Egyéb

Pünkösd, a száraz csontmezők kivirágzása

A világi embereknek a Pünkösd valószínűleg csak arról szól, hogy hétfőn nem kell dolgozni menni. De mi keresztények, mit ünneplünk? Hogy állunk hozzá? Csak ezen az egy napon hat ránk a Lélek? Sajgó Szabolcs SJ atya írása arról szól, hogy hogyan munkálkodhatna a Lélek ebben a sokszor szomorú, csalódásokat okozó mai világban – ha engednénk, ha közreműködnénk.

“A nekem adott Lélek pecsétje ma, most, ezen a pünkösdön mire vezet, hol és hogyan hagyjam el félelmeim bűnkereit, sanyarú földi életet mentegető menedékeim, a politikailag korrekt szó és cselekvés hazugságait? Miben hív valódi megújulásra és a csontmezők Lélekkel feltámasztására?
Isten lélek, akik imádják, Lélekben és igazságban imádják – mondja Jézus a szamáriai asszonynak. Ezt a világot szemlélve senki nem mondhatja – hacsak nem a Lélek által –, hogy Isten mindnyájunk kimeríthetetlen irgalmú mennyei Atyja, hogy Jézus ennek az Atyának egyszülött Fiaként mindeneket megváltó szeretet – vallja Pál. Mit használ, ha valaki ezt hiszi ugyan, de tettek belőle nem fakadnak? Az ilyen hit nem üdvözít, nem tesz boldoggá sem most, sem a halál után – tudatosítja bennünk Jakab. Aki azt mondja, hogy ismeri Őt, de a parancsait nem tartja meg, az hazug. A parancsa pedig új parancs: a krisztusi szeretet parancsa. Az éltető, az életadó, a saját életét odaadó szereteté – amint a szeretett tanítvány, János ír erről. De hogyan járhatnánk saját erőnkből a szeretet királyi útját, ahogy arról Pál fogalmaz himnuszában? Mindnyájunk ereje együttvéve sem elegendő erre.
Amire magunktól képtelenek vagyunk, arra Isten Lelke képessé tesz bennünket. Képessé tesz arra, hogy ez az élet ne csak élhető legyen, de mindennapi gyönyörűséges áldás is.
Életbevágóan fontos hát számunkra a Lélek kiáradásának ünnepe. Hiszen Pünkösd a túl lévő és a bennünk lakozó Titok szépséges mosolya, életre támasztó erő áradása, mindnyájunkat tiszta arannyá égető lángolás, tűz, ami nem emészt, hanem ragyogóvá tesz.

Napjaink Európája és az egész Föld olyan, mint Ezekiel látomásának csontmezeje. Csontok mindenfelé, teljesen kiszáradt csontok. Eleven mezővé változtatni mindezt sem ötletünk, sem erőnk, sem hatalmunk. Mi előtt állunk, mi vár ránk? Félelmetes a kép, ha őszintén, kendőzetlenül nézünk rá.

Jézus mennybe távozása után zárt ajtók mögött is rettegve ültek az apostolok, hisz üres volt nekik a világ odakünn, eltűnt az, aki értelmet adott az életüknek. A gyógyító, halálból támasztó erő hordozóját keresztre szegezhették és oda is szegezték, aztán meg eltemették…

punkosdÉs ekkor hirtelen valami történt. Összeszaladt Jeruzsálem, a sok ezer távolból érkezett vendég a helyiekkel együtt sietett oda, ahonnan fura hangok és fények támadtak. Egymást taposták a szűk helyen, senki nem akart lemaradni semmiről. És a sok kíváncsi szem, fül valóban rendkívüli dolgoknak lehetett tanúja. Akik addig rettegtek, ragyogó arccal beszéltek rendkívüli dolgokat és rendkívüli módon. A politikailag korrekt beszédet elhagyták, ahogy megélték, úgy hirdették ország-világnak az igazságot. Mentek szembe a tömeggel, a hatalmasokkal, a katonákkal, a főpapokkal. Életük megváltoztatására hívták az embereket. És láss csudát: ezrek és ezrek hallgattak rájuk. Elképesztő, hogy a látottak, hallottak micsoda erővel működtek, formálták őket. Maradandóan. Annyira, hogy életüket is készek voltak odaadni érte, s mikor arra került a sor, meg is tették. Mert ha mindaz igaz, amit megtapasztaltak – és efelől nem volt kétségük –, akkor ezt a gyönyörű, de törékeny, átmeneti életet balgaság lenne nem odaadni a maradandó, a teljes, az elveszíthetetlen életért.

Isten Lélek, nem látta soha, senki. De hatásaiból felismerhető.

Az okozatból az ok. Az Ok. A teremtett világból, az emberben lakozó jóból és szépből, az elevenítő Lélek formáló, újjá teremtő, feltámasztó erejéből. A két évezred és jelen évtizedeink megszámlálhatatlan vértanújának életéből felismerhető az élő Isten, az irgalmas Atya, a jobbján ülő Názáreti s kettejük elevenítő Lelke.
Minden korban támaszt a Lélek prófétákat, akik a megismert igazságot félelem nélkül vagy félelmeik ellenére hirdetik. Akik a földi életüknél fontosabbnak tekintik az Örökkévalóban elrejtett életüket. Mekkora szükség van rájuk. Hiszen minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik, várja Isten fiainak és leányainak megnyilvánulását – vallhatjuk Pállal ma is egész szívvel, ha körülnézünk.
Olyan biztató olvasni Ferenc pápa kemény szavait a jelen világrend tarthatatlanságával, bűnösségével kapcsolatban. Olvasni a kanadai vallásos vezetők határozott, közös nyilatkozatát országuk készülő, eutanáziával kapcsolatos törvénytervezetével kapcsolatban. Tudni a Jezsuita Menekültszolgálat minapi gyors döntését a bicskei táborból kirakott hattagú család befogadásáról… Hála Istennek, van mit sorolni a munkálkodó Lélek jeleként az üldözött keresztények közt vagy másutt, szerte a világban. De világunk recseg-ropog. Az összeomlás elkerüléséért szükséges, hogy Jézus valamennyi követője maradéktalanul átadja magát neki.

A nekem adott Lélek pecsétje ma, most, ezen a pünkösdön mire vezet, hol és hogyan hagyjam el félelmeim bunkereit, a sanyarú földi életet mentegető menedékeim, a politikailag korrekt szó és cselekvés hazugságait? Miben hív valódi megújulásra és a csontmezők Lélekkel támasztására? Vagy hullok tovább a semmibe, az élni nem méltó élet üres csillogásába, nyomorúságába? Jézus a Föld sójának, környezetem megízesítőjének szánt, nem is lelem nyugalmamat, míg azzá nem válok.

Forrás: facebook.com/Sajgo.Szabolcs.SJ // Borítókép: ucg.org

Még nem érkezett hozzászólás