2022. 03. 07.

Az emberkereskedők új célpontjai lehetnek az ukrán menekült nők

Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát. Az azóta kitört háború már most rengeteg ember életét követelte, és eddig egymillió ember kényszerült elmenekülni Ukrajnából. A káoszt és a felfordulást pedig kihasználják az emberkereskedők.

Az emberkereskedelem ellen küzdő Exodus Cry nevű nemzetközi szervezet hívta fel a figyelmet arra, mekkora veszélyben vannak a háború miatt kiszolgáltatott helyzetbe került ukrán menekült nők és lányok.

Sajnos Ukrajna már a háború előtt is rendkívül kiszolgáltatott nemzet volt az emberkereskedelem szempontjából. Az Exodus Cry Aljas (angolul: Nefarious) című dokumentumfilmjében Kelet-Európát a „kudarc határának” nevezte az embercsempészet ellen vívott harcban. Az orosz invázióval a helyzet csak egyre romlott.

A háború és a kitelepítés végtelen tragédiáját gyomorforgató módon egyesek a szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem lehetőségének tekintik.

Ahol az emberek kiszolgáltatottak, az emberkereskedők készen állnak arra, hogy lecsapjanak rájuk, és profitszerzés céljából kizsákmányolják őket. A háború sem kivétel.

Még beszámolni is nehezen tudunk róla, de az egyik legnépszerűbb pornóoldalon az olyan kifejezések, mint az „ukrán lányok”, „ukrán pornó” és „háborús pornó” felkapott keresésekké váltak azóta, hogy az orosz erők megtámadták Ukrajnát.

Fotó: Exodus Cry

Az oldal azóta „szolidaritást” vállalt Ukrajnával, és letiltotta az orosz felhasználókat és az orosz pornóvideókat az oldalon. Ez a fajta öncélú PR-mutatvány azonban jellemző a Pornhub marketingtaktikájára. „Bár azt állítják, hogy törődnek a humanitárius problémákkal, ez a márka a kizsákmányolásból, a rasszizmusból és a bűncselekményekből épül fel, és abból a nyomorból profitál, amelyet állításuk szerint elítélnek” – jegyzi meg az Exodus Cry.

Közvetlen válaszként az ukránok utáni keresések megugrására a Pornhubon, a Center to End All Sexual Exploitation (CEASE) jogi képviseletének vezetője, Tom Farr a Twitteren ezt írta: „Az emberi szenvedés és nyomorúság abszolút mélysége csak egy másik kategória a pornóipar számára. Emberségünk minden aspektusát felhasználja, az elképzelhető legelvetemültebb és legelembertelenedettebb termékké alakítja, majd visszaadja nekünk. Ez egy valóban szörnyű iparág.”

Néhány hónappal az orosz invázió előtt egy német szexkereskedő azt mondta: „Alig merem ezt kimondani, de Johnként [szexvásárlóként] ki kell használni az ukrán nehézségeket. Egy nőnek sürgősen ki kell fizetnie a lakbért, az orvost a gyermek vagy a szülő miatt. Itt sokkal nagyobb az esély egy jó fogásra.”

Sajnos a háború áldozatainak fetisizálása nem újdonság.

A szexuális erőszak évszázadok óta a háború fegyvere. Ahol egyik nemzet kifosztotta a másikat, a nemi erőszakot gyakran használták hatalmi lépésként a meghódítottak ellen. Ez ma is így van. A 20. század második felében több mint 20 katonai és félkatonai konfliktusban dokumentáltak nemi erőszakot.

De most az okostelefonok és az internet segítségével a kiszolgáltatottak elleni szexuális erőszakot le lehet filmezni és feltölteni olyan oldalakra, mint a Pornhub. És ha van kereslet, akkor követni fogja a kínálat is.

2021-ben az Egyesült Államok külügyminisztériumának egy jelentése szerint az embercsempészek nőket és lányokat raboltak el Ukrajna konfliktus sújtotta területeiről szex- és munkakereskedelem céljából.

