• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Szeretnénk Ferenc pápa hazai megítélésén javítani, az ő egyházképét terjeszteni” – interjú Rónaszéki János atyával

Rónaszéki János atya Horváth Zoltán plébánossal karöltve e hónapban indította útjára a Franciscus Alapítványt, melynek célkitűzése, hogy Ferenc pápa teológiai munkásságát és egyházképét közismertté tegyék az Egyházon belül, így a Szentatya hazai megítélésén javítsanak. Janó atya szerint ahhoz, hogy Ferenc pápát megérthessük, kulcsfontosságú ismernünk azt a teológiai hátteret, amiből érkezett, így a latin-amerikai egyház négy-öt évtizeden át tartó megújulását is. Szinodalitás, egyházszakadás, meleg párok megáldása és a fiatalok megszólítása – kimerítő interjú aktuális egyházi kérdésekről.

Isten 10+1 szándéka a házasságra vonatkozóan

Akár egyedülálló vagy, akár készülsz a házasságra vagy már benne élsz, fontos feleleveníteni az ige alapján, hogy mi Isten eredeti elképzelése a házasságról. Hiszen ez az Ő találmánya! Szabados Ádám teológus Divinity blogját szemlézzük.  

A szemlélődő ima mint Istentől kapott ajándék

A szemlélődő ima nem egyszerűen egy megtanulandó imamódszer, hanem mindenekelőtt egy ajándék, amelyet Istentől kapunk.

Számos országban nyújt segítséget a magyar lepramisszió

Fennállásának százötvenedik évfordulójához érkezett a Nemzetközi Lepramisszió. A szervezet jelenleg huszonhét tagországgal, köztük Magyarországgal mint egyedüli kelet-európai országgal végez széles körű szolgálatot a leprabetegség elleni küzdelemben és gyógyításában. A Világ/nézet legfrissebb adásának vendége Riskóné Fazekas Márta, az ötvenéves Lepramisszió – Magyarország igazgatója, aki a szervezet munkássága mellett több, a leprabetegséggel kapcsolatos megrázó történetet is megosztott.

„A gonosznak emberi arca van” – az ukrán püspök kemény nyilatkozata a háború kapcsán

„Mindannyian imádkozunk a békéért Ukrajnában, mert szenvedünk. De ez nem lehetséges, amíg továbbra is gyilkolják a népünket” – fogalmazott egy interjúban Stepan Sus ukrán püspök. Beszélt Ferenc pápa vitát generáló megjegyzéséről, a lelkészek hatalmas szerepéről a frontokon, és arról is, miért gondolja úgy, hogy Oroszországnak megtérésre van szüksége.

A kitartás ereje

„Ahogy a pisztráng képes küzdeni, hogy feljusson a hegy tetejére, úgy nekem is, ahol most vagyok, onnan kell tartanom felfelé. Jó lenne, ha lenne bennem bátorság és hit, hogy ezért, ha kell, akár az árral szembe menjek.” Olvasónk, Németh Eszter bátorító vendégírását osztjuk meg veletek.

Így néz ki a pillanat, amikor átadod az életed Krisztusnak – VIDEÓ

Több mint húszezer kedvelés érkezett arra a videóra, amely azt örökíti meg, ahogyan lengyel fiatalok átadják életüket Krisztusnak és a jelöltidő letelte után belépnek a Domonkos-rendbe.

Lebukott a dunavecsei Mária-szobor rongálója

A nyomozók azonosították azt a férfit, aki brutálisan megrongálta a Mária-szobrot Dunavecsén. A bűncselekménnyel a férfi több mint 1,2 millió forint kárt okozott az egyházközségnek.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    2026. 08. 30.
  • Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    2026. 08. 26.
  • Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    2026. 08. 25.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • abortusz
  • karácsony
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére