Az apakép hiánya, a videojáték és a pornó tönkreteszi a következő fiúnemzedékek életét – kongatja meg a vészharangot Nikita Coulombéval írt, Nincs kapcsolat című könyvében Philip Zimbardo. Ezekért a nézetekért másra könnyen rásütik az ókonzervatív bélyeget, a 82 éves amerikai szociálpszichológusért viszont rajong a haladó értelmiség és a fiatal korosztály is. A Válasz.hu interjúja korunk egyik legégetőbb kérdéséről. (részletek)
***
– Miért csak a fiúkat vizsgálja?
– Mert ők vannak bajban. A fiatal férfiak soha nem látott kudarcot vallanak az oktatásban, a társadalmi, de még a szexuális életben is. A fiatal nők pedig minden területen felülmúlják őket az általános iskolától az egyetemig, a munkahelyeken és még a sportban is. Felmérésekkel, interjúkkal, kutatásokkal a tüneteket, az okokat, a következményeket igyekeztünk felvázolni. Arra jutottunk, hogy a fiúk gátlásosak, magukba fordulók, lobbanékonyak, lelkiismeretlenek. A lányok függetlenebbek, szorgalmasabbak, rugalmasabbak és jobban boldogulnak a világban.
hirdetés– Gyenge férfiak, erőteljes nők? Nyert volna a genderideológia, és eltűnőben a nemek közti különbség?
– Inkább azt mondanám: a társadalmi szerepek változtak. A férfiak nem olyan erőteljesek, nem családfenntartók, s a nők sem csak háztartásbeliek. Inkább a karrier felé fordulnak, feladják a nagycsalád elvét, kevesebb gyereket akarnak, hogy több időt szenteljenek a hivatásuknak. Egyre dominánsabbak, a férfiak pedig egyre kevésbé uralják a társadalmi életet. Többek között a feminista mozgalomnak köszönhetően a nők megtalálták helyüket, a férfiaknak viszont nincs elfogadható alternatív szerepük. Könyvünkben azt állítjuk: az új nemzedék sok férfi tagja feladja a férfiasságát, nem akar meghatározó lenni, dolgozni, nem vállal semmiféle terhet. Attól tartok, ha ez így folytatódik, a férfiak önként rekesztik ki magukat a társadalomból. Pontosan nem tudjuk az arányokat, de sok országban és nagy százalékban élnek így, s ez a szám csak növekszik.
– A széthulló családok miatt is bajban van a fiatal nemzedék – írja. Miközben a házasság intézménye drámai változáson megy át, a hagyományos család mellett érvel?
– Azt mondom, a gyereknek két szülő kell: egy apa és egy anya. (…)
– Miért a fiúkat sújtja jobban a széteső család?
– Egy ideális családban az anya és az apa mást és mást tud nyújtani a gyermekének. Az anya adja a feltétlen, dédelgető szeretetet, az apa követeli meg a fegyelmet, ő nyújtja a feltételekhez kötött szeretetet. Az apa a teljesítmény alapján jutalmaz. Például zsebpénzt ad, ha a gyermek kikapcsolja a számítógépet, jól tanul, sikeres egy versenyen. Különleges kapcsolat van apák és fiúk között. Az apák azt szeretnék, ha fiaik többre vinnék, mint ők, a fiúk pedig felnéznek apjukra. De manapság sok fiú apa nélkül nő fel, apák nélkül pedig a fiúk elveszítik a teljesítmény iránti motiváltságukat. Azt gondolják, nekik járnak dolgok. Senkitől sem tanulják meg, hogy mindenért meg kell dolgozni, mindent ki kell érdemelni, és az élet egy nagy alku: ezt kapja az ember, de cserébe ezt kell adnia. A millenniumi nemzedék negyede olyan családban él, ahol fizikailag, érzelmileg hiányzik az apa.
– Manapság túl könnyű elválni?
– Amerikában igen. A katolikus vallás persze tiltja a válást, s régen a házaspárok sokat tettek azért, hogy a problémákat megoldják, és együtt maradjanak. Ez a múlté. Az első összeütközés után rohannak a bíróságra. És a legtöbb esetben a nők kezdeményezik a válópert. Őket támogatják a törvények is: szinte automatikusan nekik ítélik a gyerekeket. Az apák fizetik a gyerektartást, és alig láthatják a fiaikat, lányaikat. A nők függetlenek, sok esetben sikeres karrierrel, nem kívánnak egy házastárssal zsörtölődni.
– „Nem családi, hanem individuális társadalomban élünk” – mondja.
– Hajdanán többgenerációs családban éltünk; nemcsak szüleinkhez, nagyszüleinkhez, hanem a távolabbi rokonokhoz is tartoztunk. A család erős alapot adott, ahol mindenki törődött a másikkal, a bajban segítettek egymáson. Amerikában ez a szoros kötelék meggyengült. A fiatalok a szüleiktől távol laknak, és szeretnek egyedül élni. A házasságban pedig az elkötelezettség, hűség, áldozathozatal nem erény, hanem teher. Inkább egyedül élnek, mint hogy feladjanak bármit is. Minden rólam, az én életemről, az én érdekeimről szól. Manapság nem mi vagyunk, hanem én vagyok. A fiatalok nem akarnak csapathoz tartozni, elutasítják azt az ideát, hogy társas lényként boldoguljanak. A fiatal férfiak ezért a valóságból a virtuális világba menekülnek; ott minden egyszerű: csak ők vannak meg a számítógépük. Egocentrikus, nárcisztikus világ ez.
***
– Mit üzen a fiúknak, lányoknak?
– Ne álljanak örökös harcban a környezetükkel. Beszélgessenek, cseréljék ki gondolataikat. Próbáljanak együtt dolgozni. Sőt: táncoljanak egymással.
– Ezekkel a nézetekkel másokra rásüthetik a régimódi, szexista, internetellenes bélyeget. Önért pedig rajonganak a fiatalok. Hogy csinálja?
– Szegény szicíliai katolikus családból származom, gyökereimről soha nem feledkeztem el. Lehet, néhányan celebnek tartanak, de megmaradtam egyszerű embernek. Másfelől egyszerre vagyok kutató, tanár és szórakoztató előadó. Az a feladatom, hogy a pszichológiát vonzóvá tegyem. Mindig találok időt arra, hogy az emberekkel kapcsolatba kerüljek. Napi több száz levelet kapok tanítványaimtól a világ minden részéről, és válaszolok rájuk. Régen mindig váltottam pár személyes mondatot az autogramkérőkkel, ma ugyanezt teszem a velem szelfizőkkel. (…) Szeretném, ha együtt dolgoznának azért, hogy vonzóbbá tegyék az életet a fiúk – és persze a lányok – számára.
Forrás és kép: Válasz.hu
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás