Nincs olyan lelkiállapot, amelyen a Biblia ne tudna segíteni, ezt soha ne felejtsd!

Nincs olyan lelkiállapot, amelyen a Biblia ne tudna segíteni, ezt soha ne felejtsd!

Szent Péter és az apácákat megvédő férfi

A hétvégén ünnepelte Egyházunk Úrnapját, Krisztus testének és vérének ünnepét, amely az Oltáriszentség felé fordítja tekintetünket. Két héttel ezelőtt nekem is csodálatos élményben volt részem, amikor közelről láthattam tanítványaink első találkozását az Eucharisztiában jelen lévő Krisztussal!

Kocsis Fülöp atya évekig szerzetesként élt Belgiumban, majd egy bodrogközi kis faluban. Egyszer csak, ahogy ő mondja, a Szentlélek meglepetésének köszönhetően püspök lett, majd Magyarország első érsek metropolitája. Eleinte nem akart közéleti személy lenni, interjúkat adni, rendezvényekre eljárni, mára azonban aktív társadalmi életet él: van saját Facebook-oldala, a reverendához pedig gyakran felhúzza a sportcipőt is: fut, kerékpározik és focizik is.

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Divatbemutatóval egybekötött gálaesttel zárta a középiskolás lányoknak nyújtott kétéves képzési programját a Regnum Christi apostoli mozgalom égisze alatt működő Pure Fashion Alapítvány május 27-én Budapesten.

Az élet kultúráját éljük, melyben az értékek: a fiatalság, az egészség, az élmények hajhászása. Mindenhonnan ezek vesznek bennünket körül… És akkor teljesen váratlanul egyszer csak meghal egy közeli ismerősünk, mi pedig értetlenül állunk az esettel szemben: „sosem gondoltam volna, hogy ez vele is megtörténhet”. Manapság a halállal valahogy nem tudunk mit kezdeni, és a kultúra el akarja velünk hitetni, hogy mi sose halunk meg. Sőt, hogy mi sose leszünk betegek, sose leszünk rákosak, velünk sosem történhet baleset. Mindig csak másokkal.

Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
