• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Nem tudom, hogy tudtam Jézus nélkül élni” – egy mélypont utáni megtérés története

A Veletek vagyok podcast legújabb adásában Acsainé Földes Ibolya életét ismerhetitek meg. A reptéren dolgozó Ibolya élete egyetlen mondat hatására változott meg teljesen, onnantól lett értelme a szenvedéseknek és nehézségnek – és azóta tudja, hogy mit jelent igazán boldognak lenni. Riporter: Martí Zoltán.

Elhiszem, hogy a megbocsátás a javamat szolgálja? – inspiráló gondolatok szentektől

Szemet szemért, fogat fogért – ez volt a régi parancs, amit Jézus eljövetelekor megújított; „én pedig azt mondom nektek: ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha megütik arcod jobb felét, fordítsd oda a balt is” (Mt 5,39). Vajon hogyan szolgálhatja a javamat az, ha visszavágás helyett megbocsátok és elengedem a sérelmem?

A templom az én nagycsaládom – Keresztes Ferenc története

Keresztes Béla és Erzsébet annak idején tíz év alatt jutott ki Erdélyből Amerikába. Útközben első két gyermeküknek még kettő, Amerikában pedig további négy testvére született. Szülei szabadságvágyát, életigenlését, kitartását, mély hitét örökölte a hatodik gyermekükként született Ferenc is, mindenkinek csak Feri. Több szakmát kitanulva rengeteg állásban dolgozott, s közben 50 évig orgonált a passaic-i Szent István templomban (New Jersey állam), ahol évtizedeken át volt a világi tanács tagja és többször elnöke is. 

Miért fantasztikus a gyónás egy 21 éves srác szerint?

Remek vendégírás érkezett hozzánk: Németh Hunor számára a gyónás megnyugvást ad, szerénységre tanítja és még motiválja is. Olvasd el, hogy miért gondolja ezt!

Hogyan vágj neki az új élethelyzeteknek? – 6 tipp

A változás sosem egyszerű, pláne akkor, ha valaki a középiskolából belecsöppen az egyetemi életbe, vagy onnan a munka világába. Vannak, akik alig várják a szabadságot, másokat szorongással tölt el az önállóság gondolata. Döntenünk kell, hogy azt tesszük, amit “mindenki más” és sodródunk az árral, vagy másképp reagálunk a kihívásokra. Keresztényként vannak bizonyos támpontok, amelyeket ha figyelembe veszünk, nagyobb eséllyel tudunk majd helytállni az új élethelyzetekben.

Élőben igazi a beszélgetés, a randizás, nem üzenetekben!

Kényelmes dolog gyorsan bepötyögni egy üzenetet. Egy gombnyomás és már ott is van a címzettnél, és az is könnyen követhető, hogy mikor olvasta el. Nem vitás, a szöveges üzenetek jól alkalmazhatóak a mindennapi, rutinszerű beszélgetések kezelésére. Az instant üzenetek népszerűsége által, azonban egyre inkább háttérbe tolódik a szemtől szemben való beszélgetés lehetősége, egyre szűkebbé válik napjainkban a személyes kapcsolódás tere.
A Uspace cikkét szemlézzük, egy fontos témában.

Evangelizálni…de hogyan?

„Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19) – így szólt Jézus az apostolokhoz, ez a felhívás azonban nekünk, modern kori keresztényeknek is szól. Hogyan evangelizáljunk, ha nem is tudjuk, hogy foghatnánk hozzá, vagy ha túl félénkek vagyunk?

Hogyan hív meg valakit Isten a szerzetességre, és hogyan a házasságra? – Keresem az utam #2

Szerzetesség, papság vagy házasság? Életünk egyik legfontosabb kérdése, hogy megtaláljuk azt az utat, melyen igazán kibontakozhatunk. Cikksorozatunk második részében azt a kérdést járjuk körül, hogy milyen jelek kísérik a papságra, szerzetességre, illetve a házasságra való meghívást. Normális-e, hogy a hívást hallva megjelenik bennünk a félelem? Létezik-e olyan, hogy valaki csak 30 éves kora felett kap meghívást a szerzetességre? Zics Ildikó szociális testvér – aki évek óta foglalkozik hivatásgondozással – örömmel válaszol a kérdésekre. 

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • evangelizáció
  • szexualitás
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére