Van 10 olyan alapvető szabály, amelyekre ha tudatosan figyelsz, sokat javíthatnak az emberi kapcsolataidon.

Van 10 olyan alapvető szabály, amelyekre ha tudatosan figyelsz, sokat javíthatnak az emberi kapcsolataidon.

„Ez a teológia, amelyik az embert egészen az önmegvetésig taszítja, amelyik azt mondja, hogy nyomorult férgek vagyunk, akik nem érdemeljük az életet, hogy a legjobb, ha alázatosan meghúzzuk magunkat és hason csúszunk a porban a félelmetes Isten előtt, nos, az ilyen teológia, a bűnről szóló ilyen tanítás nem talál utat a mai emberhez. És ezért mostanában inkább az ellenkező végletbe csúszott a keresztény tanítás és azt mondja: ne beszéljünk a bűnről, beszéljünk inkább Isten jóságáról.”

Tisztán emlékszem, épp Rómában nyaraltam, mikor nővérem felhívott, hogy elújságolja, az idős, beteg Feri atya helyett Fábry Kornél lesz az új plébánosunk. Mivel káplánként lelkes és tettre kész hozzáállásáról jól ismerte őt az egész város, így már előre vártuk, hogyan fogja felforgatni a kis vidéki kertvárosi templom életét Kornél atya érkezése. Hát így is történt…

Ne becsüljük le a másikért elmondott imádság erejét! Lehet, hogy nem egy villámcsapás képében érkezik rögtön a válasz, vagy csak évek múlva, de ti szüntelenül imádkozzatok!

Könnyen bele tudunk csúszni abba a hibába, hogy az emberek mércéje szerint nézzük magunkat és a cselekedeteinket. De ez a mérce sosem fogja azt mutatni, hogy elegek lennénk.

11. alkalommal ünnepeltük március 23-án a Lengyel–Magyar Barátság Napját.

Ötletes és újszerű keresztútat készítettek egy esztergomi plébánián. Ha végig akarjuk járni, akkor rendelkeznünk kell egy okostelefonnal és már mehetünk is!

Sokféle harcaink lehetnek az életünkben. Például: az egészségünkért való aggódás, pénzügyi kihívások, családi problémák, vagy a jövőtől való félelem… Ezekben a nehéz időkben úgy érezzük magunk maradtunk, és egyedül kell megoldanunk ezeket a helyzeteket. Ami nehéznek és embert próbálónak tűnik…