Arra számíthatunk, hogy a csempészek kiterjesztik tevékenységüket az egész országra, mivel az Oroszországgal folytatott háború súlyosan érinti.

Az Egyesült Államok 2021-es embercsempészet-jelentése szerint hozzávetőleg 104 000 gyermek került ukrán állami árvaházakba, akik sokkal jobban ki vannak téve az emberkereskedelem veszélyének. Ez a szám valószínűleg növekedni fog, ahogy a háború folytatódik.

Az embercsempészek kizsákmányolják az áldozatokat belföldön és külföldön, különösen az online kereskedelmi szexiparon keresztül. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerint az emberkereskedők már most is kizsákmányolnak ukrán nőket és gyerekeket Ukrajnán belül, valamint Oroszországban, Lengyelországban, Németországban és Európa más részein, valamint Kínában, Kazahsztánban és a Közel-Keleten.

Az Exodus Cry a Ukraine Refugee Partners Fundon keresztül veszi fel a harcot az emberkereskedők ellen. Forrásokat küldenek a lengyel-ukrán határon lévő partnereiknek, akik segítenek megvédeni az ukrán menekült nőket az emberkereskedelemtől és a szexuális kizsákmányolástól. Menedéket, élelmet és kulcsfontosságú erőforrásokat biztosítanak a menekülteknek, hogy ne legyenek kiszolgáltatva az emberkereskedőknek és a kizsákmányoló helyzeteknek. Az ehhez az alaphoz juttatott adományok 100%-át ottani partnereik kapják.

 

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a
+3680205520
ingyenesen hívható számot. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában hívható.

Borítókép: Laurentiu Iordache | Dreamstime.com Ukrán menekültek érkezése Romániába, 2022.03.02.
Hírek

1 Komment

  • Válasz F 2022. 03. 07. 16:37

    Halál a pornóiparra!!!
    .
    Bűncselekménynek kellene minősíteni a pornó minden formáját, életkortól függetlenül, és nem csupán a gyártását, hanem a fogyasztását is. És az összes ezzel foglalkozó cég és ember teljes vagyonát el kellene kobozni! (Gattyán papával az élen)
    Ugyanúgy bűncselekménynek kell minősíteni a prostitúciót, és a “vendégeket” is súlyosan büntetni kell, nem csak a tevékenység szervezőit.
    Bűncselekménynek kellene minősíteni a házasságon kívüli nem életet! Akkor nem kellene azon lamentálni, hogy vajon szegény menekült lányok önként vagy nem önként mentek-e bele, mert teljesen mindegy lenne, hiszen ígyis-úgyis el lehetne ítélni az elkövetőt. Sokkal könnyebb lenne a bíróság dolga! Legfeljebb amiatt kellene megállapítani, hogy erőszak történt-e, mert nem mindegy, hogy csak a férfi megy máglyára, vagy együtt mennek. 🙂
    Csak így lehetne megszüntetni a nők kizsákmányolását. Persze ez csak elmélet, mert ilyen törvények egy európai országban a 21. században elképzelhetetlenek.
    .
    Mellékesen, csak zárjelben mondom, ismét rádöbben a világ, hogy az, amit a liberálisok a nők és a férfiak közötti egyenlőségről összehordtak, az csupán üres locsogás volt. Kiderül, hogy bizony létezik olyan helyzet, amikor egy lánynak nagyonis szüksége van arra, hogy valaki megvédje. A kérdés csak az, hogy ez a “megvédés” milyen konstrukcióban” történik… Régen, ha egy tisztességes lány egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetbe került, akkor pillanatok alatt találhatott egy férjet. Ma ehelyett legfeljebb egy stricit találhat, vagy legjobb esetben is egy “amerikai nagybácsit”, aki dollárban fizet a fotóiért… Ennyit sikerült elérni a szabadság jegyében.