2022. 02. 25.

„Nagyon elkeserítő kint a helyzet” – Révész Lajos Ukrajnába vitt segélyszállítmányt a Baptista Szeretetszolgálattal

Kifosztott boltok, menekülő családok, elcsigázott emberek – csak néhány benyomás, amelyet Révész Lajos a 777-nek mesélt az ukrajnai útjuk során megélt tapasztalatokról. A lelkész a Baptista Szeretetszolgálattal ment ki, hogy három tonna élelemiszert vigyenek a bajbajutottaknak. Az segélyakciókat addig folytatják, ameddig le nem zárják a határokat.

„Három tonna élelmiszert vittünk Ukrajnába a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival, így láthattuk a kinti viszonyokat és az embert próbáló helyzeteket” – mondta el a 777-nek Révész Lajos baptista lelkész.  

A segélyszállítmánnyal tegnap délután indultak el és éjfél körül értek a határhoz. A határnál hat órát kellett várniuk, holott diplomaútlevéllel mentek, amely meggyorsítja az átkelést. Visszafelé, Ukrajnából ki természetesen még bonyolultabb az átjutás.

„Megrendítő volt látni, ahogy kisgyerekes családok és mozgássérültek is próbáltak átjutni Ukrajnából Magyarországra. Sokan gyalog jönnek, mert így több esélyük van átjutni, mint autóval” – számolt be Révész Lajos. Az ukrán határőrök a 18-60 év közötti férfiakat nem engedik át, hiszen sorkötelesek, így elképesztően nehéz döntés, hogy az édesanya és a gyerekek átjöjjenek-e vagy maradjanak az édesapával egy országban. Olyan is van, akinek sikerült átjönnie, de onnantól nem tudja, hogyan tovább, hol lakjon, hova menjen.

hirdetés

„Nagyon elkeserítő a kinti helyzet, a boltok teljesen ki vannak fosztva, a helyiek úgy fogalmaztak, már csak só és babérlevél maradt” – mondta a lelkipásztor, majd hozzátette, épp ezért is van óriási szerepe az élelmiszercsomagoknak most. Segélyszállítmányokat ugyan folyamatosan indítanak, de az említett határátkelési nehézségek miatt nagyon lassan érkeznek csak meg.

„Jó látni ugyanakkor, hogy a lakosság támogatja egymást, nemzetiségtől függetlenül. Bár Kárpátalján még nincs közvetlen veszély, a gyülekezeti házakat átalakították alvóhelyekké, hiszen már megindult a hatalmas belső migráció is” – tette hozzá Révész Lajos.

A baptisták azóta kivittek egy újabb nagy adag élelmiszercsomagot, igyekeznek kihasználni, amíg még nincs lezárva a határ. Kérdésünkre, hogy mi mivel tehetünk a legtöbbet a bajbajutottakért, Révész Lajos elmondta, a legnagyobb segítség, ha anyagilag támogatjuk a szeretetszolgálatokat, akik az ebből vett élelmiszereket helybe viszik. A 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal tudjuk támogatni az ukrán missziót. Emellett a Baptista Szeretetszolgálatnál tartósélelmiszer-gyűjtéshez is lehet csatlakozni.

„Fáradtak vagyunk, de ez semmi ahhoz képest, amit az ott élők átélnek” – fogalmazott a lelkész.  

Borítókép - Fotó: Révész Lajos Facebook
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás