
Blog Martí Zoltán
hirdetés