• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Más színben látom az életem, ha Jézussal együtt nézek rá” – Nevelős Gábor jezsuita szerzetes gondolatai

Nevelős Gábor mérnöknek készült, aztán mégis jezsuita szerzetes lett. Németországban, majd Rómában tanult, a kettő között a marosvásárhelyi egyetemi lelkészségen szolgált. A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémián átfogó ökológiával foglalkozik, nemrég pedig a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora lett. A Montserrat legújabb, Hivatás adásában ő osztja meg tapasztalatait a hivatásáról.

„A cselekvő szeretet mindennek az alapja” – 500 kilométeres jótékonysági futást rendeztek a Böjte Csaba gyermekotthonaiban lakóknak

„Az én hitem sehol nincs ahhoz képest, hogy mekkora hitük van ezeknek a nehéz sorsú gyerekeknek” – mondta el a 777-nek Gui Angéla, aki már több éve jótékonysági futásokat szervez teljesen önkéntesen. Idén a Partiumban lakó, állami gondozásban élő fiatalokért zajlott a rendezvény, amelyen Böjte Csaba testvér tartotta a szentmisét. Olyan élményekkel gazdagodnak ilyenkor a résztvevők, amelyek szavakkal nehezen leírhatók.

Már hallgatható a Dramatizált Biblia

A Dramatizált Biblia lényege, hogy profi színészek és szinkronszínészek bevonásával, rádiójátékszerűen hallhatók a Szentírás fejezetei. Az első rész, János evangéliumának több fejezete már elérhető a honlapon. A készítők célja, hogy a Biblia a mindennapok részévé válhasson bárki számára.

Férjet keressünk, ne (csak) apát!

„A húszas éveikben járó egyedülállók számára a tanulás, a karrierépítés és a felnőtté válás mellett a párkeresés-pártalálás az egyik legfontosabb területe az életnek. Vannak, akik élik mindennapjaikat és bíznak abban, hogy majd találkoznak az igazival, mikor annak eljött az ideje. És vannak, akik a számukra fontos szempontok mentén, tudatosabban ismerkednek hasonló értékrendű, hasonlóan gondolkodó emberekkel. Főként – de nem kizárólag – a vallásos vagy konzervatívabb neveltetésben részesült fiatal nők elképzelései között szerepel sokszor az, hogy a leendő férjük jó apa legyen majd.” A Margaret Blog írását szemlézzük.

Neked mit jelent az ima?

Szeretünk a 777 Instagram-oldalán kérdéseket feltenni nektek, mert kíváncsiak vagyunk rátok, mert őszinte, frappáns válaszok érkeznek és mert mi is tanulunk belőle. Legutóbb azt kérdeztük tőletek, mit jelent számotokra az imádság – mutatjuk a válaszokat!

„Szüntelenül imádkozzatok” – de hogyan?

Aki próbált már szüntelenül imádkozni, az jól tudja, hogy ez bizony nem könnyű. Amikor az ember az Úrhoz fordul kéréseivel, kérdéseivel, valahogy mindig közbejönnek apró zavaró tényezők, amik el akarnak tántorítani erről az útról. Tudjuk jól, hogy a gonosz lélek is működik, neki is kell a lelkünk. Azok az emberek, akik Istent keresik és az Ő dolgaiban járnak, előbb vagy utóbb akadályokkal szembesülnek, amelyek meg akarják zavarni ezt a kapcsolatot. Ezért nem olyan könnyű kitartani az imádságban.

„Végtelen bizalommal kell kérni” – Barsi Balázs atya

„Nem kérdés, hogy Isten meghallgat-e. Csak az a kérdés, hogy lesz-e hitünk” – mondta Barsi Balázs atya a Neked szól! című műsorban. Jézus többször is példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.

A Boldogságmondások szűk ösvénye

Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa szokásos vasárnap esti írásában a Boldogságmondásokat járja körül – egészen izgalmas megközelítésből!

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • keresztény
  • imádság
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére