Több cikkünkben is foglalkoztunk már azzal, jógázhat-e egy keresztény, és számos ellentéstes reakció érkezett ezekre. Most egy új, személyes nézőpontot mutatunk be szemlénkben. „Jézus képes megszabadítani a személyiségzavarból, a szorongásból, a depresszióból és az okkultizmusból, az alkoholizmusból és a dohányzásból is” – vallja Pintér Szilvia. Gyülekezete lelkigondozással, imádsággal és böjttel harcolt érte, amikor már-már az őrület határán járt.
Nehéz családi viszonyok között nőtt fel Pintér Szilvia. Gyermekkora óta küzd a negatív gondolatokkal, érzésekkel, a depressziójával. Úgy vélte, keleti lelkigyakorlatokkal változtathat alaptermészetén, ezek által oldhatja meglévő feszültségét. „Rossznak éreztem magam, jobb feleséggé, anyává és baráttá akartam válni azzal, hogy megtanulok uralkodni az érzéseimen, az indulataimon” – magyarázza kezdeti céljait.
Egy thaiföldi nyaraláson közelebbről is megismerkedett a hinduizmus és a buddhizmus tanaival, jógázni kezdett. Már azzal a céllal tért haza, hogy jógi lesz. Gerincjóga-oktatónak tanult, majd egy indiai mesternél hatha jógában képezte tovább magát, így mélyült el a távol-keleti vallási filozófiában. Nem pusztán a fizikai testedzés, hanem annak spirituális oldala, a meditációk és légzőgyakorlatok mögötti szellemiség foglalkoztatta. A jógaéletmódtól csinosabb lett az alkata, egészségesen étkezett, és mivel könnyen sajátította el a gyakorlatokat, jógastúdiót nyitott. „Híres lettem, interjúkat készítettek velem, kerestek az emberek, sikeres voltam. Kívülről mindenem megvolt: gazdag férj, szép házasság, egészséges gyerekek” – idézi fel.
VALÓSÁG A VALÓSÁG MÖGÖTT
Vajon a hinduizmus tana szerinti univerzális lélekre is sikerült rátalálnia a jógában? – Mindenféle lélekre sikerült – válaszolja keserűen, ám a vágyott béke helyett ez félelmet hozott magával. A hétköznapokban egyre nehezebben kapcsolódott a kézzelfogható valósághoz, a körülötte élőkhöz, a gyermekeihez, a férjéhez, a barátaihoz. – Már nem volt közös témánk, elzárkóztam, és csakis a szellemi világgal foglalkoztam, meditáltam.
Az okkultizmusban elmélyülve az ember olyan titkok, erő és hatalom birtokába jut, amelyektől felsőbbrendűnek véli magát a hétköznapi társainál, akik számára ezek nem érhetők el
– osztja meg akkori tapasztalatait. De egyre gyakrabban tört rá a szorongás és a depresszió, sőt már álmatlanságtól és alvásparalízistől is szenvedett.
„Minél több légző-, meditációs és lelkigyakorlatot végeztem, annál nyitottabbá váltam a szellemi világra” – mondja. Szilvia beszélgetés közben egy-egy mondat után megáll és elismétli: „Nem tudom, hogyan mondjam, de…” – aztán mégis kibukik belőle: „…elmosódott a határvonal a fizikai valóság és a szellemi világ között. Kezdett megborulni az elmém” – emlékezik vissza.
„Amikor elkezdtem jógával és okkultizmussal foglalkozni, eleinte még csak havonta tört rám a szorongás, azután azonban egyre gyakrabban, a megtérésem előtt már naponta többször változott szélsőségesen a kedélyállapotom. Például jókedvűen sétáltam az utcán, és hirtelen, kiszámíthatatlanul rám tört a szorongás: elsötétedett, szürkévé, jegessé és hideggé vált a világ, ok és kísérő gondolatok nélkül” – idézi fel. Az állapot napokig tartott, alkohollal és láncdohányzással igyekezett oldani – és hozzáteszi: mintha egy kényszerítő erő sodorta volna az önpusztításba.
FELÉBREDNI A RÉMÁLOM KÖRFORGÁSÁBÓL
„A férjem feladta, elhagyott, két kisgyermekünk volt. Állandó önvádban éltem, orvosoknál kerestem a megoldást, akik személyiségzavart diagnosztizáltak nálam. Kijelentették, az állapotom súlyossága miatt képtelen leszek emberi kapcsolatokra, önállóan gondoskodni magamról, felnevelni a gyerekeimet. A gyógyíthatatlan betegségben az egyetlen esélyem az életre, ha gyógyszerekkel némileg enyhítik a tüneteket, de írjam meg a memoáromat, mivel nincs kiút” – idézi fel a mélypontot. Ekkor kiáltott fel Istenhez, harminckét évesen, a Buddha-szobrai közül.
„Megígértem az Úrnak, ha megszabadít, arra teszem fel az életemet, hogy a hasonló helyzetben lévőkön segítsek.”
Szilvia első istenélménye még gyermekkorából származik. „Nagymamám kertjében, a fűben feküdtem, néztem az eget, és éreztem, hogy valaki lát engem és számontart, Isten velem van. Ezért reméltem a mélységben, hogy nála van kiút, csak ezután rossz helyen kerestem őt.”
Fotó: Magyaródi Milán/ Református.hu
A KEGYELMI IDŐ
„Mélységes elkeseredésemben, az öngyilkosság határán találkoztam a szomszédban lakó hittantanárral a parkolóban. Megszólítottam, hogy segítsen rajtam. Elküldött a közelben lakó misszionáriushoz. Papucsban, a kisgyermekeimet otthon hagyva elrohantam hozzá és bekopogtam. A misszionárius lelkigondozói várólistája több hónapos, járja a világot az evangéliummal, akkor mégis otthon volt és beengedett. Előadtam, hogy angyalokkal beszélek, meditálok, mégis rosszul vagyok. Válaszul elmondta az evangéliumot: Jézus azért jött, hogy meghaljon értem, és ha elfogadom őt megváltómként, átadom az életem irányítását neki, ő kihoz ebből a mélységből. Együtt megtagadtuk az okkultizmust, a jógát, megvallottam a bűneimet, és átadtam magam az Úrnak” – mesél a megtéréséről. Megértette, amit Isten az Igéjében kijelent: bűn halottidézőkhöz járni és idegen isteneket imádni, és ő eddig valójában ezt tette.
A jógapozíciók felvétele is idegen istenek imádása volna? „Soha nem jógáztam pusztán fizikai erőnléti technikaként.
Megtérésem után próbáltam szellemiség nélkül gerinctornába átültetni a gyakorlatokat, de nem sikerült elvonatkoztatnom, mivel pontosan tudtam, melyik jógapozíció melyik csakrát nyitja meg, és milyen energiák mozdulnak meg általa”
– szögezi le a válaszában.
„Két erő harcolt értem, rosszabbul voltam, mint a megtérésem előtt. Istentiszteletről gyakran hajtott valami kifelé, úgy erőszakoltam magam a székhez, hogy végighallgassam az Igét. Már nem foglalkoztam okkultizmussal, de még szenvedtem az alvásparalízistől, a félelmektől, a depressziótól. Hosszú hónapokig, sőt évekig lelkigondozott egy református lelkész, akihez bizalmam volt. Imádkozott és böjtölt értem egy szolgáló közösség, amíg lassan és fokozatosan megszabadultam az okkultizmus következményeitől” – hangsúlyozza. Hozzátette, Isten minden megkötözöttségünkből meg tud szabadítani, de időre volt szüksége, hogy elmúljanak a tünetei és helyreálljon az élete.
„Isten mindent meghazudtolt, amit az orvostudomány a jövőmről jelzett. Nem szedtem gyógyszert, nem jártam terápiára, egyértelmű volt, hogy minél inkább az Úrra hagyatkozom, őrá figyelek, annál inkább eltűnnek a pszichés problémáim” – szögezi le az édesanya.
Szilvia bezárta a vállalkozását, és a nulláról kezdte újra. Keresztyén barátnője és két budapesti gyülekezete – egy református és egy baptista – támogatta. Szűkös anyagi helyzetükben mindkettő adományokat gyűjtött a számukra. A távolság miatt ma már ritkábban látogatja az alkalmaikat, viszont mindkét közösséget családjának tekinti. Most házi bibliakörben hallgatja az Igét rendszeresen, Komáromban, illetve egy felekezetközi bibliaiskolában tanul.
Fotó: Dreamstime.com
Jógázhatnak-e a keresztyének?
Jaykar Kristi, egy volt hindu szádhu (a hinduizmusban és a dzsainizmusban a világi élettől visszavonult vallásos aszkéta vagy szent ember) magyarázata szerint a jóga Indiából származik és a spiritualitás magas szintű eszközeként tartják számon. A szó jelentése: egyesülés. Célja, hogy az ember múló (átmeneti) énjét egyesítse a végtelen Brahmannal, a hindu istennel, különleges testtartások, légző- és koncentrációs gyakorlatok, továbbá meditáció segítségével, ezért nem egyszerű testmozgás, az izmok erősítése vagy a rugalmasságuk javítása. Ez az isten nem szó szerinti lény, hanem személytelen szellemi szubsztancia, amely egy a természettel és a kozmosszal.
A jóga a légzés irányításán és manipulálásán alapul, és ily módon a gondolatmentesség elérését célozza.
Mi, keresztyének azonban tudatosan, az elménket használva imádkozunk egy személyes Istenhez. Arra hívattunk el, hogy imádjuk az Urat teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből és teljes elménkből.
Forrás: Dóka Viktória/Református.hu
Akkor most jógázhat-e egy hívő keresztény? – egy korábbi jógaoktató gondolatai
hirdetés
