Hírek

Szent Ágoston 8 zseniális gondolata

Szent Ágoston annyi bölcsességet mondott életében, hogy habár csak a töredékük ismert számunkra, mégis bőven van lehetőségünk miből meríteni. Nem csupán a hitről és Istenről osztotta meg gondolatait, hanem a mindennapi érzelmeinkről is gyakran nyilatkozott a filozófus. 

  1. Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy dolgozni, mintha minden tőlünk függne.
  2. Keressétek, amit kerestek, de nem ott található, ahol keresitek. Boldog élet felé loholtok a halál országában, de nincs ott boldog élet.
  3. Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriás hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen, és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett.
  4.  Az ember értékét nem az adja meg, hogy mennyit tud, hanem az, hogy mennyire van benne szeretet.
  5. Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.
  6. Jobb a helyes úton sántikálva haladni, mint szilárd léptekkel téves irányba tartani.
  7. A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.
  8. Az a szeretet, amely véget ér, sohasem volt igazi.

(Idézetek forrása: citatum.hu, fotó: rmflib.hu)

Még nem érkezett hozzászólás