„Ha Isten azt akarta volna bizonyítani, hogy létezik, leszáll a keresztről. De mivel azt akarta bizonyítani, hogy szeret, nem szállt le” – ez volt Veres Anna igehirdető egyik legfontosabb gondolata a Csillagponton. Veres Anna Szigetszentmiklóson lelkipásztorként, a BibliaProjektben pedig nyelvi, dramaturgiai és stilisztikai lektorként szolgál. Elképesztően értékes mondatok hangzottak el, érdemes magunkkal vinni néhányat!
Lelkiség
Az élet egy utazás, zarándoklat. A kifejezés latinul így hangzik: peregrinare, ami szó szerint idegen földön való áthaladást jelent. Úgy tűnik, a zarándoklás szinte ösztönös gyakorlat az emberiség számára, hiszen az évszázadok során mindenféle hitű és hagyományú ember elindult szent utazásokra és küldetésekre. Hogyan alakult ki a hitgyakorlás ezen módszere, és miért jó ma is zarándoklaton részt venni?
„A sport hozzájárul ahhoz, hogy szeressük az életet, megtanít az áldozathozatalra, egymás tiszteletére, a felelősségvállalásra, és az emberi lény kiteljesedésének eszköze” – mondta Szent II. János Pál pápa, aki maga is sportember volt. Most megosztunk veletek további szempontokat arról, milyen pozitív hatásai vannak a sportnak, és hogy keresztényként miért kötelességünk vigyázni testi egészségünkre.
„Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni” – olvassuk a Szentírásban a Nyolc Boldogság egyikét. De hogyan tudjuk ezt megvalósítani a hétköznapjainkban? Egy szerzetes Youtuber remek példákat hoz nekünk.
Bizonyára egy kezünkön nem tudjuk megszámolni, hányszor hallottuk már Mária és Márta történetét, amelyben Márta sürög-forog a sok házimunkában, Mária pedig a jobbik részt választotta… De jobbik rész egyedül hagyni valakit szolgálni? Hogy jöhet ki Mária „győztesként” ebből a helyzetből? Milyen kapcsolat lehet az imáink és a cselekedeteink között? A szemlélődő cselekvésről Hofher József jezsuita atya gondolatait hallhatjátok a Montserrat vlog legújabb adásában.
Igaz baráttá nem egy gombnyomással válunk. De mit jelent annak lenni? Miért koptatta el a barát szó jelentését a közösségi média? És hogyan lehetünk a papok barátai? Mindezekről beszélt Ferenc pápa nemrégiben.
„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval”- olvassuk a Rómaiaknak írt levélben ezt a merészen radikális tanítást. De mégis, hogyan ne adjam vissza azt a rosszat, amit mástól kaptam? Hogyan tudnék azzal jót tenni, aki engem bánt, üldöz, szenvedést okoz? Jót tenni valakivel, aki velem rosszat tett, nem egyenlő a megadással? Veressné Ady Anna és férje a kommunizmus ideje alatt szolgáltak erdélyi gyülekezetükben, sok kihívást és meghurcoltatást átélve. Az ő tanúságtételét osztjuk meg most Veletek, mely a Hétről hétre kreatív naptárunkban jelent meg.
Kikapcsolt telefon, elmélyedés a Szentírás szövegeiben, napi több óra imádság, lelkivezetés, séta a természetben… ezek néhány jellemzői a csendes lelkigyakorlatoknak. A legfontosabb elemet azonban még nem mondtam; ez az Istennel való, mély, szeretetteljes együttlét, amelyre mindannyian vágyunk és mindannyian meghívást kapunk.
Bár a hit sokakban nagy érzelmeket vált ki, vannak, akiknek a vallás nem érzelmekkel túlfűtött terep, és ez így van rendjén. Ha te is hasonlóan érzel, a következő tanúságtétel neked szól!
Nem mindegy, milyen motivációból nyitjuk ki egymás felé a szívünket. Ahogy az sem, hogy csak kapni akarunk, vagy adni is tudunk – Isten szeretetéből merítve. Anselm Grün bencés szerzetes Belső erőforrásaink című könyvének egyik rövid részletét hoztuk el nektek.