2022. 11. 07.

„Millió golyó suhant el a fülem mellett, de egyetlen lövés sem ért, az Úr megkímélt”– Kerényi Lajos atya gondolatai

Kerényi Lajos Atya 1927-ben született, 1952-ben szentelték pappá. A II. világháborúban megjárta a frontot, majd orosz fogságba is került, a Szovjetúnióban egy szénbányában dolgozott. Már fiatalon megkapta az elhívást az Istentől, s ez az elhívás a hivatása lett. A nagymarosi és az egerszalóki ifjúsági találkozók egyik alapítója, számos kórház „lelki doktora”. Lajos Atya idén ünnepelte rubinmiséjét, azaz papi felszentelésének 70. évfordulóját. A Margaret Blog vele készült interjúját szemlézzük.

Kedves Lajos Atya! Először is szeretnénk megköszönni az elmúlt 70 év szolgálatát, és gratulálnék rubinmiséjéhez. Bár már régen volt, mégis bátorkodom megkérdezni: Milyen volt Lajos, mielőtt Lajos Atya lett?

Fiatalnak lenni egyszerre volt szép és keserves. Nagyon aranyos szüleim voltak, és szép volt a gyerekkorom, mert akkor még béke volt a világban. Tatán jártam a piarista gimnáziumba, vallásos neveltetésben volt részem. 

Almásfüzitőn születtem, egy kicsi gyárvárosban. Plébános úr is csak vasárnap járt át hozzánk a szomszédos városból. Négyen ministráltunk, s mindig vártuk a pap bácsit. Egy alkalommal látomásom volt. Vártuk a pap bácsit, kinyílt az ajtó, s nem ő jött be az ajtón, hanem maga Jézus. Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy bejött, senkihez nem szólt, csak rám nézett, fogta a nagy piros misekönyvet, odajött hozzám, átadta nekem, és azt mondta: „Te fogsz nekem ministrálni.”

Engem kinevezett. (csönd, visszaemlékezik) Meg sem kérdezte, hogy szeretném-e ezt. Pedig például mikor Izajást meghívta, akkor az úgy zajlott nagyjából 700 évvel Krisztus előtt, hogy sokan voltak a templomban, és egyszer csak füst szállt alá – ugye ez mindig az Isten jelenlétének a jele -,  és a füstből hang hallatszott: Ki az, aki elmegy nekem, hogy elvigye nevemet a népek közé? Izajás felállt, és mondta, Itt vagyok Uram, küldj engem – Szóval Izajásnak megvolt a maga döntése, hogy Ő szeretne menni, én még nem is dönthettem, egyenesen megmondta nekem, hogy engem választ és kinevezett, pappá nevezett ki. 

Izajásnak tüzes tömjént tett a nyelvére az Úr, hogy megtisztítsa, én pedig azt hittem, pap leszek, de végül nem ez történt. Már az utolsó évet kezdtük az iskolában, mikorra az oroszok bejöttek az országba, így behívtak katonának. Először katona lettem, aztán kiképeztek géppuskásnak, végül a frontra kerültem lövészárokba, ahol borzasztó sok szenvedést kellett kiállni.

A rengeteg szenvedés közben millió golyó suhant el a fülem mellett, kopogott mellettem a sok golyó, de egyetlen lövés sem ért, mert az Úr megkímélt.

Ekkor esett Lajos Atya fogságba, s került a Gulágba?

Ezután igen, fogságba estem, és keserves úttal kivittek a Szovjetúnióba. Az egyik politikai tiszt mondta nekem itt, “te már nem vagy többé Kerényi Lajos, te már a 93-as szám vagy.”

Ez a megalázás legmélyebb gyökere, az identitás elvétele volt. Degradáltak engem, egy szabad akaratú embert, Isten remekművét. De azért nem adtuk meg magunkat! Voltunk hárman-négyen fiatalok, és eldöntöttük, hogy legyőzzük a vörös csillagot a kereszt fényével. Szenvedtünk, a bánya nem volt leányálom, meg a körülmények sem voltak a legjobbak. De mi ügyesen visszaloptuk a kis kereszt medálunkat meg az imakönyveinket. Fenn a felszínen a ruhánkon kívül hordtuk, s másoknak mutattuk. (kihúzza magát)

Na vajon melyik az erősebb, a kereszt vagy a vörös csillag?

