Az őszi napsütésben izgatottan sétálok a Horváth Mihály téren, szemeimmel a HungaRio feliratot keresem. Ismeretlen környék, új hely és kedves arcok várnak; Zita és Cecília, a Katolikus Shalom Közösség két misszionáriusa áll az ajtóban. A szeretetteli fogadtatás már a kávézóba való belépésem előtt arról beszél, hogy nem egy egyszerű vendéglátóhelyre térek be. De kik ők pontosan és mit jelent missziót folytatni egy kávézóban?
Cecília brazil, három éve él Budapesten. Az Életközösség tagja, ami azt jelenti, hogy nincs külső munkahelye, teljes idejét a Shalom Közösség szolgálatában tölti el, és jelenleg ő a kávézó vezetője. Elmeséli, hogy távkapcsolatban van brazil barátjával, akivel, ha úgy alakul, házasság után együtt mennek misszióba. Zita a Szövetségközösség tagja; a közösség életében aktívan részt vesz, de van világi munkája, nyelvtanárként dolgozik, a közösségben pedig a hivatástisztázásért felelős. Kérdésemre, miszerint a Szövetségközösség lazább elköteleződést jelent-e, elmondja, hogy mindenki, aki ígéretet tett a közösségnek, teljes értékű tag, a különbség csupán, hogy a Szövetségközösség tagjainak missziós területe elsősorban a családjuk és a munkahelyük. A megismerkedés után arra kérem őket, meséljenek a Shalom közösségről, annak történetéről és karizmájáról, amely talán nem minden olvasó előtt ismert.
Cecília: Az alapítónknak, Moysés Azevedónak fiatalkorában volt egy meghatározó istentapasztalata, ami után eldöntötte, hogy szeretné továbbadni azt a sok jót, amit Istentől ingyenesen kapott. Mikor II. János Pál pápa Fortalezába ment, megkérték Moysést, hogy ajándékozza meg valamivel. Moysés írt egy levelet, amelyben leírta, hogy az életét adja a fiatalokért, az evangelizációért, és ezt a levelet átadta II. János Pálnak. Ezután nem sokkal jött egy – Szentlélek által megsúgott – ötlete, mégpedig, hogy létrehoz egy szendvicsbárt, amely nemcsak jó találkozási pont a fiataloknak, de missziós hely is lehet. Így indult el a Shalom; a szó jelentése: Békesség nektek! A közösség főként a fiatalokra fókuszál, de Brazíliában már gyerekeknek, felnőtteknek, időseknek is van imacsoportjuk. Nemcsak missziós kávézókat működtetünk, hanem kurzusokat tartunk, például Szentlélek szemináriumot, de akár az utcára is megyünk evangelizálni.
Zita: Kérdezhetnénk, hogy honnan jött a Shalom név? Minden közösségnek van egy alapító karizmája. A mi közösségünk alapító igéje a János evangéliumának 20. fejezete, 19-22. verse. Amit ezzel a képpel tudunk átadni: a Feltámadt Krisztust, aki vállára vette a keresztet, értünk szenvedett, meghalt, és aki a dicsőséges sebeket hordozza. Mikor feltámadása után először találkozott a tanítványokkal, így köszöntötte őket: Shalom! Mi a közösség tagjaiként Krisztus békéjét igyekszünk átadni az embereknek. A kávézónkban különböző, fiatalok számára vonzó eseményeket szervezünk, például társasjátékestet, zenés estet. Amikor valaki betér, hogy kávézzon egyet, beszélgetést próbálunk kezdeményezni. Beszélünk Istenről is, majd meghívjuk egy rendezvényünkre, kurzusunkra.
Azok, akik betérnek ide, nagyrészt nem tudják, hogy egy keresztény kávézóról van szó?
Zita: Általában nem szokták tudni. Nagyon sokszor nézik a keresztet, amit viselünk és látom a kérdést a szemükben, de néha nem merik feltenni, hogy mi is ez a hely, és miért héber írás van a kereszten? Gyakran megkérdezik tőlünk, hogy zsidók vagyunk-e. Ez már egy jó alap arra, hogy elmondhassuk, valójában kik vagyunk. Egyébként nemcsak azért hoztuk létre a kávézót, hogy tudjunk evangelizálni, újakat megszólítani, hanem hogy a közösségünk már meglévő tagjai számára legyen hely a találkozásra.
Magyarországra ki hozta be a szendvicsbár létrehozásának ötletét?
Cecília: Erdő Péter bíboros 2007-ben találkozott a Shalommal Brazíliában. Látta, hogy a kávézó hogyan működik, hogy milyen jó eszköz ez a fiatalok evangelizációjában. Nagyon megtetszett neki az ötlet, ezért meghívta a közösséget Magyarországra. 2009 októberében érkezett meg az első négy misszionárius; a kezdeti idő még arról szólt, hogy megtanulják a magyar nyelvet, megismerjék az országot, a kultúrát. Akkor tudsz egy országban evangelizálni, ha ismered a népet, az embereket, és ha a saját nyelvükön tudsz szólni hozzájuk.
Tisztában kell lenned azzal is, hogy mi az, amiről inkább nem érdemes beszélni, és hogy milyen istenkép él az emberekben,
mert így tudni fogod, hogy hogyan kell Krisztust megmutatni nekik. Az ideérkezett misszionáriusok különféle táborokba mentek el, hogy megismertessék a közösséget és megismerjék a magyar fiatalokat. Végül 2011 januárjában indult el az első, heti rendszerességű imacsoport, egy évre rá pedig már fiataloknak szerveztünk nyári tábort Acamps néven. Azóta folyamatosan működnek az imacsoportok. Az első években még nem volt kapacitás arra, hogy a közösség létrehozzon egy kávézót.
Zita: Egyre sürgetőbb volt bennünk a vágy a kávézó létrehozása kapcsán, hiszen ezért lett meghívva a közösség, és az alapvető missziónk, hogy a fiatalokat akarjuk evangelizálni. Mikor eldöntöttük, hogy megnyitjuk a kávézót, kineveztünk felelősöket. Volt, aki a kávéval kezdett foglalkozni; milyen kávék legyenek, honnan hozzuk be azokat? Mit fogunk árulni? Volt, aki a dekorációért felelt. Összegyűjtöttünk minden ajándékba kapott dekorációt, és végiggondoltuk, melyik falra mi fog felkerülni. A közösség minden tagja itt volt és dolgozott, volt, aki festett, más pakolt. Három-négy nap alatt el is készültünk, és egy szombati napon megnyitottuk a kávézót. Aki az előtte lévő héten látta a helyet, rá sem ismert.
Le tudnátok írni, hogy mi a HungaRio kávézó különlegessége, hogy az olvasók is átérezzék annak hangulatát?
Cecília: Ami nagyon különleges, hogy a kávé a Fazenda de esperançától jön, amely egy drogrehabilitációs központ, és az ott élők készítik a kávét, ezért A reménység kávéjának is nevezik, a kávé megvásárlásával pedig a drogrehabilitációt támogatjuk. De nem csak a kávé, az ételek is brazil különlegességek. Van például sajtos puffancsunk, ez is egy szokásos brazil étel, amit a magyarok nagyon szeretnek. Vannak krokettjeink, ezeket Brazíliában minden buliban felszolgálják, és mivel elég laktatóak, főételnek is megfelelnek. Édességek közül lehet nálunk kapni beijinhót és brigadeirót, amik sűrített tejből készült finomságok.
Zita: A menüknek nem mindennapi neveket adtunk, hogy a vendégek rákérdezzenek a jelentésükre, és így is tudjunk evangelizálni. Az imacsoportjaink különböző témákban mélyednek el, ezen témák alapján neveztük el a menüket. Az első szakasz neve kérügma, ez Isten szeretetének megismerését, életünkben való felismerését jelenti. Ez egy nagyon fontos pont.
Nem tudom az életem Istennek ajánlani addig, amíg nem ismerem meg Istent magát.
Egy másik menünek a neve koinónia, ez a közösséget, családias együttlétet, közös játékot, a pihenést jelenti. Nagyon sokan keresnek egy helyet, ahova tartozhatnak, egy helyet, ahol elfogadják őket, ahol otthon érezhetik magukat. Azért ezt a két kifejezést választottuk a menük nevének, mert az Isten szeretete és a közösség mind nagyon fontos az emberek számára. Ezenfelül a kávézó különlegessége, hogy egy sarkában könyvesboltot működtetünk, esténként pedig a HungaRio közösségi programoknak, imacsoportoknak ad otthont.
Cecília: Az én esetemben már önmagában az, hogy brazil vagyok, és nem tudom úgy a magyar nyelvet, beszélgetéskezdeményező – és egy lehetőség az evangelizációra, hiszen megkérdezik tőlem, hogy honnan való vagyok, miért vagyok itt? Volt például így egy beszélgetésem egy ateistával, akinek sok lelki sebe volt, ezért nem tudott hinni Istenben. De mégis tudtam vele Istenről beszélgetni. Vagy ott van Csabi, aki egy társasjátékestünkre jött el, ott megismertük őt, megtetszett neki a közösség és elkezdett imacsoportba járni – mára elvégezte a hivatástisztázó képzést, és belépett a közösségbe.
Nem jelentett kihívást megtanulni egy új szakmát a kávéfőzéssel, pincérkedéssel?
Cecília: Mikor megérkeztem Magyarországra, akkor a kávézó első vezetője online barista kurzusokon vett részt, majd a megszerzett tudását átadta nekünk. Sokat gyakoroltunk, és így tanultunk meg kávét főzni.
Zita: Eredetileg egyikünk sem pincér vagy szakács. A magyarok közül szerintem senki nem gondolta korábban, hogy egyszer majd egy kávézóban a pult mögött állunk, próbáljuk kiszámolni fejben, hogy mennyi a visszajáró, és azon gondolkodunk, vajon tettünk-e elég habot a cappuccinóra. Sok gyakorlásra volt szükség, és nem mondom, hogy mindent nagyon profin el tudok készíteni, de jegeskávéban nagyon ott vagyok.
Emeljetek ki kérlek egy-egy történetet, amikor egy beszélgetés egy ide betérő nem hívővel nagyon megérintett titeket!
Cecília: Diákok egy csoportja a Fazekas Gimnáziumból majdnem minden délután bejön hozzánk. Tudjuk a nevüket, beszélgetünk velük, hívtuk már őket a különböző közösségi eseményeinkre is, de oda még nem jöttek el.
Az evangelizáció egy folyamat.
Egy alkalommal probléma volt a kávégéppel, és épp itt volt az említett csoportból egy fiatal. Mondtuk neki, hogy nem működik a kávégép, így most be kell zárnunk, erre viszont felajánlotta, hogy megpróbálja megjavítani. Bár nem járt sikerrel, megkérdezte, hogy nyitva tudnánk-e hagyni a helyet, mert a diáktársai is szívesen beülnének ide. Szóval ez a hely nemcsak arra jó, hogy igyunk egy finom kávét, hanem találkozási pont, evangelizációs hely is.
Zita: Két történetet emelnék ki; az egyik, hogy édesapám, aki nem hívő, többször járt már itt a HungaRióban, segített is, ismeri a közösséget. Egyszer beszélgettem vele, és csak úgy megemlítette, hogy meghívta a kollégáit a kávézóba. Ezen teljesen ledöbbentem, és az jutott eszembe, hogy ő, aki nem hisz Istenben, jobb misszionárius, mint én. Nagyon erős tapasztalat volt akkor, hogy nem feltétlenül kell a pult mögött állni ahhoz, hogy megszólíthassuk az embereket. A másik dolog, amit kiemelnék, hogy beszélgettem egy lánnyal, aki itt szolgált a kávézóban. Értékes beszélgetései voltak itt, meg tudta osztani a hitét, meg tudta szólítani az embereket, és ezek a tapasztalatok pozitív változást eredményeztek. Megérintett, hogy láttam, az ő életében milyen változást, megújulást hozott az, hogy van ez a kávézó.
Mennyire más missziós kávézót nyitni Magyarországon, mint Brazíliában?
Zita: Minden kávézó egy kicsit máshogy működik, de általánosságban az európaiak jobban hasonlítanak egymásra abban is, hogy hogyan reagálnak a megszólításra, mennyire nyitottak. Amikor elkezdtük a kávézót, nagyon sokat beszéltünk arról, hogy hogyan evangelizáljunk, milyen programokat szervezzünk, például flashmobot vagy utcai evangelizációt. A kérdés, hogy mit lehet Braziliából áthozni, és nálunk meghonosítani? Mi az, amit nem tudnának befogadni a magyar fiatalok, és mi tetszene nekik? Ezen szempontok alapján próbáltuk meg az Acamps nyári táborunk programját is kialakítani.
Milyen terveitek vannak a kávézóval? Mivel lehetne még több ez a hely?
Zita: Személy szerint örülnék, ha nemcsak minőségi kávét, de teákat is lehetne itt kapni, és ha kialakíthatnánk egy teasarkot. Jó lenne továbbá, ha még több eladásra szánt könyvnek lenne helye. Továbbra is tervünk, hogy legyen egy evangelizációs központunk, akár itt, akár máshol a városban. Nagyon jó lenne, ha több termünk lenne, egy terem az imacsoportnak, egy terem a pénzügyi csoportnak és hely a lelkivezetésre, kísérésre. Ezenkívül
szeretnénk, ha lenne egy kápolna közvetlenül a kávézó mellett, így az ide betérőknek lenne lehetőségük az elcsendesedésre.
Nektek személyesen mit ad ez a misszió? Milyen változást hozott az életetekbe, istenkapcsolatotokba?
Cecília: Sokat tanultam és növekedtem szakmailag, emberileg is. A kávézó vezetésével lényegében cégvezető lettem, ilyen tapasztalatokkal nem rendelkeztem még. Korábban beosztottként dolgoztam, és a kávézó vezetésével meg kellett tanulnom, hogy most én mondom meg az embereknek, mit csináljanak. Ez nyomást is jelentett. Türelmesnek kellett lennem magamhoz, másokhoz is, hogy jól tudjunk együtt dolgozni. Sőt, nem elég az, hogy jól csináljuk a dolgokat, hiszen evangelizálnunk is kell.
Nem én választottam azt, hogy melyik misszióba kerüljek.
Istentől kérem a segítséget, hiszen tudom, hogy ha az az Ő akarata, hogy most itt legyek, akkor segíteni is fog, meg fogja adni a szükséges kegyelmet. Például volt, hogy bürokratikus ügyeket kellett intéznem, teraszengedélyt kérnem, és mivel nem tudom még olyan jól a nyelvet, segítségre, fordításra volt szükségem. Ezekben a helyzetekben nem szabad elcsüggednem, hanem Istenbe kell kapaszkodnom.
Zita: Sok alázatot tanultam. Előfordul, hogy a pult mögött állok, mosolygok, de közben magamban mondom végig az Üdvözlégyet, mert nem akarok semmi rosszat mondani arra a vendégre, aki ott áll az orrom előtt. Vannak olyan helyzetek, mikor azt mondom: Uram, köszönöm, hogy növelted bennem az alázatot, mert ez a helyzet most másra nem volt jó. Nem lehet mindenkivel beszélgetni, nem lehet mindenkit megszólítani. Van, akinek épp rossz napja van, és bántó stílusban szól hozzánk vagy panaszkodik. Mi azonkívül, hogy mosolygunk, odaadjuk a kávét, kedvesek maradunk és imádkozunk érte magunkban, mást nem tudunk tenni.
Amikor felajánlottam, hogy szívesen jövök segíteni a kávézóba, valójában abszolút nem akartam jönni. Nem is szeretem a kávét, ráadásul egy órát kell ideutaznom a munkahelyemről. De éreztem egy Istentől jövő, erős indíttatást, mintha ezt mondta volna nekem: ha azt látod, hogy valamiben hiány van, vagy valami nem működik jól, akkor ne várj másra, hanem menj te, és töltsd be az űrt, ajánld fel a segítséged! Így vállaltam el a szolgálatot a kávézóban, ami nagyon sokat segített abban, hogy növekedjek misszionáriusként, növekedjek a közösségben, a testvérekkel való kapcsolatban.
Rájöttem, hogy élt egy kép a fejemben arról, milyennek kéne egy misszionáriusnak lennie, és elvárásokat támasztottam a testvéreim felé,
miközben ugyanúgy emberek vagyunk, és vannak hiányosságaink. Még ha épp nem is erre a szolgálatra vágyom, akkor sem maradhatok tétlen, ha látom, hogy valami nem működik jól, hiszen én is misszionárius vagyok, és arra vagyok meghívva, hogy átadjam az életemet Istennek minden körülmények között.
Fekete Ági
Még nem érkezett hozzászólás