Takács Annamária 22 évesen egy évet Ausztráliában töltött, ahol kilenc másik fiatallal egy kisbuszban körbeutazta az országot és középiskolásokat evangelizált. Az elhívásáról, a kalandjairól és a tapasztalatairól mesélt a 777-nek.
22 éves vagy, nemrég fejezted be az egyetemet. Honnan jött az ötlet, hogy kimenj Ausztráliába?
Amióta az eszemet tudom, nagy álmom volt elmenni Ausztráliába és egy hosszabb időt eltölteni ott. A világ másik fele, sivatag, tengerpart, szörfözés és kenguruk – nagyon érdekesnek tűnt! Az évek során több helyen is utánajártam, hogy milyen lehetőségek vannak a kijutásra. Közben egyre többet megtapasztaltam Isten szeretetéből és lassan felébredt bennem a vágy, hogy továbbadjam azt, amit kaptam, megosszam a történetem más fiatalokkal, hogy hogyan változtatta meg az életemet Isten. Így egy nap rákerestem a következő szavakra: “Ausztrália”, “fiatalok”, “katolikus”, “evangelizáció” és megtaláltam a NET Ministries Australia-t, akik minden évben önkénteseket várnak 10 hónapra a világ minden tájáról.
hirdetés
Mit is csináltál pontosan?
Amikor januárban (nyáron), megérkeztem, 45 másik fiatallal egy 5 hetes tréningen vettünk részt, amely felkészített a szolgálatra, amit végeztünk később és a közösségben élésre is. Ez alatt az 5 hét alatt 7 teambe osztottak be minket, a végén elküldtek, hogy elkezdjük a missziónkat. Volt olyan team, amely egy nagyvárosért, egyházmegyéért felelt úgy mint Sydeny, Melbourne, Camberra, ott tartottak iskolai lelkinapokat, imacsoportokat, a helyi egyház programjaiban segítettek. Egy team egy kisvárosban, Bundabergben élt, az ottani fiatalokat fogta össze, egy másik egy melbourne-i fiúgimnáziumban dolgozott, a hatodik egy brisbane-i egyetemen és a mi teamünk volt az utazós! Egy kisbusszal kilenc társammal elutaztunk Ausztrália minden államába, oda, ahol más teamek nem voltak jelen. Meghívásra a helyi iskolákban lelkinapokat tartottunk. Egy-két hetet töltöttünk el egy városban, családoknál, plébánián vagy az iskolában aludtunk. Kicsit úgy éltünk, mint a tanítványok, akiket Jézus elküldött; azt ettük, amit tudtak adni nekünk, olyan helyen aludtunk, amit tudtak biztosítani nekünk. “Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött.” Lelkinapjaink nagyon színesek, mozgalmasak voltak, tele játékkal, élménypedagógiával, szórakozással, színdarabbal, kiscsoporttal, tanúságtétellel. A nap végén lehetőségük volt a diákoknak imát kapni azért, hogy Jézus életük nagyobb része legyen.
Mi volt a legérdekesebb számodra a kontinensen?
Az, hogy milyen közel van a természet az emberhez a mindennapi életben is, például a veszélyes állatok, amelyekkel megtanultak együttélni. Gyilkos pókok az utcákon, krokodilok a város folyóiban, gekkók a házban, kenguruk, emuk az udvaron, kígyók a fűben, gyíkok a belvárosban, ezernyi pillangó és papagáj a nagyvárosban, cápák, bálnák, delfinek látható közelségben- mindez teljesen mindennaposnak számít. Az emberek mégis sokkal lazábbak, nem stresszelnek, nem aggódnak, nagyon befogadóak. Érdekes volt látni például a sivatag közepén Coober Pedyt, ahol olyan meleg van, hogy a népesség legnagyobb része földalatti sziklából kivájt “házakban” él. A forróság a trópusi Darwinban is akkora volt, hogy nagyon hamar elfogyott a hideg vízünk és csak meleg vízben lehetett zuhanyozni.
Tudnál még egy-két szót mondani erről a NET Ministries-ről?
A NET név maga egyrészt utal a magyar “háló” szóra, hogy ez a szervezet lehet az eszköz azok kezében, akiket az Úr arra hív, hogy emberek halászai legyenek egy évig, az alábbi igékre alapozva: “Gyertek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket” (Mk 1,17) illetve “Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz!” (Lk 5,4). Másrészt egy mozaiknév is, ami a National Evangelisation Teams, magyarul az Országos Evangelizációs Csoportok kifejezést takarja. Nagyon fontos a közösségi élet, hogy az idegen önkéntesekből család formálódik és így együtt menjünk ki a fiatalokhoz, tanúságot téve hitünkről. Minden nap egyénileg és közösen is imádkoztunk, minden héten kétszer egy-egy órát a lányok a lányokkal, a fiúk a fiúkkal töltöttek, hetente sportoltunk együtt, voltak teamnapjaink is és 96 lelkinapot tartottunk országszerte, megszólítva ezzel több, mint 8000 diákot.
Ausztrália mellett Amerikában, Kanadában, Írországban és Skóciában is megtalálhatóak már. Aki több információt szeretne megtudni, nézze meg a facebook.com/NETmagyarul oldalt.
Egy év nagyon hosszú idő. Hogy látod, megérte elmenni és végigcsinálni ezt az egészet?
Teljes mértékben! Elképesztő ajándék volt misszionáriusnak lenni egy évig, és semmi mást nem tenni, csak Jézusról beszélni. Mindig emlékezni fogok például arra a hétre, amit egy bentlakásos iskolában töltöttünk. Szép volt látni, ahogyan a megszeppent őslakos lányok megnyíltak előttünk és kérték, hogy töltsük együtt a délutánokat is, és az egyik lány megkérdezte “Miss, maga miért szeret engem ennyire?”, rögtön válaszoltam, hogy “Azért, mert szeretem Jézust és Ő nagyon szeret téged!”, tudtam, hogy innentől meg fog változni az élete. Elképesztő kiváltság, hogy láthattam több száz tinédzsert meghatódni és örülni, ahogyan felismerték, hogy valóság az, hogy Jézus szereti őket és a barátjuk akar lenni.
Személyesen nagyon sokat kaptam az által, hogy teamben, közösségben éltünk, éreztem, hogy része vagyok valaminek, olyan emberek vesznek körül, akik elfogadnak és szeretnek. Rengeteget szórakoztunk együtt, paintballoztunk, laser tag-eztünk, 10 méterről az óceánba ugrottunk, megmásztuk Ausztrália egyik legmagasabb fáját, versenyeztettünk rákokat, néztünk együtt bálnákat, számos barbecue partin vettünk részt, átszeltük a sivatagot, játszottunk együtt, meghallgattuk egymást, segítettünk egymásnak, féltünk együtt, szolgáltunk együtt, örültünk együtt, éltünk együtt.
Mit tanácsolnál azoknak, akik szintén szeretnének egy évet külföldön tölteni?
Azt, hogy imádkozzanak és ismerjék fel, hogy hová hívja őket az Úr. Ne féljenek a nyelv miatt se nagyon, mert néhány hónap alatt bele lehet jönni.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás