Az ukrán püspöki kar médiabizottsága közleményben reagált a Francesco című dokumentumfilmre, amelyben Ferenc pápa kifejezte véleményét az azonos neműek kapcsolatának polgári jogi elismeréséről. A katolikus püspöki kar pontosan arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyház tanítása a homoszexuális kapcsolatokat illetően nem változott. A 777 szerkesztői addig nem reagálnak az egyházfő szavaira, amíg nem láttuk teljes egészében a dokumentumfilmet.
Hírek
Hatalmas örömmel és izgalommal adjuk hírül nektek, hogy elindítottuk podcast csatornánkat!
Vasárnap, életének 80. évében elhunyt Bolberitz Pál Széchenyi-díjas tudós, római katolikus pap. A rendkívüli szónoki képességgel megáldott filozófusra Gájer László emlékezett az InfoRádióban.
Csütörtöktől egy hónapon keresztül Szent II. János Pál pápa poszterek lesznek láthatók a budapesti metrószerelvényekben. A metrókiállítást a Lengyel Intézet szervezte a lengyel pápa születésének centenáriuma alkalmából.
Az utóbbi tíz évben megnőtt a gyermekvállalási kedv Magyarországon, azonban a szülőképes korú nők száma 7 százalékkal, azaz 160 ezerrel csökkent. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) az elmúlt 10 év adatai alapján végzett elemzést a témában.
Várandósságának kilencedik hetében diagnosztizálták koronavírussal az ír Danielle Martint. A háromgyermekes édesanyát rossz állapota miatt mesterséges kómába helyezték két hétre; az ikrek életben maradásáról már az orvosok is lemondtak.
Örömmel és nagy izgalommal jelentjük be a 777 harmadik saját kiadású könyvét, egyben első interjúkötetünket, amelyben Csókay András életét ismerhetitek meg Martí Zoltán segítségével! A majdnem kétszáz oldalas kiadványban az idegsebész minden korábbinál részletesebben beszél életéről, botlásairól és megtéréséről, családjáról, valamint a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásának körülményeiről. Az „Istennel a műtőben” november elején jelenik meg, de addig is kedvezménnyel előrendelhető!
Véget ért a három történelmi egyház által szervezett 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció, amelyen a járványveszély mellett is nem várt számban vettek részt a jelentkezők. Több mint 5000 fiatal döntött úgy, hogy a közönyösség helyett a segítségnyújtást választja ezen a hétvégén.
Az elmúlt hónapokban a kínai állam folyamatosan távolított el kereszteket olyan templomokról, melyek egyébként az állam által jóváhagyott gyülekezetekhez tartoztak. Kínában egyre aggasztóbb méreteket ölt a vallásüldözés.
Két nap alatt több mint húszezer ember írta alá azt a virtuális petíciót, amelyben Bagdy Emőke pszichológust biztosítják támogatásukról. A népszerű szakembert azt követően érték éles bírálatok, hogy a Magyar Nemzetnek adott interjújában az óvodáskori érzékenyítés veszélyeire hívta fel a figyelmet. Az interjút követően egy közleményben reagált az őt ért alaptalan vádakra.