Egy kutatás szerint az erdélyi magyarok értékrendje a család, a nemi szerepek és a vallásgyakorlás kérdésében jóval konzervatívabb és a kereszténység értékeihez közelebb álló, mint az anyaországé. Nyolcvanhárom százalékuk rendszeresen imádkozik, de még ennél is többen tekintik magukat vallásosnak.
Hírek
2019-ben Japánba látogatott Ferenc pápa, a vizitáció első évfordulójára a Toyota egy különleges autóval ajándékozta meg.
Bár a járványhelyzet nem könnyíti meg az olyan hagyományos önkéntes akció lebonyolítását sem, mint a három történelmi keresztény egyház szervezésében megvalósuló 72 óra kompromisszum nélkül program, de idén is rengetegen csatlakoztak az eseményhez. A csütörtöki megnyitó után pénteken már az ország több pontját ellepték a „72 órázók”.
A hosszútávfutó Marios Giannakou élete versenyét teljesítette, amikor hétfőn felmászott az Olümposz csúcsára, hátán a halmozottan sérült Eleftheriával. Ezzel a fiatal lány életének legnagyobb álmát váltotta valóra.
Eltávolítják az ulmi evangélikus nagytemplom Betleheméből a „szerecsen király” szobrát. Az indoklás a figura „egyértelműen rasszista ábrázolása”.
Idén harmadszorra rendezik meg a katakombák napját, október 10-én szombaton. A különleges élményhez nem kell Rómába utaznunk, virtuálisan is betekintést nyerhetünk az őskeresztények életébe!
Száműznék a hivatalos dokumentumokból Isten nevének említését az amerikai ateisták és sátánisták is. A vallásszabadságra hivatkozva több pert is indítottak annak érdekében, hogy Isten nevét töröljék a hivatalos dokumentumokból.
Szomorú hírt közölt csütörtök este az olaszországi Spoleto érseke. A város székesegyházából ellopták a Szent II. János Pál pápa néhány csepp vérét tartalmazó ereklyetartót. Renato Boccardo érsek videóüzenetben intézett felhívást a tolvajokhoz, hogy szolgáltassák azt azonnal vissza, mert a város hívőit nagyon megrázták a történtek.
Hosszas várakozás előzi meg a nagysikerű Passió film folytatását. Az alkotás „A feltámadás” címet fogja kapni és Jézus szerepét ezúttal is Jim Caviezel fogja alakítani.
Rekordszámú, közel ezer ember keresztelkedett meg a hétvégén az amerikai Orange megyében; a különleges esemény a Calvary Chapel közösség nevéhez köthető. A gyülekezet minden évben tart keresztelőket a Corona Del Mar strandon, de eddig nem tapasztaltak ilyen nagy létszámot.