• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Nyolcvanezren egy szentmisén – ez Lengyelország!

Nyolcvanezren vettek részt azon a szabadtéri szentmisén, melyet március 3-án, vasárnap Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek mutatott be az irgalmasság vasárnapja alkalmából a dél-lengyelországi Krakkóban – számol be a hírről a magyarkurir.hu.

„A jóga és az okkultuzmus miatt az öngyilkosság határáig kerültem” – Jézus szabadította meg a fiatal nőt

Több cikkünkben is foglalkoztunk már azzal, jógázhat-e egy keresztény, és számos ellentéstes reakció érkezett ezekre. Most egy új, személyes nézőpontot mutatunk be szemlénkben. „Jézus képes megszabadítani a személyiségzavarból, a szorongásból, a depresszióból és az okkultizmusból, az alkoholizmusból és a dohányzásból is” – vallja Pintér Szilvia. Gyülekezete lelkigondozással, imádsággal és böjttel harcolt érte, amikor már-már az őrület határán járt. 

„Isten háza továbbra is mindenki előtt nyitva áll” – a többször kifosztott templom lelkésze a 777-nek

Zala megye egyik kis falujának református templomában többször kifosztották a perselyt, méghozzá ragasztószalagot beleengedve. Megkérdeztük a templom lelkészét, hogy érintette őket a többször előforduló bűncselekmény, amely miatt több százezer forinttal károsodtak. Ozsváth Imre szerint ez nem akadályozza meg a közösségüket abban, hogy nyitott szívvel legyenek az emberek felé, Isten háza ugyanis mindenkié.

„Mikor mondtad a társadnak utoljára, hogy „szeretlek”? – Csépányi Gábor lelkesítő tanítása – VIDEÓ!

Csépányi Gábor atya évek óta szervezi a gyermekre vágyó házaspárok lelkigyakorlatát, ezúttal a 777 által szervezett imaesten fogalmazta meg buzdító gondolatait.

Ima krízis idejére – merj bízni ilyenkor is Istenben!

Valószínűleg nincs olyan élet, amelyet le lehet élni krízisek nélkül. Egy szakítás, egy rossz diagnózis, egy halálhír, egy tragédia…bármi lehet az, ami Isten nélkül mély kétségbeesésbe taszítana minket. Íme egy ima, ha épp nehéz vagy ijesztő élethelyzetben vagy. Tudd, hogy Ő most is veled van! 

Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek… – Jézus üzenete nemcsak gyereknapra

Mit jelent a belső gyermek? Miért érdemes jóban lennünk vele? Csak egy gondolat arról, miért fontos, hogy valóban megőrizzünk magunkban a gyermeki részünket is.

„A tantra jóga maga a mágia” – egy római katolikus pap kőkemény véleménye a jógáról

Roska Péter római katolikus pap és teológus volt a Lélek Szava podcast legutóbbi adásának vendége, amelynek egyik fontos témája a jóga volt.

„Felszabadító, ha átadjuk az irányítást Istennek” – Lábánné Hollai Katalin és Lábán Tamás tanúságtétele meddőségről és gyógyulásról

„Az Istenre való hagyatkozás, az Ő akaratában való megnyugvás, és az Ő  vezetésének a követése minden esetben békét hoz” – mondta az Imaesten tanúságtételében a Lábán-házaspár. Fiatalon kötötték össze az életüket, de hosszú évekig nem jött a várt gyermek. Isten kalandos és sokszor nehéz úton vezette őket, de azt mondták, visszatekintve mindez megérte. Így tudott létrejönni a Megszabadítottál szégyenemtől című könyv, és így született meg a kisfiuk, aki végig a karjukban aludt tanúségtétel közben.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

  • „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    2026. 10. 30.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére