• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Nem hiszek a véletlenekben

Vannak olyan helyzetek az életben, amikor iszonyú nehéz jó döntést hozni. Egy ilyenbe kerültem én is másfél éve, amikor a forgalmi vizsga előtt álltam: két lehetőségem volt; a lelkiismeretemmel szembemenve biztosra menni, vagy teljes bizonytalansággal, de reménnyel és hittel helyesen dönteni. Ez utóbbit választottam…

Keresztény zenekarok – Newsboys

K

ESÉLY A „BOLDOGTALAN” MAGYAR FIATALOKNAK

TŰZ Találkozó szombaton az Urániában

„A magyar fiatalok, vagyis az 1980 és 2000 között születettek a legboldogtalanabbak Kelet-Közép-Európában a Milennial Dialogue nemzetközi kutatás szerint. Az életükkel elégedetlenek aránya Magyarországon háromszor nagyobb, mint Lengyelországban vagy Bulgáriában, és majdnem ötször magasabb, mint Ausztriában” – olvasható a híradó.hu honlapján, de a fenti hír a napokban a teljes magyar sajtót bejárta.

Lemondott az olimpiáról, hogy megmentse apja életét

Joana Bolling idén nyáron az argentin női kézilabda-válogatott tagjaként vehetne részt a riói olimpián, ám úgy döntött, lemond erről – és az egyik veséjéről, az édesapja javára.

Utcai evangelizáció – Térítők és eltérítők

Ha az Evangélium hirdetésének erről a formájáról esik szó, általában mindenki húzza a száját. Az utcán tevékenykedő „térítőkről” szekták, akaratoskodó, kellemetlenkedő emberek jutnak az eszünkbe, akik láttán inkább úgy teszünk, mintha telefonálnánk. Valóban csak ez az útja az utcai evangelizációnak? Hogyan fogadjuk, ha minket szólítanak meg? Nekünk is meg kell jelennünk az utcán?

15 tipikus katolikus reakció 15 buta mondatra

Vannak olyan mondatok, amelyeket egy keresztény – jelen példák esetében leginkább katolikus – ember szinte minden nap tapasztal.  Ezen felvetésekben a közös, hogy általában olyanok teszik fel, akik nem ismerik belülről a keresztény értékeket,  amiért persze senkit sem szabad negatívan megítélnünk. Pont ezért nagyon fontos, hogy a nevetésen kívül magunkban tudjuk a válaszokat is az alábbi mondatokra, hiszen habár nekünk evidens, sokaknak nem!

Megyaszói cigánysorról a világhír felé

Megindító történet egy 16 éves fiúról, aki a sportban találta meg a cigánysorról való kitörési lehetőséget. Lakatos László útját a Vasárnapi Hírek című hetilap közölte.

Mi a boldog élet titka?

Vajon mitől lesz egy élet boldog? Mi lehet a titka annak, hogy megőrizzük az egészségünket idős korunkra is? Egy 75 éven(!) át tartó, 724 ember életét végigkísérő kutatás egészen különleges eredményeket hozott. Mindezt egy majdnem 8 milliós nézettségű TED-előadás keretében, magától a kutatást vezető, harvardi egyetemi professzortól, Robert Waldingertől ismerhetjük meg 13 percben.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    2026. 08. 30.
  • Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    2026. 08. 26.
  • Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    2026. 08. 25.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • blog
  • abortusz
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére