A Váci Egyházmegye püspökét a 777 OFFLINE szünetében kérdeztük személyes brandjéről és a sokat vitatott migránsügyi kijelentéseiről, de adott három tippet arra is, hogyan éljen hitelesen egy keresztény egyetemista. Villáminterjúnk.

A Váci Egyházmegye püspökét a 777 OFFLINE szünetében kérdeztük személyes brandjéről és a sokat vitatott migránsügyi kijelentéseiről, de adott három tippet arra is, hogyan éljen hitelesen egy keresztény egyetemista. Villáminterjúnk.

Aki már találkozott a KEK-kel, azaz a Katolikus Egyház Katekizmusával, az tudhatja: nem egy pár fejezetes olvasmány, és nem is 15 dkg a nyomtatott verziója. A közel 900 oldalas mű szerves és rendezett módon tárja elénk a katolikus tanítás lényegi és alapvető tartalmát, a hit és az erkölcs igazságait, a II. Vatikáni Zsinat és az egyházi Szenthagyomány egészének fényében.
Az új alkalmazás viszont mindezt már telefonon is elérhetővé teszi minden érdeklődő számára! Forintos Bencével, a fejlesztővel készítettünk interjút.

A Jóisten sokszor megpróbálta Hetyey Tibort, azaz a nagyapámat. Jó családba született, anyagi biztonságba, ezer lehetőség várta… majd mindennek egyszerre vége lett. Jött a háború, az orosz frontra került, ahonnan hajszál híja, hogy hazavergődött. Később megsebesült, 1945-ben menekülnie kellett. Nem maradt emigrációban, a diktatúra negyven évét osztályidegenként, megtűrt személyként viselte, a rendszerváltás után néhány évvel pedig betegség következtében megvakult. Öt éve özvegyült meg, azóta él egyedül, de nem magányosan. Szilárd hite egész életében megtartotta. Századik születésnapja előtt három hónappal látogattam el hozzá azért, hogy feltegyem neki a kérdést: honnan, miből merített erőt, hogy mindezt elviselje?

Fahidi Éva 92 éves holokauszt-túlélő szenvedélyesen keresi a hétköznapok kisebb-nagyobb örömeit. Az embernek erőt és reményt ad a vele való beszélgetés, mert egyszerűen árad belőle a rendíthetetlen életszeretet. Még ma is szívesen próbál ki új dolgokat: 90 évesen a Tünet Együttes Sóvirág című előadásában életében először lépett fel táncosként a színpadon. A Pesti Nő-n megjelent interjúból közlünk részleteket.

Akik azt gondolják, hogy a mai fiatalokból eltűnt a tenni akarás, a mások szenvedéseinek enyhítésére törekvés, azok nagyot téved. Ha nyitott szemmel járunk, észrevehetjük, hogy egyre több civil kezdeményezésben oszlopos tagokká válnak a fiatalok. Környezetvédelem, fenntartható fejlődés, a jövő kihívásai foglalkoztatják a „Z” generációt.

A szerzetesek életét sokan egy középkori díszletbe, vagy egy Zeffirelli-filmekbe illő kolostorba képzelik el. Ez a képzet talán akkor se szűnik meg, ha megtudjuk, hogy a Szent Domonkos Rend alapításának 800 éves jubileumát ünnepli. Azonban a valóság sokkal inkább illik a 21. századba, mint a középkorba. A rendről és ott betöltött szerepéről a debreceni rendház legfiatalabb tagját, Tokodi Lászlót kérdeztük.

Néha jól esik megállni, és visszanézni, mi a helyzet. Egy kedves riporter-újságíró barátomat kértem meg, hogy készítsem velem egy interjút. Olvassatok rólam, külső szemszögből.

A saját Bibliával való tanúságtételre bátorítottunk mindenkit pár hónapja az interneten keresztül, mikor elindítottuk a #mutiabibliad kezdeményezést. Ezt a fajta evangelizációt fejlesztette tovább a tizennyolc éves Néma Balázs, ebben az adventben ugyanis nem csak szívén, hátán is viselte az örömhír terjesztésének ügyét. Egy átlátszó táska elsőzsebébe tette a Bibliáját, aztán fényfüzérrel világította meg.
