Idén is magyarok százezrei érkezhetnek a világ valamennyi pontjáról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba, amelynek szónoka Felföldi László pécsi megyéspüspök lesz.

Idén is magyarok százezrei érkezhetnek a világ valamennyi pontjáról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba, amelynek szónoka Felföldi László pécsi megyéspüspök lesz.
Ma van anyák napja, amely nemcsak egy szép ünnep, hanem sokféle érzést előhívhat azokból, akik már édesanyák, vagy akik még várnak a gyermekük érkezésére. A 777 korábbi és jelenlegi csapatából többen is édesanyává váltak az elmúlt években – őket kérdeztük meg az eddigi élményeikről, nehézségeikről és arról, hogyan élik meg Isten jelenlétét ebben az időszakban.
Egy különleges edző-tanítvány kapcsolatba pillantottunk bele a „Mi az én utam?” c. videósorozatunk legutóbbi részében. Az Európa-bajnoki bronzérmes öttusázó, Bőhm Csaba mellett nevelőedzője, Geleta Károly is mesélt a kezdetekről.
A hiánytól való félelem elhiteti velünk, hogy az a helyes, ha előbb magamról gondoskodom, és csak azután jöhet más. Ez pedig irigységet, haragot, erőszakot és egy olyan világot szül, ahol látszólag semmiből sincs elég. Hol van mindebben Isten bőkezűsége? A BibleProject magyar készítői ezt a témát dolgozták fel zseniális videójukban – érdemes tanulnunk belőle!
Ugyanaz a kérdés izgatja a 777 olvasóit és szerkesztőit.
Egyre több ország igyekszik a törvény útján is védeni a kiskorúakat a közösségi média és az okostelefonok ártalmaitól. Franciaországban 13 éves korig tiltanák az okostelefont és 18 éves korig a közösségi oldalakat; hazánkban pedig bekerült a magyar gyermekvédelmi törvénycsomagba a kiskorúak pornográfia elérésének korlátozása. Miért fontosak ezek a szigorítások? Mit lehet még tenni, hogy a gyerekek mentális egészsége is védve legyen?
„Ma is szembesülünk majd megoldandó problémákkal, lesznek megválaszolandó kérdéseink, érnek váratlan helyzetek és különféle kihívások is.” Révész Szilvia író Facebook-bejegyzésében a gondok, aggodalmak terhéről, és azok lerakásáról írt – ezt szemlézzük.
Troszt Máté görögkatolikus áldozópap tragikusan fiatalon, 34 éves korában elhunyt. Az elvesztése sokaknak okoz mély fájdalmat.