Élelmiszerszállítmánnyal és adománygyűjtéssel is segíti a Magyarországi Református Egyház (MRE) szeretetszolgálata az ukrajnai háborútól szenvedőket – válaszolt kérdésünkre az MRE Kommunikációs Szolgálata. A lelki vezetők eközben imára buzdítanak a békért, és folyamatosan kapcsolatot tartanak a kárpátaljai testvérekkel, teljes támogatásukról biztosítva a helyi közösséget.
Már kora reggel útnak indított 800 kilogrammnyi élelmiszersegélyt a Magyar Református Szeretetszolgálat az ukrán-magyar határ felé. A szervezet ezzel párhuzamosan országos adománygyűjtésbe kezdett a rászorulók megsegítésére. A 1358-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal lehet hozzájárulni a humanitárius munkához, de az interneten is van lehetőség adakozni.
Balog Zoltán és Fekete Károly református püspökök közben folyamatosan kapcsolatot tartanak a Kárpáraljai Református Egyházkerület püspökével, Zán Fábián Sándorral. Az egyházi vezetők biztosították a helyi közösséget, hogy amiben csak tudnak, segítenek. Hozzátették: imáikban hordozzák őket és valamennyi, a fegyveres konfliktustól szenvedő embert, egyben közös imádságra buzdítottak a mielőbbi békéért.
Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala
Kommunikációs Osztály
Még nem érkezett hozzászólás