Rég látott összefogás és segítségnyújtás indult el Magyarországon, renegetegen adakoznak, mennek le a határra, tolmácsolnak, ételt, ruhákat osztanak vagy épp menedékhelyet biztosítanak a menekülteknek. Szeretnénk közreadni olyan történeteket, amelyek a szeretetszolgálatot végzőket megrendítették vagy épp megérintették, amelyeket látva erőt kaptak ahhoz, hogy folytassák a munkájukat. Elsőként Révész Lajos baptista lelkész nyilatkozott a 777-nek, aki a Baptista Szeretetszolgálattal épp Tiszabecsen segít.
„Ami számomra nagyon megrendítő volt, hogy az elmúlt napokban Beregsurányban négy-ötszáz ember állt sorban a határon, a négyhetes kisbabától kezdve a kilencvenéves nagymamáig: mindezt elképesztő hidegben” – kezdte a beszámolóját Révész Lajos. „Én csak negyedórára szálltam ki a kocsiból az útlevélellenőrzésnél, és már azalatt is átfagytam, ezek az emberek viszont 18-22 órát állnak kint – vajon hogy bírják?”
Mikor már Tiszabecsen várták a menekülteket egy szálláshelyen, sokan teljesen átfagyva, beszűkült tudatállapotban érkeztek. „Számomra megdöbbentő volt, hogy sokan először észre sem vették, hol vannak, nem fogadtak el ételt, elmentek a folyosó legvégéig, ott jöttek rá, hogy innen nincs tovább, akkor visszafordultak és csak utána lehetett beszélgetni velük. Először próbáltuk őket meggyőzni, de be kellett látnunk, hogy jobb, ha időt adunk nekik és aztán tudnak felengedni” – mesélte a lelkész.
Olyat is tapasztaltak a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai, hogy hiába hívtak be az utcáról az embereket – például édesanyákat a gyermekeikkel az éjszaka közepén – nem akartak bejönni. Kiderült, hogy a háttérben mennek olyan pletykák, hogy a magyarok nem fogadják szeretettel a menekülteket, holott ez egyáltalán nem igaz.
„Sok-sok arc a retinámba égett. Volt két tinédzser lány, egy közös kutyával, szülők sehol. Beültek egy sarokba és nem voltak hajlandók elmozdulni, ételt sem fogadtak el. Eszünkbe jutott, hogy megkérdezzük tőlük, a kutya evett-e már, hátha így felengednek kicsit. Mikor a kutyát elláttuk, akkor váltak hajlandóvá odajönni az asztalhoz, hogy nekik is segítsünk” – számolt be Révész Lajos. „Összeszorult a szívem, 16-17 évesek lehettek talán” – tette hozzá.
Egy különösen megrendítő esetről is mesélt a 777-nek a lelkipásztor. „Egy néhány hónapos kisbabát hoztak be, akin egy idő után észrevettük, hogy nem mozdul, de azt hittük, csak alszik. Egy önkéntesünk vette észre, hogy a baba szürke és annyira be van bugyolálva, hogy valószínűleg nem kapott levegőt. A lelki-fizikai megterhelések közepette az anyuka észre sem vette, hogy annyira óvta a fagytól, hogy közben az életét veszélyeztette.
Végül hála Istennek sikerült újraéleszteni a gyereket, ami az itt állomásozó, 24 órában elérhető orvosi segítség nélkül nem sikerült volna.”
Nagyon érdekes, hogy az éjszakai alvóhelyen a gyerekek nem sírnak, mintha tudnák, hogy valami olyasmi történik velük, amit sem ők, sem a szüleik nem tudnak feldolgozni. Mintha tudatalatt védenék a szüleiket, inkább lemondanak a saját igényeikről, hogy tudjanak aludni. Szinte fellélegzés, amikor hajnalban hallják, hogy felsír egy gyerek, az azt jelenti, hogy őt kevésbé érte trauma. A legfiatalabb vendég egyébként egy négyhetes kisfiú volt, nagyon aranyos, vidám, hozta a reményt a reménytelenségbe.
Ahogy telnek a napok sem csökken a segítségnyújtás mértéke, az adakozási kedv Révész Lajos szerint, nagyon sok magyar kitart a bajbajutottak mellett. „Az elmúlt egy hétben inkább a határra összpontosított Magyarország, de már Budapest és több város is ébredezik, sok gyülekezeti helyet, templomot kinyitnak például menedékhelynek,
az emberek készek arra, hogy szolgáljanak mások felé”
– hangsúlyozta.
Amikor történik egy bombázás vagy támadás Ukrajna belsejében, általában 20-24 órán belül érkezik meg a menekülthullám, így a szeretetszolgálatok fel tudnak készülni a fogadásukra. A legkevesebb napi létszám 500 volt, a legtöbb közel 3000 fő – így folyamatosan elkél a segítség.
Még nem érkezett hozzászólás