Nem szóltak érte. Le is lőhettek volna, de engem nem érdekelt. Beszéltük is a fiúkkal, hogy itt van a Jóisten!

Volt még több ilyen bátor, hívő tettük?

Hát volt egy nagyon vad őr, ordított mindenkivel, nála mindig dolgozni kellett. Egyszer volt egy kis szabadidőm, s a lager szélén a kerítés mentén sétálgattam, s közben az egyik kis imakönyvemet olvasgattam. Nem vettem észre, de az egyik őrtoronyban pont ez az őr volt, és rámkiabált: Stoj! Mit csinálsz? Davaj! 

Hát én elrejtettem az imakönyvemet, de végül nem volt mese, elővettem a kis könyvet (most is beleélve, mutatja végig tetteit), s mondtam: „Imádkozom”.

Már lőhetett is volna, de helyette lehajolt, körülnézett s odasúgta nekem: „Csak csináld, Mama-Papa otthon imádkoznak, ikonunk is van, én is szoktam.” S fordult is vissza ordítani másokkal. Én azért gyorsan behátráltam a lager egyik épületébe (nevet). Hát ezek a jelek voltak az Úrtól, melyek mindig ott voltak és bátorítottak minket. 

Lajos Atyának volt valaha is, hogy megkérdőjelezte a látomást, hogy nehéz volt, s mégsem szeretett volna pap lenni? Vagy megtetszett más?

Hát engem a Jóisten “kinevezett”. 

Illetve rájöttem, hogy többet kellene törődnöm másokkal, szegény fogoly társaimmal, és önzőnek tartottam magamat. Hazafelé jöttem, de tudtam, hogy tovább kell mennem, az Úr elvárja Tőlem, hogy valahol pap legyek, és Őt hirdessem. Ez Hivatás, Isteni beállás. 

A Gulag után elvégeztem a gimnázium utolsó évét, és elmentem papnak a piaristákhoz. Még épp el tudtam végezni a teológiát, és utána mégsem az lett, amit elképzeltem. A Szentírás is mondja: „Más övez föl téged Péter, oda mész, ahova nem akarsz.”

Az Állam minket, fiatal papokat világi papokká tett, nem maradhattunk szerzetesek. Első kápláni helyemen, Alsó Krisztinavárosban voltam, mikor hívtak az Onkológiai Kórházba a haldoklókhoz. Elláttam ott egy embert, aztán egy másodikat is. Aztán következő nap is mentem, és akkor már egy másik szobába is benéztem. Végén az egész kórházat bejártam, eddig vagy 22-25 kórházat meglátogattam. Ha más övez fel téged odamész, ahova nem akarsz az elején!  

Azóta is töretlenül látogat kórházakat?

Persze, ma is megyek délután még kettőbe! Sorban megyek rajtuk végig, legfőképpen az intenzív osztályokra. 

Mi az, amit Lajos Atya nekünk, a fiataloknak tud mondani ebben a világban. Ahol gyakran kigúnyolnak minket a hitünk miatt, egyre több az új ideológia, mit üzen nekünk?

Hát azt, hogy bátrak legyenek, és ne pedig lekvárok! Minél több értékben gazdagodjanak, és törődjenek a többi emberrel. A két háború és a kommunizmus rengeteget segített a kiüresedési folyamatban, mert az emberek a lét nagy kérdéseire nem tudnak választ találni, mikor igen nagy bajban vannak. Ki vagyok, hová megyek? Miért van a sok rossz a világban, szenvedés, halál? Folytatódik az élet? Milyen intelligencia van emögött a csodálatos világ mögött?

A teljes interjút a Margaret Blog oldalon olvashatjátok.

Borítókép - Fotó: Imalánc
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás